Becsengettek


Nagy Erika  2007.9.16. 11:40

Becsengettek. Szélesre tárt kapukkal várták az iskolák az örök megújulást képviselő első osztályosokat.

Számomra az idei iskolakezdés sokkal izgalmasabb volt, mint az eddigi, mivel egyetlen kis unokám óvodát váltott: iskolás lett. Szinte hihetetlen, hogy elszaladt az idő! Most volt mikor karjaimban ringattam, babusgattam, ma pedig a betűvetés rejtelmeivel ismerkedik. Rá sem lehet ismerni, lelkiismeretes, kötelességtudó nebuló vált belőle. Könnyen tanul. Örül minden egyes napnak, melyet az iskolában tölthet. Ragyog az arca, számolja a mosolygós napocskákat, melyekkel az eredményeit jutalmazzák. Hatalmas tudásszomj alakult ki benne.

Boldog vagyok, mert látom, hogy a mindenre kíváncsi csemete érett már az iskolához. Aggódtam, vajon hogy fogja viselni az óvodához képest megváltozott körülményeket, képes lesz-e arra, hogy végigülje a háromnegyed órát, vagy folytatja a hirtelen ötlettől vezérelt cselekvéseit. Csoda történt, mert nyugodtan ül, jelentkezik, ha szólni akar, és szorgalmasan gyűjti a piros pontokat. Nincs hiszti, nincs izgalom, nincs idegesség. Tudja, hogy este korán kell lefeküdni, nem nyafog, nem háborog. Reggel kiugrik az ágyból, nem kell szabódni, könyörögni. Birtokba veszi a fürdőszobát, megreggelizik, átnézi a táskáját, és máris a hátára veszi, s úgy járkál a lakásban. Nem akar megválni tőle, hiába minden könyörgés.

Sokan sírva mennek reggelente az iskolába, s ő nem érti, miért? Ennek oka van, mégpedig elsősorban az, hogy a gyermek nem képes a közösségbe beilleszkedni, a szabályokhoz igazodni. A gyermek problémáit valami kiváltja, vagy hibás nevelési szemlélet, családi tragédia, túlzott elvárások, vagy rossz szociális körülmények. A gyermeki lélek olyan, mint egy érzékeny virág, amelyet ahhoz, hogy szépen fejlődjön, ápolni kell. A gyermekek többnyire értelmesek, s nekünk felnőtteknek az a feladatunk, hogy megtaláljuk a bennük lévő értékeket.

Kívánom mindenkinek, hogy nyugodt kisiskolás váljon izgága csemetéjéből, mert hiszem, hogy ez a magatartás végig kíséri a gyermeket az egész életében!

Óvodánktól búcsúzunk,
Iskolába indulunk,
Nagycsoportos óvodás,
Hív a munka, tanulás.
Vége szakad a szép nyárnak,
Iskolában könyvek várnak.
Betűk hívnak útra kelni,
A világot megismerni.
Füzet, könyv és ceruza,
Bújjatok a táskába!
Induljunk el dalolva,
Vár minket az iskola.



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Iskolás lettem!

Kovács Márta

Minden gyermek életében elérkezik a nagy pillanat: első osztályos lesz.

2018.9.6.    10


Iskolakezdésre

Jády Mónika

Csoportba való beilleszkedés, konfliktusok, alkalmazkodás, teljesen új környezet, tananyag – nem könnyű az iskolakezdőknek.

2018.9.2.    29


Óvodából iskolába

Jády Mónika

A leendő elsősök szülei általában szorongva várják az iskolakezdést.

2006.9.6.   


Kezdődik az iskola

Jády Mónika

A gyerekek egészséges fejlődése természetes ingadozást mutat, és nem hajlandó mindig a rendeletekben előírt évszámokhoz igazodni.

2005.9.10.   

A rovat további cikkei

Micsoda szeptember!

Nagy Csivre Katalin

Korai kelés, ostoba tanulnivalók, ideges, agyonhajszolt tanárok, hasfájós gyerekek.

2023.9.12.   


Bukottak s kitüntetettek

Nagy Csivre Katalin

Szívből gratulálok a lurkóknak a bizonyítványhoz: a bukóknak, s a kitüntetetteknek is... Mert mindenkinek van itt helye!

2022.6.20.   


Mi legyen a tízórai?

Jády Mónika

A fejlődésben lévő szervezet még nem tud hosszabb ideig energiát tárolni, rendszeres tápanyag-utánpótlásra van szüksége.

2021.9.13.    20


Gyerekkor és digitális világ

Huszár Ágnes

Az év elején megszokott kérdés az iskolában, ki mit kapott karácsonyra. Vajon mi kerül szóba a leggyakrabban?

2018.1.22.    4


Hozzáállás kérdése

Huszár Ágnes

Iskolás gyerekekkel készült rádióriportot hallgattam a minap...

2017.12.9.  1    24


Kezdődik az iskola

Jády Mónika

Csoportba való beilleszkedés, konfliktusok, alkalmazkodás, teljesen új környezet – nem könnyű az iskolakezdőknek.

2017.9.1.    10


Tanulj, fiam!

Bányai Ilona

Az iskolakezdéssel sok családban felmerül az állandó dilemma: kell-e és ha igen, mennyi segítség kell a gyereknek a tanuláshoz.

2013.9.19.   


Hogyan éljük túl anyagilag az iskolakezdést?

Faar Ida

Tetszik, vagy sem – ennek a nyári szünidőnek is vége lesz lassan, a gyerekek legnagyobb bánatára.

2013.8.27.    10