Elképzelni a lehetetlent (2)


Zana Anita  2016.6.13. 0:39

Riportsorozatunkban kivételes fiatal sportolók történeteit mutatjuk be. A második részben a tizenhat éves Surnyák Viktóriával ismerkedhetünk meg.

Surnyák Viktória évek óta remekel a Magyar Speciális Olimpia Szövetség (MSOSZ) görkorcsolya és rövidpályás gyorskorcsolya vagyis short track versenyein is.


Edzője, Miklósné Malek Erzsébet, aki a Magyar Speciális Olimpia Szövetség görkorcsolya szakágvezetője és az iskola tanára, csak dicsérte versenyzőjét.

-- Viki remek versenyző, a görkorcsolya és a gyorskorcsolya technikai elemeit az évek alatt remekül elsajátította. Imádja a sebességet és persze vérbeli versenyzőhöz méltóan győzni is szeret. Mára már viszont a vereséget is megtanulta kezelni, feldolgozni. Tapasztalataim szerint az értelmi fogyatékossággal élő embereknek nehezebb ezeket a helyzeteket feldolgozni, mint ép társaiknak – mondta az edző.

Viki az edzésen elmondta, hogy apukájával is szokott gyakorolni sokszor, és a végén a nevéhez méltóan (a Viktória név győzelmet jelent) ő nyer, és ezzel ő lesz a király(nő)!

– Az iskolákban kétszáz gyerek tanul, jelenleg kilencvenen rendelkeznek a Magyar Speciális Olimpia Szövetség áltál kibocsátott versenyengedéllyel. A szövetség versenyein különböző sportágakban mindig kiválóan szerepelnek tanítványaink, amely igazi öröm és büszkeség. A sportsikereinkhez nagyban hozzájárul iskolánk alapítványa, az Életjel Alapítvány, melynek elnöke Csíkné Mara – tette hozzá Miklósné Malek Erzsébet.

A tréner egyébként kiváló és sokoldalú szakember, aki korábban kézilabdázó volt, és aktív sportolást befejezve sem szakadt el a sporttól és a mozgástól. Előbb testnevelés-orosz szakon szerzett diplomát, majd szomatopedagógus lett. A Testnevelési Egyetemen elvégezte a gyorskorcsolya, görkorcsolya és kézilabda edzői képzést is. Legutóbb pedig mesterdiplomát szerzett gyógytestnevelés szakon.

Ezt a rengeteg tanulást egyáltalán nem érzi haszontalan időtöltésnek. A sokrétű elméleti tudását ugyanis nagyon jól tudja alkalmazni a speciális olimpikonok edzésein, vagy egy –egy versenyszituációban.

– A speciális olimpikonok szerencsére sokszor tudnak együtt edzeni épekkel. Tarcali Attila az MTK ép rövidpályás gyorskorcsolyázóinak edzője is segít az értelmi fogyatékossággal élő sportolóknak a tréningeken, az edzőtáborokban és a hazai versenyeken egyaránt – mondta az edző. Malek Erzsébet több videofelvételt és elemzést is készít tanítványairól. A magyar speciális olimpikonok korcsolyázó tudása és technikája a világ élvonalához tartozik. Köszönhetően a versenyzők szorgalmának és kitartásának, valamint a szakemberek alázatos munkájának.

Surnyák Viktóriát meglátogattuk kispesti otthonában is. A 16 éves mosolygós fiatal lány rögtön érmeit mutatta nekünk. Megszámlálhatatlan medálja van már a Magyar Speciális Olimpia Szövetség seregszemléiről.

Viki édesanyja elárulta, hogy lányának hatéves korában vettek egy görkorcsolyát, és azóta a sebesség és a mozgás szerelmese:
– Nagyon boldogok vagyunk, hogy lányunk sportol, és támogatjuk is ebben minden erőnkkel. Férjem a versenyekre is elkíséri, és szívesen segít a többi sportolni vágyó gyereknek is.

Viktória több vizsgálaton is átesett, mire kiderült értelmi sérültsége, az iskolát már a Sofiban kezdte, és azóta is örömmel jár ebbe az intézménybe.

