Példaképem: mindenki

Puha Andrea  2013.2.20. 5:39

Szerintem hiba egyetlenegy példaképet magunk elé állítani.

Csöngetnek, Diana az. Szinte éreztem. Minden hó e napja körül beállít az ajtóba, szégyenlősen, bűntudatos arccal, vakarja a nyakát, a hajába túr, loknijai röpködnek az arca körül, kerüli a pillantásom. Mennyi, kérdezem, és megmondja. Kezébe nyomom a pénzt (nem olyan nagy összeg), lassan, sokatmondó tekintettel.

Kabátot vettem, pirosat! Nem tudtam otthagyni. Mentegetőzik. Aztán hirtelen felragyog az arca: megnézed? Meg, csóválom a fejem. Ez a nő sose változik meg! Tényleg szép a kabát, Diana szinte kivirul benne. Pörög, vigyorog, megsúgja, hogy kinézett magának egy cipőt is hozzá. Pirosat. Mosolygok, rápirítok, hogy Diana, előbb a pénzem add vissza! Vissza fogja, tudom. Mindig visszaadja. De utána megint csönget...

Csörög a telefon, felveszem. Biust hallom, sír. Megcsalt, pityergi a telefonkagylóba. Megint. Megdörzsölöm a homlokom. Gyere át, szólok bele végül, majd veszem a kabátot, hogy leszaladjak boltba csokiért. Biussal ezt most játsszuk el hetedszer. Minden egyes alkalommal a kanapémon ül, elfogyaszt egy tekercs vécépapírt, meg vagy tíz tábla csokoládét. És elmeséli, hogy hogyan, miképp. Hogy esemest talált a pasija telefonjában. Olyat. És hogy a pasija letagadta. Aztán bevallotta. Meg bocsánatot kért. Aztán összeszedi magát, hazamegy. Pár nap múlva csörög a telefon. Felveszem, Bius az, boldogan elújságolja, hogy kibékültek. Hogy dúl a szerelem, jobb, mint valaha, és hogy ezúttal elveszi feleségül. Esküvő lesz a javából.


Petit nem láttam már vagy egy hónapja. Eltűnt, felszippantotta egy fekete lyuk. Írok neki, nem válaszol, ha hívom, a telefon hosszan csörög, s mikor kattan, s felkiáltanék örömömben, megszólal az üzenetrögzítő. Vizsgaidőszaka van, s míg a többiek buliznak, ő a négy fal közt kushad, és tanul. Első a tanulás. Mikor a többiek újra felveszik a tárgyaikat, ő jelessel végez. Utána felhív, és találkozunk. Borzas a haja, látom a szemén, hogy nincs kipihenve, de itt van. Mókázunk, beszélgetünk, és ugrat, mert nem sikerült a nyavalyás közgázom.

Apu mindig arra tanított, hogy tanuljak a saját hibáimból. Azt is mondta, hogy jó, ha a saját hibáimból tanulok, de még jobb, ha a másokéból vonom le a tanulságot, mert akkor én nem követem el ugyanazt a hibát. Ugyanezt a tanítást a jó dolgokra is vonatkoztatta. Jó, ha mindig figyelek, hogy a jó dolgokat megtanuljam, mert a hasznomra válhat. Igaza van.

Dinitől megtanultam, hogy néha le kell mondani az olyan dolgokról, amikre nagyon vágyunk, hogy a fontos dolgokra maradjon pénz. Megtanultam Biustól, hogy aki egyszer megcsal, az megcsal többször is. Nem érdemes olyan pasival kezdeni. Petitől pedig igyekszem megtanulni a kitartást és a következetességet, hogy a közgázt letegyem. Nehéz néha a szórakozást letaszítani a dobogós első helyről, és a tanulást odaengedni.

Szerintem hiba egyetlen egy példaképet magunk elé állítani. A példaképeinknek is vannak hibái. A példaképek nem tökéletesek. A példaképek azok, akiktől tanulni lehet. Tanulni pedig mindenkitől lehet valamit.

Éppen ezért a példaképem: mindenki.

Hozzászólások

@

Küldés