Szuper lesz a napunk!


Kozma Eszter  2014.11.4. 3:01

Coco Chanel legjobb gondolata: „Minél rosszabbul állnak a dolgaid, annál jobban kell kinézned!"

Coco Chanel mondta egyszer, hogy minél rosszabbul állnak a dolgaid, annál jobban kell kinézned! Ez bizony az egyik legokosabb divattörténeti tanács.

Az elmúlt egy évem nem épp úgy alakult, ahogy reméltem, amit mostanra kicsit sem bánok, de közben néha szörnyű volt. Ekkor jöttem rá, milyen hasznos Coco tanácsa, hiszen nemes egyszerűséggel a munkakeresésben vagy a párkapcsolati gondokon is segít, ha összeszedjük magunkat, akármilyen rossz is a közérzetünk. Kiöltözünk, és úgy indulunk neki a napnak, hogy egy magabiztos nő érzetét keltsük! Nem csak mások, de mi is más szemmel fogunk tekinteni önmagunkra, akármilyen nehéz is volt felkelni a kanapéról.


Fontos üzenete a gondolatnak az is, hogy a külsőnk mindig hatással van a bensőnkre. Amint kiöltözünk és fölveszünk egy csinos magas sarkút, önkéntelenül is kihúzzuk magunkat. S ha így, na és persze egy kedves mosollyal, lépünk ki az utcára, máris azt az üzenetet közvetítjük, hogy bizony nekünk semmi nem szegheti kedvünket.

És van még valami, ami rejtve ugyan, de benne van ebben a mondatban. Az, ami az örök divat legfontosabbja: a stílus, az aktuális divatnál is sokkal fontosabb. Arra biztatok mindenkit, és erre törekszem magam is, hogy olyan alapdarabokat válasszak a ruhatáramba, amelyek, ha nem is mindig a legaktuálisabbak, de szépnek érezhetem magam bennük. És akkor is bátran felvehetem, ha épp nem sikerül a legújabb kollekciókból bevásárolnom.

Persze fontos látni a határainkat is! Például nekem is. Éppen ezért úgy vélem, egyre fontosabb felismernem, hogy bizony az a fölösleges öt kiló ott marad... Nem lehet mindenki csontsovány, egyforma meg végképp nem. A stílus, az önbizalom viszont soha nem lehet súly kérdése, sőt: pénzé sem. Érdemes némi időt és energiát fektetni arra, hogy jól nézzünk ki. S ha már megtanultuk, mi áll jól, miben érezzük jól magunkat, jöhet a menet: szuper lesz minden napunk!



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

A szemkörnyéki ráncok megelőzése

PR-cikk

Ahogy az idő méltóságteljesen kibontakozik, a szemünk körüli finom bőr lesz az a vászon, amelyre az öregedés vonásait festi.

2024.2.2.   


A haj tisztántartása

Fokozódó hajhullás, lelapuló haj és kellemetlen szagok: hajunk számára nem várt kellemetlenségeket tartogat a hűvösebb, őszi idő.

2023.10.24.   


Hogyan válasszunk szempillaspirált? 2.

Hogyan spirálozzunk úgy, mint a profik? A legjobb hatás elérésének titkai mesterkurzusunk keretében.

2023.9.5.   


Hogyan válasszunk szempillaspirált? 1.

Hogyan választhatjuk ki a számunkra legjobb szempillaspirált? A legjobb hatás elérésének titkai mesterkurzusunk keretében.

2023.8.31.   


7 szépségtipp csajos estékre

PR-cikk

Egy ilyen együtt töltött este arra is remek lehetőséget kínál, hogy megosszuk egymással a kedvenc szépségápolási trükkjeinket.

2023.8.24.   


A női kesztyű

A női kesztyűk nemcsak az elegancia és a stílus szimbólumai, hanem egyenesen a kéz kifinomultságának megtestesítői.

2023.8.17.   


Hogyan viseljünk megfelelő frizurát?

A rosszul megválasztott hajviselet azt hangsúlyozza, ami kevésbé előnyös a kinézetünknek.

2023.7.20.   


Nyári frissesség

A forró nyári napokon a testápolásban az üde, friss termékekért nyúlunk szívesebben.

2023.7.6.    3


Mit tegyünk a neszesszerbe?

Tilajcsík Dóra

A szépségipar folyamatosan újabbnál újabb vívmányokkal áll elő, amelyek azt hivatottak segíteni, hogy megjelenésünk a lehető legtökéletesebb legyen.

2023.7.4.    5


A tökéletes nyári alapozó

Tilajcsík Dóra

A nyári hőség nemcsak a vízfogyasztásunk mennyiségére, hanem külsőnk állapotára is hatással van.

2023.6.27.   


Mire figyelj, ha diétázol?

Fontos, hogy figyelj a tested jelzéseire, legyen szó fogyókúráról, vagy akár egy teljes életmódváltásról! Olvasd el tippjeinket!

2023.5.14.   


Tavaszi megújulás

Így készítsd fel a bőröd a tavaszi megújulásra! Arctisztítás, toner, növényi kivonatok...

2023.4.2.