Csaknem száz országból háromezer versenyzőt, ezeregyszáz edzőt, háromezer önkéntest, ezer újságírót, ötezer családtagot várnak Grazba, Schladmingba és Ramsauba a világ minden tájáról 2017 márciusában a Speciális Olimpia Téli Világjátékainak szervezői az értelmi fogyatékossággal élő sportolók seregszemléjére. Hazánkat összesen öt sportágban 33 sportoló képviseli majd, és természetesen Surnyák Viktória is bekerült az utazó csapatba.


– Nagyon nagy öröm számunkra, hogy Viktória bekerült a válogatottba, és Magyarországot képviselheti majd a Speciális Olimpia Téli Világjátékain. Lányunk számára ez lesz az első Speciális Olimpia, amelyen részt vesz majd. Már nagyon várjuk, hogy fellobbanjon a világverseny lángja, és kezdődjön a megmérettetés. Azt hiszem, mi már jobbam izgulunk, mint a lányunk – mondta az édesapa.

Hajrá, Viki és hajrá Surnyák család, csak így tovább!

Fotó: Valczer Hajni



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Elképzelni a lehetetlent (7)

Zana Anita

Riportsorozatunkban kivételes fiatal sportolók történeteit mutatjuk be. A hetedik részben a tizenkét éves Bőr Marcival ismerkedhetünk meg.

2016.11.29.    27


Elképzelni a lehetetlent (6)

Zana Anita

Riportsorozatunkban kivételes fiatal sportolók történeteit mutatjuk be. A hatodik részben a Szőcs Marcival ismerkedhetünk meg.

2016.10.16.    5


Elképzelni a lehetetlent (5)

Zana Anita

Riportsorozatunkban kivételes fiatal sportolók történeteit mutatjuk be. Az ötödik részben a tizenöt éves Aranyos Dáviddal ismerkedhetünk meg.

2016.9.26.    484


Elképzelni a lehetetlent (4)

Zana Anita

Riportsorozatunkban kivételes fiatal sportolók történeteit mutatjuk be. A negyedik részben a tizenhat éves Hoch Norberttel ismerkedhetünk meg.

2016.8.2.    12


Elképzelni a lehetetlent (3)

Zana Anita

Riportsorozatunkban kivételes fiatal sportolók történeteit mutatjuk be. A harmadik részben a tizennyolc éves Mayer Barbarával ismerkedhetünk meg.

2016.7.4.    92


Elképzelni a lehetetlent (1)

Zana Anita

Riportsorozatunkban kivételes fiatal sportolók történeteit mutatjuk be. Az első részben a tízéves Nagy Rolanddal és családjával ismerkedhetünk meg.

2016.5.23.    3

A rovat további cikkei

Különleges sárkányrepülés

Zana Anita

Különleges élményben lehetett részük a gyengénlátóknak a közelmúltban, amikor is sárkányrepülésen vehettek részt. Pintér Erika mesél az élményeiről.

2023.9.15.   


Hányadik gyerekként születtünk?

Timár Tímea

Az élet egy örökös körforgás: magatartásunkat a megszokott családi minták és értékek is meghatározzák.

2023.1.20.    19


Fodrásznak születtem

Póda Erzsébet

Fennállásának 20. évfordulóját tartotta a dunaszerdahelyi Linda Hair Salon, melynek tulajdonosa Horváth Linda.

2022.9.19.   


Nagymellűek, figyelem!

Palkó Emese

Sportmelltartót vásárolni majdnem minden aktívan sportoló nő számára hatalmas kihívást jelent, főleg, ha nagy mellekkel van megáldva.

2022.8.10.    7


Felcsendült a nóta

Bott Noémi

„Szólj, szólj csalogány” címmel került megrendezésre első alkalommal a csallóközi Hodosban a magyarnóta-verseny.

2022.6.8.   


Alfamániások találkozója

Póda Erzsébet

Fergeteges találkozót tartottak az alfarómeós autósok a csallóközi Szilason.

2022.6.6.