Személyiségtípusok a jóga szerint
A személyiségtípusok és a három anyagi kötőerő kapcsolata.
Az emberek személyisége rengeteg síkon mérhető: a rossz és jó tulajdonságok, a vágyaink, céljaink, emberi kapcsolataink alapján. Utóbbi talán a legjellemzőbb, hiszen egészen kicsi korunktól fogva vonzanak a hozzánk hasonló személyiségek. Azok, akikben az előbbi tulajdonságok hasonlítanak a sajátjainkra.
Érdekes lehet ezeket a jóga, a védikus tudomány egy szegletén keresztül szemlélni. Ez az elfogyasztott ételeinktől a hosszú távú céljainkig mutatja meg, mi is az, ami igazán érdekel minket, ami valamilyen személyiséget ad – ahogy a nevében is van, megkötve minket, ez pedig a három anyagi kötőerő.
Ennek a három kötőerőnek, melyek a radzsasz (tudatlanság), tamasz (szenvedély) és szattva (jóság) a célja, hogy az anyagi világban tartsanak minket. Gátolják a felszabadulásunkra tett kísérleteinket, ha mégoly nemesek is, mint a szattva kötőerejéhez tartozó cselekedetek. Korábban megjelent cikkeinkben már olvashattak a jóga ágazatairól, melyek közül a karma jóga az egyetlen, amiben a cél a szattva elérése, a jó helyre való újjászületés, míg a többi törekvései, hogy ennek segítségével egy még magasabb szintet érjenek el. De lássuk is, mit jelentenek a kötőerők!
Dr. Tóth-Soma László egyik rövidebb – általam kiemelt – meghatározása szerint ezt eredményezik a kötőerők:
A tamasz (tudatlanság) a sötétség, a tompaság, a tétlenség és mozdulatlanság minősége. Passzív, akadályozó negatív erő, amely hanyatlást, pusztulást okoz. Az elmében tudatlanságot, illúziót, fásultságot, közönyt, érzelmi leépülést és a tudatosság hiányát eredményezi.
A radzsasz (szenvedély) az aktív, ösztönző erő, amely változást eredményez mindenhol, ahol túlsúlyba kerül. Megzavarja az egyensúlyt, s önző tetteket, szenvedélyt, sóvárgást, aggodalmat és ellentéteket indukál. Míg rövidtávon gyönyört eredményez, hosszútávon a kiegyensúlyozatlanságot okozó természete miatt fájdalmat és szenvedést hoz létre.
A szattva (jóság) a fény, a szeretet és az eredeti tudat felébredését elősegítő minőség. Hatására a hit, a hűség, a becsület, az önkontroll, az egyszerűség és az igazságosság alakul ki az emberben, s a belső harmónia, egyensúly és stabilitás az életének szerves részévé válik. Az önvalóról szóló valódi tudás kialakulását is a szattva segíti elő, s ez a tisztaság, a bölcsesség és a béke alapja. Jellemzője a tudás és a boldogság.
(További információk: Nilamani Jógaterápiás és Pszichológiai Tanácsadó Központ
)
A radzsasz vagy másnéven tudatlanság kötőerejébe tartoznak az ostoba viselkedés elemei, a lustaság, céltalanság, a piszok, a függőségek, az agresszió bármilyen formái, a húsevéstől kezdve egészen a testi erőszakig. Ezek önmagukat és egymást generáló folyamatok, ha nem tudatosítjuk valamilyen módon magukban a helytelenségüket, a változtatás vágyát, nem tudunk kilépni belőlük. Végtelenül nehéz viszont a mai világban felhagyni ezekkel. Sajnos, a szülői példától és attól sem tekinthetünk el, ha valaki ilyen színvonalon él, hogy a hozzánk hasonló emberekhez vonzódunk, és a társaság hatása felbecsülhetetlenül rányomja a pozitív, vagy itt épp negatív, bélyegét az életmódunkra.
A tamasz vagy szenvedély kötőereje uralkodik a 21. századi ember életén. Mindent akarunk, azonnal, szétszórtak vagyunk, és folyton rohanunk valahová. A tévé előtt alszunk el és ragaszkodunk a nagyvárosok zsibongásához. Ebből a kötőerőből könnyen kimozdíthatóak vagyunk lefelé, de felfelé ismét nem könnyű az utunk: az elme rendezetlensége a tunyaságnál is nagyobb úr. Azt viszont minden, ez által a kötőerő által leláncolt ember megtapasztalhatta már, milyen érzés pár napig kilépni a folyamatos hajtásból. Egy kirándulás, egy mély meditáció, vagy csak egy nyugodt, őszinte beszélgetés is közelebb vihet ahhoz az idilli állapothoz, amit a szattva kötőereje jelent – felkeltheti a vágyunkat az effajta életmódra.
Természetesen a szattva kötőerejében élők már kíváncsiak a világ komolyabb összefüggéseire. Nagy a tudásvágyuk és lecsendesedett, nyugodt életre vágynak, kerülnek minden erőszakot magukkal és bármely más élőlénnyel szemben. Tudatosak az életük minden területén, s így közel jutnak ahhoz, hogy valódi nagy igazságokat ismerjenek meg. Nem véletlen, hogy egyre több önellátó közösség jön létre. Az emberek vonzódni kezdenek a vidékhez, egy olyan élethez, melyben újra szoros, valódi emberi kapcsolatokat ápolunk, ahol a testi egészség és a lelki kiegyensúlyozottság a legfontosabb tényezők.
Napjainkban túlteng bennünk a tamasz kötőereje, és tény az is, hogy nagyon kevesen vannak, akikben tisztán lenne jelen e három közül bármelyik is. De ezek megértésével, tudatos személyiségfejlesztéssel elérhetünk egy magasabb szintet az életszínvonalunkat tekintve, s kiegyensúlyozottabb, boldogabb személyiséggé válhatunk. Jó módszer erre, ha figyelni kezdjük a tetteinket, és eleinte apró döntéseket hozunk arról, hogy merre is induljunk – akár csak egy vacsora alapanyagainak kiválasztásában, akár egy függőségünkről való leszokásban.
S még egy fontos dolog! A sikeres ember nem másokat hibáztat: ne kezdjük el keresni mások vonásaiban a negatívumokat! Magunkra, a saját képességeinkre és lehetőségeinkre koncentráljunk, ha személyiségfejlesztésről van szó.
Hozzászólások
Kapcsolódó cikkek
A négy személyiségtípus (3.)
A kolerikus személyiségtípus sok embernek okoz kellemetlen perceket, főleg azoknak, akikkel egy fedél alatt él.
2015.6.15. 7
Személyiségünk: áldás vagy átok?
A személyiségünk az, akik igazából vagyunk. A legbelsőbb énünk, mégis mindenki számára látható.
2015.6.9. 18
A négy személyiségtípus (2.)
Nem kell filozófusnak lenni ahhoz, hogy megállapítsam, mindnyájan, akik a földön élünk, egyedi példányok vagyunk.
2015.5.24.
A négy személyiségtípus (1.)
Ahány ember, annyi személyiség. Ezért van az, hogy még a testvérek is nagyban különböznek egymástól.
2015.5.12. 15