Elképzelni a lehetetlent (6)


Zana Anita  2016.10.16. 1:12

Riportsorozatunkban kivételes fiatal sportolók történeteit mutatjuk be. A hatodik részben a Szőcs Marcival ismerkedhetünk meg.


Marci, a meglepetés

Szőcs Marci teljesen váratlanul érkezett a családba. Az anyukája negyvenhárom éves volt, és azt hitte, elérkezett az az idő, amikor már nem lehet gyereke. Míg ő ebben a tévhitben ringatta magát, egy kis magzat fejlődött a pocakjában, akinek az érkezéséről későn szerzett tudomást.


A kezdeti meglepettség után Anita természetesen nagyon boldog volt, hogy gyermeke lesz. Kisfia születésénél derült ki, hogy nincs minden rendben, Marci Down-szindrómásként jött a világra, speciális nevelést igényel. Mint általában, Anitáéknál is nagy volt a rémültség: „Mi lesz most?!”

Az ember előre sosem tudhatja, hogy mennyi feladat vár rá: meg tud-e küzdeni a feladatokkal, végig tudja-e járni az előttük álló göröngyös utat, mint ahogy azt sem, hogy mennyire lesz eredményes a munkája, és mire képes. Minden kiszámíthatatlan Anyaként első perctől kezdve pozitívan álltam a dolgokhoz. Marci édesapjának idő kellett, míg feldolgozta és elfogadta Marci állapotát. Nem futamodott meg, mint az apák többsége, hanem kitartott mellettünk. Nagyon szereti Marcit, sokat foglalkozik vele – mesélte az édesanya, Anita. – A kitartó kemény munka, a korai fejlesztés, a sok szeretett, az első sikerélmények szép eredményeket hoztak számunkra. Sok fellépésünk is volt a zene, tánc terén, szavalóversenyek, úszóversenyek és kosárlabda-versenyek. Két éve a Hársfa Egyesületnél hetente kétszer járunk kosárlabdaedzésre és részt veszünk minden bajnokságon.


Marci trénere a Hársfa Egyesületnél Galambos Zsolt. Ő idén a Magyar Sportújságíró Szövetség 58. díjátadó gáláján a fogyatékos sportolókkal foglalkozó edzők kategóriájában a Magyar Speciális Olimpia Szövetség (MSOSZ) kosárlabda szakágvezetőtőjeként a legjobbnak bizonyult. A csapatok közül pedig a Világjátékokon aranyérmes kosárlabda-válogatott lett a legjobb. A Hársfa Egyesület több mint húsz éve áll fenn. A hét minden napján tartanak edzéseket különböző sportágakban épek és fogyatékossággal élők számára, az integráció jegyében. Az egyesület tagjai között több speciális olimpiai bajnok is van. Marci és anyukája örömmel jár ebbe a családias hangulatú közösségbe.


– Nagyon fontosnak tartom, hogy a gyerek olyan foglalkozásokon vegyen részt, amit szívesen, örömmel és rendszeresen csinál – folytatja az édesanya. – Nekünk nagyon aktívan telnek a hétköznapjaink. A hét minden napján járunk valamilyen foglalkozásra: zene, tánc, sport. A nyáron Marci több táborban is volt. Nagyon várta a tábort, amit a Bárczy Gusztáv Iskola remek tanárai szerveznek évente Révfülöpön és Verőcén. Ezek a napok vidámak, rengeteg program van: sport, tánc, zene, fagyizás, hajókirándulás és sok móka.

Emellett még ellátogattunk Erdélybe, ahol van a hegyek között egy hétvégi házunk. Itt jó a levegő, szép a táj és Marcikám kifejezetten szereti a bográcsozást, és a nyári szalonnasütéseket.


Adódik a kérdés, mi lesz Marcival évek múlva? Mivel a férjem és én is néhány év múlva nyugdíjasok leszünk, úgy gondoljuk, hogy gyermekünk számra az egyetlen jó megoldás, ha egyszer majd egy bentlakásos otthonban helyezzük el. Addig azonban, amíg csak lehet, velünk marad, és szeretetben élünk együtt. Bízom benne, hogy mire Marcinak a bentlakásos otthonba kell mennie, addigra ezek az intézmények még jobbak és fejlettebbek lesznek – vázolta Anita a jövőt.

Fotó: Valczer Hajni



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Elképzelni a lehetetlent (7)

Zana Anita

Riportsorozatunkban kivételes fiatal sportolók történeteit mutatjuk be. A hetedik részben a tizenkét éves Bőr Marcival ismerkedhetünk meg.

2016.11.29.    27


Elképzelni a lehetetlent (5)

Zana Anita

Riportsorozatunkban kivételes fiatal sportolók történeteit mutatjuk be. Az ötödik részben a tizenöt éves Aranyos Dáviddal ismerkedhetünk meg.

2016.9.26.    484


Elképzelni a lehetetlent (4)

Zana Anita

Riportsorozatunkban kivételes fiatal sportolók történeteit mutatjuk be. A negyedik részben a tizenhat éves Hoch Norberttel ismerkedhetünk meg.

2016.8.2.    12


Elképzelni a lehetetlent (3)

Zana Anita

Riportsorozatunkban kivételes fiatal sportolók történeteit mutatjuk be. A harmadik részben a tizennyolc éves Mayer Barbarával ismerkedhetünk meg.

2016.7.4.    92


Elképzelni a lehetetlent (2)

Zana Anita

Riportsorozatunkban kivételes fiatal sportolók történeteit mutatjuk be. A második részben a tizenhat éves Surnyák Viktóriával ismerkedhetünk meg.

2016.6.13.    11


Elképzelni a lehetetlent (1)

Zana Anita

Riportsorozatunkban kivételes fiatal sportolók történeteit mutatjuk be. Az első részben a tízéves Nagy Rolanddal és családjával ismerkedhetünk meg.

2016.5.23.    3

A rovat további cikkei

Különleges sárkányrepülés

Zana Anita

Különleges élményben lehetett részük a gyengénlátóknak a közelmúltban, amikor is sárkányrepülésen vehettek részt. Pintér Erika mesél az élményeiről.

2023.9.15.   


Hányadik gyerekként születtünk?

Timár Tímea

Az élet egy örökös körforgás: magatartásunkat a megszokott családi minták és értékek is meghatározzák.

2023.1.20.    19


Fodrásznak születtem

Póda Erzsébet

Fennállásának 20. évfordulóját tartotta a dunaszerdahelyi Linda Hair Salon, melynek tulajdonosa Horváth Linda.

2022.9.19.   


Nagymellűek, figyelem!

Palkó Emese

Sportmelltartót vásárolni majdnem minden aktívan sportoló nő számára hatalmas kihívást jelent, főleg, ha nagy mellekkel van megáldva.

2022.8.10.    7


Felcsendült a nóta

Bott Noémi

„Szólj, szólj csalogány” címmel került megrendezésre első alkalommal a csallóközi Hodosban a magyarnóta-verseny.

2022.6.8.   


Alfamániások találkozója

Póda Erzsébet

Fergeteges találkozót tartottak az alfarómeós autósok a csallóközi Szilason.

2022.6.6.