Váratlan pillanatok


Szalay Mona  2016.8.31. 23:55

Szakmai körökben van egy mondás, amely így hangzik: az a szép az esküvőkben, hogy bármi megtörténhet.

Ezért nekünk, fotósoknak, szinte egész nap résen kell lennünk, koncentrálnunk kell és mindig kézben kell tartanunk a kameránkat. Néha van az úgy is, hogy a sok gyakorlattal, tapasztalattal rendelkező esküvőfotósok előre „látják", mi várható egy-egy szituációban. Velem gyakran megesik, hogy valamilyen hatodik érzéknek köszönhetően, indok és ok nélkül, ott és akkor emelem fel a kamerám, fordulok vele valamerre, ahol és amikor éppen olyasmi történik, ami fontos a fiataloknak, és érdekes lehet egy kívülállónak is. Néha megállok egy félreeső sarokban, és figyelek a lencsén keresztül olyan pillanatokra várva, amikor a vendégek elmosolyodnak. Tudjuk: a nevetés endorfinokat szabadít fel és másokat is mosolyra fakaszt. Az esküvő pedig örömteli esemény, amit olyan fotókon keresztül kell felidézni, amelyek az eseménnyel társuló boldogságot tükrözik.
Ezekben a pillanatokban hiszek, ezeket keresem minden fotózásom során. Szeretem elkapni a természetes, örömteli, előre kiszámíthatatlan pillanatokat. Persze nem elég lefotózni ezeket a váratlan történéseket, azt is tudni kell, hogy az elkészült fotók közül melyek a legjobbak.

A nem várt pillanatokból osztok meg most néhányat.

Elsőként egy olyan képet szeretnék megmutatni, ami sokakat érdekelhet. Az a bizonyos legelső találkozás a nagy napon, amikor menyasszony és vőlegény először látja meg egymást esküvői öltözetben. A nap ezen részében a menyasszonyok tekintetében boldog csillogást látni, vőlegényeiket pedig különös izgalom tölti el. Néha előfordul az is, hogy mindkettejük szemébe könny szökik. Azoknak, akik az érzelmeiket kevésbé tudják kimutatni mások előtt, javasolni szoktam, hogy olyan helyen történjen a találkozás, ahol kevesen vannak körülöttük. Ilyenkor sokkal meghittebb és bensőségesebb pillanatokat tudok megörökíteni. Ez a fotó is olyan helyen és időben készült, ahol hármunkon kívül más nem volt jelen.


Szintén ezen az esküvőn történt, hogy a csoportképek készítése közben a menyasszonyi csokor a nagypapa kezébe került, aki a közelben üldögélt egy padon. Amíg én fotóztam a fiatalokat és a vendégeket, egyik tanítványom néhány felvételt készített a nagypapáról. Hogy milyen gondolatai voltak, azt csak ő tudhatja: az arckifejezése viszont sokatmondó, a szituáció megható.


Egy másik alkalommal egy kislány már a szertartáson is sokat incselkedett a kamerával, aztán a csoportképek készítésénél kiteljesedett mindkettőnk vágya. Ő karakánul kifejezésre juttatta velem, hogy a fényképeken mindenképpen szerepelni akar, én pedig egy zsivány, vagány sorozatot készíthettem róla, köszönhetően annak, hogy könnyedén be lehetett őt vonni a fotózásba.


Gyakran fotózom extrém helyiségekben, sokszor vadabb ötleteket valósítok meg... Mindig valami mást, valami újat szeretnék, amit addig soha senki más még nem fotózott le. Ez néha sikerül, néha törlöm az elkészült képeket. Az esküvő napján, a készülődés során mindig van egy kis idő arra, hogy a különféle esküvői kiegészítőket és a gyűrűket lefotózhassam. Inspirálódom, ha szép a környezet, ha szép fényekben dolgozhatok, ha a partnereim együttműködők, ha jó a hangulat, és a pillanatnyi impulzusok is befolyásolják a munkámat. Kölcsönösen hatunk egymásra, és ebből születnek a legjobb portfóliók. Nyitott vagyok bármilyen ötletre, bár sokszor még azokat is túlszárnyalom. Ezek tükrében születtek az alábbi fotók is.






A szerző esküvői fotóművész

Szalay Mona weboldala:
www.szalaymona.hu



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Eljegyzési fotózás

Szalay Mona

Az eljegyzési fotózás vidám, laza, kötöttségek nélküli, felszabadult, kellemes délutáni programot jelent.

2017.4.14.  1    16


Csajos fotózás

Szalay Mona

Sokszor olvasom, vagy hallom a fotózások előtt a következő mondatot: "Pár szép fotót szeretnék magamról, de egyáltalán nem vagyok fotogén."

2017.1.10.    1


A menyasszonyi fátyol

Szalay Mona

A menyasszonyi fátyol több ezer éves múltra tekint vissza. Minden korban és kultúrában megvolt a szimbolikus jelentése.

2016.7.7.    5


Érzések az esküvőn

Szalay Mona

Az esküvő szervezése során sokféle szempontot figyelembe lehet venni.

2016.5.5.    12


Nyugtató percek az esküvő napján

Szalay Mona

Sorozatunk második részében azt vizsgáljuk, hogyan lehet kizárni a külvilágot egy rövid időre az esküvő napján…

2016.3.30.    24


Első találkozás a nagy napon

Szalay Mona

Sorozatunk segítségével bepillanthatunk az esküvői fotózás rejtelmeibe.

2016.2.17.    28

A rovat további cikkei

Különleges sárkányrepülés

Zana Anita

Különleges élményben lehetett részük a gyengénlátóknak a közelmúltban, amikor is sárkányrepülésen vehettek részt. Pintér Erika mesél az élményeiről.

2023.9.15.   


Hányadik gyerekként születtünk?

Timár Tímea

Az élet egy örökös körforgás: magatartásunkat a megszokott családi minták és értékek is meghatározzák.

2023.1.20.    19


Fodrásznak születtem

Póda Erzsébet

Fennállásának 20. évfordulóját tartotta a dunaszerdahelyi Linda Hair Salon, melynek tulajdonosa Horváth Linda.

2022.9.19.   


Nagymellűek, figyelem!

Palkó Emese

Sportmelltartót vásárolni majdnem minden aktívan sportoló nő számára hatalmas kihívást jelent, főleg, ha nagy mellekkel van megáldva.

2022.8.10.    7


Felcsendült a nóta

Bott Noémi

„Szólj, szólj csalogány” címmel került megrendezésre első alkalommal a csallóközi Hodosban a magyarnóta-verseny.

2022.6.8.   


Alfamániások találkozója

Póda Erzsébet

Fergeteges találkozót tartottak az alfarómeós autósok a csallóközi Szilason.

2022.6.6.