Gondtalan nyaralást!

Nagy Erika 2008.9.24. 13:42

Ülök a gépem előtt, gondolataimba mélyedve, közben pattog a tűz a kandallóban.

Gondtalan nyaralás Ülök a gépem előtt, gondolataimba mélyedve, közben pattog a tűz a kandallóban. Milyen fura, hogy mikor a nyári élményeimről írok, melegre van szükség a lakásban. De hiszen csak most kezdődött a nyár! S máris vége, visszavonhatatlanul. Véget ért a szabadság, de a nyári élmények még hosszan meghatározzák életünket.

Az idei nyár nem úgy alakult, ahogy elterveztem. Pedig a sok munka mellett szerettem volna sokat pihenni, kikapcsolódni. Vágytam rá, de csak álom maradt. Majd télen, vigasztalom magam. Talán akkor sikerül.

Azért nem maradtam nyaralás nélkül. Mint minden évben, idén is a sokszínű Nagyvárad jelentette számomra a kikapcsolódást, a feltöltődést. Nem egyedül mentünk, vittük magunkkal a barátainkat is. Még sohasem jártak ott. Jó volt látni, hogy tiszta szívből örülnek, hogy csodálják a napról-napra újuló város szépségeit. Meghatódva álltak azon a helyen, ahol az írások szerint Ady ült, mikor egy páva rászállott a szemközti vármegye házára, majd megírta a híres verset. Vagy mikor látták azt a várat, melynek maradványai még mindig nagy hatást váltanak ki az emberekből, nem beszélve a Fekete Sas Palotáról, az ország egyik legszebb és legnagyobb szecessziós épületéről, ami ma is őrzi régi arculatát vagy a Római Katolikus Székesegyház páratlan csodáiról. Megnéztük József Attila szobrát, a Kanonok sort, vendégek voltunk a Püspöki Palotában. Páratlan élményben volt részünk, mikor meghallgattuk Faragó Laura előadásában Ady megzenésített verseit és Meleg Vilmosnak a Szigligeti Színház igazgatójának előadását...

Szeretek Nagyváradra menni, mert az ottani emberektől van mit tanulnunk. Hamar barátságot kötnek, szíves vendéglátók. Azt a keveset, amivel rendelkeznek, megosztják vendégeikkel. Tiszta szívből, önzetlenül.

Szeretek olyan helyen nyaralni, ahol látni a természet csodáit, ismerkedni lehet egy idegen nemzet kultúrájával, s átélni a mindennapok nehézségeit, szépségeit egyaránt. Nincs is szebb a felhőtlen, gondtalan nyaralásnál, amikor igazán kikapcsolódhatunk, elengedhetjük magunkat. Ez a pár nap ilyen volt.

Augusztus végén indultunk volna Erdélybe, hogy lássuk azt a csodát, amiről már számtalanszor hallottunk, de át még nem élhettünk. Sajnos ez csak álom maradt. Az ok nem pénzhiány, nem betegség, hanem egy olyan dolog, ami tragédiával is végződhetett volna. Fiam és barátnője egy távoli országba indultak nyaralni. Útban a repülőtér felé azonban álmuk egy csapásra szertefoszlott. Mint derült égből villámcsapás, hátulról a kocsinkba rohant őrületes sebességgel egy autó. De nem akármilyen, á dehogy: egy rendőrautó! Nehogy már egyszerű legyen az eset, és könnyen felejtődjön. Lassan két hónapja, hogy ez az ominózus eset történt, de még mindig nincs lezárva az ügy. Folyik a vizsgálat, húzódik, mint a parittyagumi. Naná, hogy beindult a gépezet, nagy a rendőri összefogás, kiskapuk keresése. Mi, egyszerű földi halandók pedig, autó nélkül nem indulhattunk el Erdélyt csodálni. Helyette maradt a kétely és a gyanú, hogy az igazság ezúttal alul marad a csatározásban.

„Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!” – írta Madách Imre. Azt teszem. Bízok az igazságban, és abban, hogy jövőre szebb nyaram lesz. Csak egyet kérek, de azt nagyon. Rend őrei: kíméljetek!