Sikeresnek lenni


Oriskó Renáta  2014.11.24. 4:49

Sikeresnek lenni egy nő életében azt jelenti, hogy olyan teljesítményt képes nyújtani a mindennapokban, amelyek által közelebb kerül céljai eléréséhez.

A siker fogalma mindenkinek mást jelent, illetve attól is függ, hogy épp hol tartunk az életünkben. Minden életkorban megvan az a terület, amely prioritást élvez egy nő életében. Egy gimnazista lánynak sikert jelent egy eredményes felvételi az egyetemre, egy egyetemistának egy jól sikerült beadandó dolgozat, egy eredményes államvizsga. Egy dolgozó nő sikeresnek érzi magát, ha jól teljesít a munkahelyén, ha karrierje felfelé ível. Egy nő sikeres akkor is, ha jól működő párkapcsolatban él, ha szeretetteljes, harmonikus családi légkört tud teremteni családja, gyermekei számára. Mindezeken túl sikeresek lehetünk emberi kapcsolatainkban, baráti viszonyainkban, hobbinkban.


A siker szó hallatán nem kell feltétlenül nagy dolgokra gondolnunk. Nem kell híresnek és ismertnek lennünk ahhoz, hogy sikeresek legyünk. Elég csak dédmamáinkra, nagymamáinkra gondolnunk, akik bár nem építettek karriert, hiszen abban a korban nem volt rá lehetőségük, mégis sikeresek voltak. Teljesítettek anyaként, feleségként, vezették a háztartást. Hiszen az akkori társadalomban az volt az elfogadott és mindennapos, hogy a nők fiatalon házasodtak, gyereket szültek, majd a gyereknevelés határozta meg legtöbbjük mindennapjait.

Ehhez képest manapság kevés az olyan nő, aki azt gondolná, hogy a fakanál az egyetlen lehetőség önmaga megvalósítására. Ma már a nők egyetemre járnak, több diplomájuk van, képesek megállni a helyüket az élet bármely területén, vezető pozíciókat töltenek be, jól teljesítenek és sikeresek a munkájukban, képesek eltartani és fenntartani önmagukat, keresik az önmegvalósítás lehetőségeit. A világ kinyílt előttünk, a siker pedig egy meghatározó tényezője lett a mindennapjainknak. Hiszen a siker hatással van az önértékelésünkre, pozitívan befolyásolja az önmagunkba vetett hitünket, ezzel szemben az állandó kudarcok képesek eléggé megcibálni önbizalmunkat. Tény, hogy a siker az egyik legjobb önbizalom növelő.

Viszont fontos tudatosítanunk azt is, hogy ahhoz, hogy sikeresek legyünk nem kell világmegváltó dolgokat tennünk. Bőven elég, ha az önmagunkkal szemben támasztott elvárásoknak megfelelünk, s azokat igyekszünk teljesíteni.



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

A nő és a siker V.

Póda Erzsébet

Aktuális témánk kapcsán (a nő és a siker) felvidéki magyar közéleti nőket kérdeztünk. (Gódány Ildikó, Virágh Mária)

2014.12.19.    51


A nő és a siker IV.

Póda Erzsébet

Aktuális témánk kapcsán (a nő és a siker) felvidéki magyar közéleti nőket kérdeztünk. (Pogány Erzsébet)

2014.12.12.    6


A siker a siker?

Palkó Emese

Mediatizált társadalmunk naponta önti a nyakunkba a sok „jó tanácsot”, hogyan váljunk sikeres nőkké.

2014.12.9.    28


Sikerre vágyva

Kovács Márta

A fáma szerint, ahol sok nő dolgozik együtt, előbb vagy utóbb elszabadul a pokol.

2014.12.5.    10


A siker nem végtermék

Nagy Erika

Hogy ki miben sikeres, az változó, mint ahogy az is, hogy ki mit tart sikernek.

2014.12.2.    4


A nő és a siker III.

Póda Erzsébet

Aktuális témánk kapcsán (a nő és a siker) felvidéki magyar közéleti nőket kérdeztünk. (Bial Judit, Bokor Klára)

2014.11.28.    27

A rovat további cikkei

A nő és a siker II.

Póda Erzsébet

Aktuális témánk kapcsán (a nő és a siker), felvidéki magyar közéleti nőket kérdeztünk. (Bartal Tímea, Gálffy Hodosy Marianna)

2014.11.14.    44


A nő és a siker I.

Póda Erzsébet

Aktuális témánk kapcsán (a nő és a siker), felvidéki magyar közéleti nőket kérdeztünk. (Dániel Erzsébet)

2014.11.11.    33


Gondolatok a sikerről

Dr. Stenger Györgyi

A siker egy állapot. Olyan belső állapot, amelyet a gondolatainkkal hozunk létre.

2014.11.10.