Hétéves a netBarátnő


Mészáros Krisztina  2011.11.16. 5:30

Születésnapunkat rendhagyó módon ünnepeltük.

Talán gyakran kérdezik a Kedves Olvasók, milyen személyiségű emberek lehetünk mi, akik eme weblapon alkotunk. Valószínűnek tartom, hogy a témák közt kutatva véleményeink alapján már kialakult Önökben egy kép rólunk. Támpontot adhatok, elmondhatom azt is, ki miként viselkedik, de biztos azonban csak az, hogy az írásainkban ott van mindannyiunk belső meglátása (főleg ha mély témákat boncolgatunk), élete, eddigi tapasztalatai. De kulisszatitkokat is kifecsegve elárulom: általában hétköznapi, családos, mosolygós emberek az alkotók.

De milyenek is vagyunk mi, a tollforgató Barátnős közösség? Ez csak akkor derül ki, amikor nem csak virtuális síkon alkotunk egy csapatot, hanem a valóságban is. Alkalom körülbelül évente kétszer van, amikor is a főszerkesztő szervezésének és szívélyes vendéglátásának köszönhetően időt szakítunk egy közös találkozóra. Az idei utolsó „randink“ múlt héten, szombaton, szűk körben valósult meg. Mint minden szerkesztőségben, nálunk is vannak stabil tagok, és olyanok, akik itt-ott jelennek meg, egyéb elfoglaltságuk miatt. A szombati találka rendhagyónak ígérkezett, mert ötletbörzével indítottunk. Az ok prózai: jobbak szeretnénk lenni. Ezért, őszinte kerekasztal-beszélgetés révén kritizáltuk önmagunkat, gyártottuk az inspiráló tanácsokat – mit lehetne tenni, hogy az olvasók szélesebb igényeit is kielégítsük.

Ugyan gondoltam, hogy munkatársaim kreatív javaslatokkal állnak elő, azért be kell ismernem, pozitívan csalódtam a gondolatok minőségét és mennyiségét tekintve. Felmerült az ötlet, hogy néha szervezhetnénk tematikus esteket a netBarátnővel, ahol az olvasók is megismerhetnének bennünket, és mi is őket. De elgondolkodtunk azon is, vajon igény lenne-e tanácsadó rovatra? Hasonló megvalósításra váró terveket szövögettünk, bátran mondhatom, kreatív csapatunkkal.

Talán nem tűnök majd nagyképűnek, de ha „átlapozom” a webmagaziunkat, a megítélésem az átlagos női lapokkal szemben pozitívabb. Mert van bennünk valami, amitől személyesebb, nyíltabb cikkeket jelentetünk meg az átlagos sajtónál. Abból indulunk ki, hogy mi, női témákat elemezgető szerkesztők, sem

akarnánk olyan cikkeket olvasni személytelen íróktól, amelyben ködösen, általánosságokkal, középszerű meglátásokkal traktálnak bennünket. Ugyanis vannak témák, amelyek igenis megérdemlik a figyelmet és az őszinte véleményt.
De lehet, hogy én, aki ismerem a munkatársaimat, elfogult vagyok...
Egy biztos: a munkánkat szívvel lélekkel végezzük, tehát dolgozunk. Töretlen kedvvel, elég elszántan ahhoz, hogy a hetedik születésnap ne az utolsó legyen! Alkotunk, mert van az weboldalunkra igény. Változunk is, mint minden körülöttünk. De várjuk a véleményeket, a javaslatokat, tanácsokat azoktól, akikhez szólunk! Ugyanis Önök, Kedves Olvasók megérdemlik a legjobbat, a legtöbbet, amit kihozhatunk magunkból!

Remélem ezek után is megtalálják írásainkban azt, ami vigaszt, mosolyt, elégedettséget, érdekességet vagy tanácsot nyújt, bármilyen élethelyzetben is legyenek!



Hozzászólások

Madarász Ildikó, 22. 11. 2011 07:49:24 :)
Jó látni benneteket....ilyen távolból is, jó érezni a melegséget, ami átsüt a fényképen, jó tudni, hogy azért én is ide tartozom, jó tudni, hogy itt tényleg számítok én is....ha csak alkalmadtán tudok jelen lenni...akkor is: egy "itt-ott megjelenő, egyéb elfoglaltsága miatt" Ölelésem mindnyájatoknak: Madarász Ildikó ui.: mától újra a fedélzeten..:):):)
Olvaso, 25. 11. 2011 23:38:33 Gratulallok
Csak igy tovabb es tovabb, hogy legyen mindig mivel meglepni minket olvasokat, mert az oldal egyszeruen mindig kihozza magabol a legjobb formajat es olvashato, elgondolkodtato! Kell ennel tobb? Irjanak, hogy mi olvashassunk. Koszonjuk.
    
Köszönjük, 01. 01. 2013 16:45:20 Re: Gratulallok
Köszönjük szépen a hozzászólást, sokat jelent ez nekünk, igyekszünk megfelelni olvasóink elvárásainak!
@


Kapcsolódó cikkek

Tízévesek lettünk – visszatekintés

2015-ben tízévesek lettünk! Egy ilyen kerek évforduló alkalmából általában visszatekint, értékel, összefoglal az ember, és levonja a tanulságokat.

2015.12.31.    22


Visszatekintés 2014

Mint minden évben, az 2014-es esztendőben is sok minden történt velünk.

2014.12.31.    49


Farsangi "barátnőzés"

Beszámoló az idei első találkozónkról.

2014.3.3.   


Visszatekintés 2013

Póda Erzsébet

Avagy, milyen volt számunkra, a netBarátnő számára, a 2013-as esztendő?

2013.12.31.   


Tartalom, színvonal, érték

2013. március 2-án, szombaton került sor szerkesztőségünk idei első találkozójára.

2013.3.3.    38


Visszatekintés 2012

Póda Erzsébet

...Mert néha szükség van rá...

2012.12.31.   

A rovat további cikkei

Különleges sárkányrepülés

Zana Anita

Különleges élményben lehetett részük a gyengénlátóknak a közelmúltban, amikor is sárkányrepülésen vehettek részt. Pintér Erika mesél az élményeiről.

2023.9.15.   


Hányadik gyerekként születtünk?

Timár Tímea

Az élet egy örökös körforgás: magatartásunkat a megszokott családi minták és értékek is meghatározzák.

2023.1.20.    19


Fodrásznak születtem

Póda Erzsébet

Fennállásának 20. évfordulóját tartotta a dunaszerdahelyi Linda Hair Salon, melynek tulajdonosa Horváth Linda.

2022.9.19.   


Nagymellűek, figyelem!

Palkó Emese

Sportmelltartót vásárolni majdnem minden aktívan sportoló nő számára hatalmas kihívást jelent, főleg, ha nagy mellekkel van megáldva.

2022.8.10.    7


Felcsendült a nóta

Bott Noémi

„Szólj, szólj csalogány” címmel került megrendezésre első alkalommal a csallóközi Hodosban a magyarnóta-verseny.

2022.6.8.   


Alfamániások találkozója

Póda Erzsébet

Fergeteges találkozót tartottak az alfarómeós autósok a csallóközi Szilason.

2022.6.6.