A NŐ betűrendben (2)
Sorozatunkban a nőkkel kapcsolatos legjellemzőbb kifejezéseket tekintjük át - ábécé sorrendben.
Sorozatunkban a női tulajdonságokat, és a nőkkel kapcsolatos legjellemzőbb kifejezéseket tekintjük át. Lássuk, melyek ezek az ábécé első harmadából!
H-tól Ö-ig
H, mint Hit
A hit most nem vallási értelemben szerepel a listánkon. Sokkal inkább arról van szó, hogy minden nőben ott van az a fajta hit, amelyet szerettei iránt érez. Hinni valakiben, akit fontosnak tartunk. Hinni a sikereiben, a döntéseiben, a választásaiban. Az önmagunkba vetett hitről sajnos sokszor megfeledkezünk, pedig ez legalább olyan fontos, mint a mások iránti bizalom.
I, mint Intuíció
Az a képességünk, hogy előre megérzünk bizonyos dolgokat, legendás. Nevezik női megérzésnek is, a rossz nyelvek pedig a boszorkányokéhoz hasonló képességnek titulálják. Akárhogy is, mi igencsak hálásak lehetünk ennek a tulajdonságnak, hiszen sok bajtól és csalódástól megóvhatjuk általa magunkat.
Í, mint Ígéret
Talán nőként érzékenyebb témának tekintjük az ígéretek betartását és számonkérését. Ha valaki fogadkozásra adja a fejét, elvárjuk tőle, hogy állja is a szavát. Ellenkező esetben nem biztos, hogy bizalmunkat a jövőben is élvezheti majd az illető.
J, mint Játékosság
Azt mondják a férfiak sosem nőnek fel igazán, ám bennünk, nőkben is igencsak megmarad a gyermek. Habár sokszor elrejtjük, vagy nincs rá lehetőségünk, hogy kiéljük, ha máskor nem, akkor mutatjuk ki, amikor gyermekeinkkel játszunk. Nekik is jobb, ha az édesanyjukra ilyenkor is számíthatnak.
K, mint Kedvesség
Bár személyiségfüggő, mennyire nyilvánul meg a mindennapok során ez a tulajdonságunk, alapvetően minden nőben igény van a kedvességre. Arra is, hogy mi kedvesek legyünk másokkal, és mások is kedvesek legyenek velünk. Ez általában egy oda-vissza dolog, ám akkor se keseredjünk el, ha valaki nem viszonozza törekvéseinket. Az élet valahogyan kárpótol mindenkit, aki megérdemli.
L, mint Leleményesség
Egy nő akkor igazán nő, ha furmányos, ha ravasz, ha leleményes. Sok esetben sajnos csak akkor van lehetőségünk kiállni magunkért és az igazunkért, ha kellőképpen megfontoltan és átgondoltan állunk a probléma megoldásához. Épp ezért nem árt, ha megvan erre is az affinitásunk.
M, mint Magabiztosság
Nincs is jobb annál, mint amikor egy nő igazán tudatában van annak, mire képes. Nem szabad azonban átesni a ló túloldalára és beképzeltté válnunk, viszont a megfelelő mértékű magabiztosság igazán vonzóvá és ellenállhatatlanná teszi bármelyik nőt.
N, mint Naivitás
Nem éppen egy jó tulajdonság, mégis sokunkban megvan. Az alapvető jóhiszeműséggel nincs gond, ám ha valaki nem akarja látni a dolgok valódi – sokszor nem túl kedvező – mivoltát, azzal saját magának árthat a legtöbbet.
Ny, mint Nyugalom
Ez az, amire a hétköznapok forgatagában sosincs időnk. Ennek ellenére, amennyire csak tudunk, szakítsunk időt egy kis relaxálásra, méghozzá a saját érdekünkben.
O, mint Oltalmazás
Alapvető képesség ez is, akárcsak az anyaság, a gondoskodás és a család összetartása. Oltalmazzuk szeretteinket, a nálunk gyengébbeket, és azokat, akinek szüksége van rá.
Ö, mint Önbizalom
Ha egy nő sokszor kap bókokat, dicséreteket, az önbizalma ezektől észrevétlenül is megemelkedik. Amikor azonban nem ez a helyzet, önmagunkból kell erőt merítenünk. Gondoljunk arra, mennyi mindent elértünk már az életben, mennyi jó tulajdonsággal bírunk, és milyen szerencsések vagyunk azért, amink van! Ha pozitív az énképünk, vagyis jókat gondolunk saját magunkról, nem lesz problémánk az önbizalmunkkal, s mások felé is ezt fogjuk sugározni. Így pedig a bókok is egyre gyakoribbak lesznek. Ez a folyamat tehát egy körkörös, önmagába visszatérő valami, amelyet mi magunk formálhatunk olyanná, amilyenné szeretnénk.
(Folytatjuk)
Hozzászólások
Kapcsolódó cikkek
A NŐ betűrendben (3)
Sorozatunkban a női tulajdonságokat, és a nőkkel kapcsolatos legjellemzőbb kifejezéseket tekintjük át.
2014.2.5.
A NŐ betűrendben (1)
Sorozatunkban a nőkkel kapcsolatos legjellemzőbb kifejezéseket tekintjük át - ábécé sorrendben.
2014.1.10.
A rovat további cikkei
Álmaink nem hazudnak
Életünk egyharmadát alvással töltjük. Az alvás egy misztikus birodalomba vezet minket: az álmok tündéri vagy lidérces világába.
2024.11.5. 55
Évszakváltás – ruhatárcsere
Melyik nő ne ismerné az érzést, amikor áll a ruhás szekrény előtt, és nem talál kedvére való göncöt, amelyet felvehetne.
2024.10.22. 4
Kiszállni a komfortzónából!
Sok munkáltató panaszkodik, hogy a fiatalabb generáció csak 1-2 évig marad egy munkahelyen, majd továbbállnak. Ha nem találnak már motivációt, nem sokat tétováznak.
2024.9.23. 13
Égető nyár
A nyári napsugarak veszélyesek. Égetnek. Megégetnek. Perzselnek. Szerelemmel. Veszedelmes érzelmekkel.
2024.7.19.
A sokoldalú levendula
Vajon mi jut eszünkbe elsőként, ha a levenduláról van szó? (A cikk végén receptötlet)
2024.6.18.
Mosogatógép – gyorsan és egyszerűen
Biztos sokan érezték már, hogy szélmalomharcot vívnak nap mint nap a mosogatással.
2024.3.5.
Esély a jófiúknak
A női szívekért versenyző pasik közül általában a rosszfiúk kerülnek ki győztesen.
2024.2.19.
9 tipp az anyagi stabilitásra
Pénz. Mindennek az alfája és ómegája, a világ mozgatórugója – hiánya (állítólag a sokszoros megléte is) sok-sok gond és aggodalom forrása.
2023.1.15. 5