Képeslap
A nyaralás tönkretevője...
A nyár és a nyaralás kötelező tartozéka és egyben az a sötét felhő is beárnyékolja a vakáció napjait, az a kötelesség, hogy képeslapot kell küldenünk haza! A képeslap olyan, mint a blokk vásárlás után: bizonyítja, hogy sok pénzt elköltöttünk azzal, hogy elmentük egy bizonyos helyre, hogy milyen volt a bikinidivat, valamint, hogy milyen autók jártak azokon az utcákon öt-tíz évvel ezelőtt.
Alapvetően háromféle képeslapot különböztethetünk meg:
Egy: amelyen a hotelünk látható,
Kettő: kilátás a hotelünk ablakából,
és három: valamilyen helyi látványosság. Ámde, ha a képeslap valóságos indíttatását nézzük, akkor, megmutatná a szobát belülről, a napbarnított bőrfelületeinket, és a jóképű pincért, vagy a csini pincércsajt a helyi büféből.
Aztán az is kérdéses, mikor írjuk meg a képeslapokat. Két iskola létezik: az egyik, amelyik azt hirdeti, hogy csak a nyaralás végén kell megírni, mert így jóval a hazaérkezésünk után érkeznek meg a címzettekhez. Illetve a másik, ami szerint rögtön a nyaralás elején kell megírni, mert így jóval a hazaérkezésünk előtt érkeznek meg a címzettekhez. Nos, a posta mindenhol ugyanolyan!
A képeslapküldést igazából az nehezíti meg, hogy a hátoldalára írni kell valamit. Egy felmérés szerint a nyaralás 10 százaléka azzal telik, hogy megpróbálunk mondatokat faragni a képeslap hátuljára – illetve ismét sorban állunk, hogy az elrontott képeslapok helyett újakat vegyünk. Érdekes módon a százalék megegyezik az irodában péntekenként valós munkával töltött idő arányával.
A képeslap szövegezésének is három vitális eleme van: a szállás, a kaja és valamilyen betegség, és ez bármilyen sorrendben jöhet: „A kaja király, a szállás tűrhető, Bécike hányt.” Illetve, „A szállás király, Bécike tűrhető, a kajától hánytunk!”
Mindenkit óva intenék attól, hogy nagy, panorámaképeslapot vásároljon. Mert ugyan a vásárlás pillanatában jól néznek, ki, de ha megfordítjuk, rájövünk, hogy sokkal több üres hely van rajtuk, mint a normál méretűeken, és oda hosszú mondatokat kell kitalálnunk, és végül többet mondunk majd el a lap hátulján, mint amennyit a címzettel valaha is szemtől-szemben, élőszóban összesen kommunikáltunk.
Szerintem a képeslapot a vakáció utolsó harmadának az elején kell megírni, mert akkor már van miről írni, és magunk mögött tudva ezt a kötelességet, élvezhetjük nyaralásunk utolsó napjait.
Modern korunk problémája, hogy a képeslapokat nem lehet egy billentyűzet segítségével megírni, és ha tollal, és kézzel írunk, akkor nincs "Törlés" gomb. Sok ember ekkor jön rá, hogy kézzel nem is tud már pár szónál többet írni. De ez nem baj, mert ma már senki sem tud kézírást olvasni, így valami titkos, hallgatólagos megegyezés születik a képeslap küldője és olvasója között. A küldő az értelmetlen kriksz-krakszokból, amit a papíron hagy, valami kellemes dolgot értelmez, és a lánc másik végén, a címzett azt gondolja, hogy bár a fene sem tudja kiolvasni ezt a macskakaparást, de a képeslapra szép dolgokat szoktak írni a kajáról, a szállásról, az időjárásról és Bécikéről. Ezért ha lapot írunk, nyugodtan lemásolhatjuk a naptej címkéjén olvasható pár sort, a címzett úgyis a kajáról, szállásról és Bécikéről fog kihámozni dolgokat!
A képeslapküldés másik árnyoldala az, hogy bélyeget kell vásárolni! Namost: a bélyeg vagy olcsó és messze van, és csak a helyi postahivatalban kapható, ami naponta 9:37- től 10:02-ig üzemel rendeltetésszerűen -- aztán a postások lemennek a tengerpartra. Vagy azonnal kapható a képeslappal együtt, de akkor 50 euróba kerül darabja.
Az utóbbira pénzt költeni teljesen felesleges, mert amikor hazaérkezünk, és nagy sokára a képeslapok is megjöttek, addigra már mindent elmondtunk a barátainknak a nyaralásról. Ezért ők meg sem fordítják a képeslapot, és el sem olvassák a nagy nehezen megfogalmazott szöveget. És azt sem veszik észre, hogy az összes pénzünket valójában rájuk költöttük!
Hozzászólások
Kapcsolódó cikkek
Nem félünk a farkastól
Nyár volt és meleg. – Nem akarok menni! – visítottam. De anyám hajthatatlan volt.
2010.8.27. 2
Tökéletes nyár
Hihetetlen gyorsan telnek a napok, hetek, hónapok s ezzel együtt lassan véget is ér a nyár.
2010.8.13. 1
Fokozott figyelem
A kirándulók hárman vannak. Egy ifjú pár, és a fiatalember anyja, azaz az anyós…
2010.8.10. 1
A rovat további cikkei
Papírzsepi
Ezer fok is lehet – legalábbis nekem úgy tűnik. A troliban nyitva van minden ablak, de ez mit sem segít.
2010.8.2. 1
Olyan szép az élet!
Tündérien kedves kislányok, szélvihar gyorsaságú fiúk vettek részt a nyári mesés táborban, amelynek egyik szervezője voltam idén.
2010.7.30. 1
A szem nemcsak lát
Szeretem a nyarat, az évnek ezt az immár nem csak három hónapos szakaszát…
2010.7.29. 1
Nyár, turizmus!
A nyár egyenlő a turistaszezonnal. Ezzel szembesülök minden reggel, amikor munkába igyekszem.
2010.7.28. 2 1
Nyár van, nyár!
Eddig mindenki nyafogott a rossz idő miatt, és bámulta az időjárás-előrejelzést.
2010.7.19. 1