Megkésett döntések (2)

Póda Erzsébet 2011.4.11. 6:10

„Csak azok a nők látnak tisztán, akiknek könny áztatta a szemét.”

Az ünnepek elmúltak, és nekem semmi hírem nem volt Béláról. Szinte minden nap felhívtam, és már kezdtem aggódni is, hogy esetleg baja esett. Ám egy nappal szilveszter előtt mégis válaszolt a hívásomra, s rögtön cseverészni kezdett, mintha semmi sem történt volna. Ekkor már elég ideges voltam, s mivel valami furcsa zajokat hallottam a háttérből, megkérdeztem, mi van vele, hol van? Kiderült, egy wellness hotelben tölti az idejét – a feleségével!!!
Lecsaptam a telefont, és dühömben sírni kezdtem. Elhatároztam, ennek vége!

Tévedtem. Ekkor kezdődött csak az egész.

Pár nap telt csak el az új évből, s egy szép napon Béla megjelent a lakásom ajtajában! Azt mondta, elválik a feleségétől, hozzám költözik, és összeházasodunk. Csak álltam, nem tudtam, mit csináljak – a döbbenettől nem is reagáltam. Talán elbűvölt azzal, hogy a történtek után kofferestől jelent meg nálam? Talán elégtétel volt ez nekem? Talán azt hittem, most majd minden jóra fordul? Nem emlékszem, elégedettség töltött-e el, vagy valami másfajta érzés. A mai eszemmel persze másként döntöttem volna, de úgy látszik, át kellett élnem egyet s mást ahhoz, hogy ma ott tartsak, ahol tartok.

Béla tehát hozzám költözött. A lakás nappaliját már az első pillanatban birtokába vette: kijelentette, ez lesz az irodája. Mivel magánvállalkozó, ettől kezdve itt fogadta az ügyfeleit. Az életem gyökerestől megváltozott. A lakásomba hurcolta a bútorait, a sok kacattól alig lehetett megmoccanni, s nap, mint nap idegen emberek jártak-keltek az előszoba és a nappali között. Ám Béla nyugtatgatott, ez csak ideiglenes helyzet, ő majd szerez magának egy irodahelyiséget a belvárosban. Egy szép napon este, mikor már nem bírtam a tömeget a lakásomban, kiborultam. Erre mellém ült, a vállamat simogatta és azt mondta, beadta a válókeresetet. Amint kimondja a bíróság a válást, összeházasodunk. A bejelentés váratlanul ért. Furcsa öröm töltött el, mégis aggódni kezdtem. Mondtam is, hogy talán jó lenne még egy kicsit várni, hiszen nem olyan régen ismerjük még egymást – ám ő már a gyűrűvásárlást emlegette.

A bíróság nemsokára tényleg kimondta a válást, s ő aznap elégedetten és büszkén jött haza. Már a bejárati ajtónál elővette a jegygyűrűt, és megkérte a kezemet. Én pedig igent mondtam...

Úgy tűnt, kezd az életem valamiféle újszerű irányt venni. Bélának sikerült irodát bérelnie a belvárosban, pontosan, ahogy azt előre megmondta. Ezen kívül minden nap beállított egy újabb darab bútorral vagy lakberendezési tárggyal, amit az előző lakásából hozott el. Hiába költözött át az irodájával az új helyiségbe, a lakásom újra megtelt idegen tárgyakkal. Mikor már megint ott tartottam, hogy rettenetesen idegesít a lakásom túlzsúfoltsága, Béla bejelentette: az esküvő után építkezni fogunk. Pontosabban azt mondta: épít nekem egy házat – és ezt ettől kezdve minden nap kijelentette. Megjegyzem, egészen eddig az időpontig egy fillérrel sem szállt be a lakásom költségeibe, holott ekkor már majdnem fél éve nálam lakott. Azt mondta, spórol az új házra.

Izgatottan és boldogan készültem életem nagybetűs esküvőjére! Egy évvel ezelőtt még meg sem fordult a fejemben, hogy valaha férjhez megyek, most pedig az esküvőmre készültem! A gyermekem, felnőtt lévén, ugyan többször is megkérdezte tőlem, tényleg ezt akarom-e – ám én úgy éreztem, egyszer adódik egy ennyi idős nő életében ilyen alkalom. Még sosem voltam házas, még sosem voltam feleség. Igaz, lemondtam már a házasságról, de most, hogy itt az alkalom, úgy éreztem, ez egy olyan lehetőség, amit nem szalaszthatok el. Meg kell tapasztalnom azt, amire annyi sok nő vágyik! Ruhát varrattam, megrendeltem a csokrot, az ünnepi menüt tervezgettük, Béla pedig az ünnepi ebéd színhelyét intézte. A napok gyorsan teltek, teli furcsa izgalommal.

Aztán felvirradt a nagy nap! Nem voltunk sokan, épp csak a szűk családi kör. És én büszkén és boldogan vonultam vele a házasságkötő terembe, ahol kimondták az asszonynevemet. Az ebéd jó hangulatban telt, és úgy éreztem, életem komoly fordulóponthoz érkezett, most majd megváltozik minden. Sokkal jobb lesz, más lesz – igazi házasság lesz.

A nászutat elég sokáig tervezgettük, de nem tudtunk dűlőre jutni. Én külföldre szerettem volna menni, a tengerhez, ám ő ragaszkodott a belföldi utazáshoz. Végül felvetette, ismer egy meghitt helyet egy lankás, csendes és szép vidéken, ahol ismerősei vannak. Az esküvő után pár nappal útnak indultunk. A hely, amit Béla kiválasztott valóban csendes és szép, szinte romantikus vidéken volt. Megérkezésünk után körbe is jártuk az ismerőseit, akik viszont elég furcsán viselkedtek. Először azt gondoltam, biztos azért olyan hűvösek és tartózkodóak velem, mert hiszen engem még nem ismernek. E furcsa viselkedésre azonban csakhamar (megint csak nem várt módon) magyarázatot kaptam. Ott tartózkodásunk másnapján ugyanis kiderült, hogy Béla ismerősei az exfelesége egyenes ági rokonai...

(Folytatjuk)