A Pilates-torna


Huszár Katalin  2012.4.23. 5:31

A Pilates-tornába már az első alkalommal beleszerettem.

Annak ellenére, hogy az első két óra után iszonyatos izomlázam lett, alig bírtam mozogni.

Már hallottam róla, mikor kipróbáltam, és szinte azonnal éreztem hatását. Két és fél éve járok heti rendszerességgel pilates-órákra, s azóta fél kezemen meg tudom számolni, hányszor fájt a hátam, vagyis ötnél kevesebbszer, pedig előtte hát- és derékfájós, görbe hátú voltam. Tehát „kiegyenesített”, és megerősödtek az ún. mélyizmaim. Ugyanis a pilatesnek ez a lényege: a mélyizmok, a gerincet tartó, stabilizáló izmok erősítése. Segítségével szép alakra, karcsúságra és hihetetlen ruganyosságra, hajlékonyságra tehetünk szert, sőt pár centit „nőhetünk” is, hiszen alapja az izmok nyújtása.

Vajon mi a Pilates? Olyan komplex mozgásforma, amelynek fő célja a test és a lélek egységének megteremtése olyan módon, hogy az elme ne legyen lekötve, és a test kecsesen, egyensúlyban mozogjon.

A módszert a német Joseph Pilates alapította a 20. század elején. Születése óta angolkórban, asztmában és ízületi fájdalmakban szenvedett. Ennek hatására életét már egészen korán a sportolásnak és az egészséges test kialakításának szentelte: gimnasztikázott, jógázott és testépítéssel foglalkozott. Majd bokszolóként, cirkuszi előadóként és önvédelmisport-oktatóként dolgozott. Az 1. világháború kirobbanásakor ő is internáló táborba került, ahol társai a testedzésnek köszönhetően fizikailag megerősödtek, és elkerülték azt az irtózatos influenzajárványt, amely ezreket ölt meg. A húszas évek közepén Amerikába költözött, ahol kialakította módszerét, amit haláláig fejlesztett. Összeállított több száz ma is használt gyakorlatot, és számos gépet alkotott meg.

Napjainkban egyre elterjedtebb módszer, egyre több pilates-stúdió alakul. Ez azért jó, mert a szakemberek azt mondják, hogy otthon egyedül ne kezdjünk bele, mivel többet ártunk testünknek, ha rosszul sajátítjuk el a megfelelő testtartást, az ún. semleges gerincet. Tehát mindenképpen jelentkezzünk be az első pár alkalommal egy szakmailag képzett oktatóhoz. Utána pedig magunktól is rájövünk, hogy kell a segítsége, mert külső szemmel végigkíséri mozdulatainkat, s helytelen tartásunkat kijavítja. Az én oktatóm, edzőm mindig a következő szavakat ismételgeti: semleges gerinc, központ bekapcsol, laposít a has, bordakosár a kocsin, málnaszem az ágyéki gerinc alatt, bordák közé veszünk levegőt. Eleinte állandóan ezeket hallottam tőle, most már csak nagyon ritkán. Hálás vagyok mindezért, hiszen ezek a helyes testtartás kialakítását és megtartását elősegítő intelmek. A pilates során nem magukat a gyakorlatokat nehéz elvégezni, hanem az, hogy közben ügyeljünk a semleges gerincre, a megfelelő levegővételre, a tudatos mozgásra, hogy mi irányítsuk izmainkat, és ne lendületből végezzük a mozdulatsort.

Továbbá fontos, talán a legfontosabb, hogy minden mozdulat az ún. erőközpontból indul ki, azaz a has alsó-háti szakaszából, a csípő-fenék központi területéből, amely körülveszi a létfontosságú szervek nagy részét, magába foglalja a gerincet, így a test középpontját alkotja. A gyakorlatokat minél lassabban kell elvégezni (edzőm gyakran mondja: lassíts!), minél kevesebbszer, de annál inkább precízen, pontosan.

Ha már unjuk, megszoktuk a talajon végezhető gyakorlatokat, kipróbálhatjuk magunkat a speciális pilates gépeken is, amelyekből többféle van. Bár szerintem a legjobb a kettőt kombinálni. Torna közben finom, halk zene szól, az oktató is kellemes hangerővel instruálja a testgyakorlókat, nincs kiabálás, nincs dübörgő ritmus, nem kell tapsolni, és az ugrálásoktól sem zeng az épület. Nem unalmas, egyáltalán, mert annyira kell koncentrálni egyszerre több dologra, hogy az ember gondolatainak nincs ideje elkalandozni, mert akkor már nem tudunk figyelni a légzésre, központunkra, a mozdulatok lassú, de intenzív elvégzésére. Mindemellett már többször tapasztaltam, hogy amikor fáradt fejjel, netán fejfájással mentem pilatesre, az óra végére elillant fáradtságom és megszűnt fejfájásom is.

Ha már túljutottunk az első pár órán, érdemes kitartanunk. Önmagunknak és másoknak is bebizonyíthatjuk, hogy igaz a pilates-mondás: „Az első 10 óra után érzed, 20 óra után látszik, a 30 óra után pedig egy teljesen új tested lesz.”

Így igaz! Nekem elhihetik – saját tapasztalat!



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Guruljunk két vagy négy keréken!

Huszár Katalin

Végre itt a jó idő, így a szabadban is sportolhatunk, illetve sportolva szórakozhatunk. Pattanjunk hát két vagy négy kerékre!

2012.6.18.   


Bodyrock

Huszár Katalin

A gyors fogyás és izmosodás titka

2012.5.21.    20


Zumbára fel!

Huszár Katalin

A sport bármilyen formáját is választom, mindig hatással van rám az oktató személye.

2012.4.10.   


A futás öröme

Huszár Katalin

Mikor futni kezdtem, öt perc után a bokámnál lógott a nyelven.

2012.3.26.   

A rovat további cikkei

Kiszállni a komfortzónából!

Dienes Mirtill

Sok munkáltató panaszkodik, hogy a fiatalabb generáció csak 1-2 évig marad egy munkahelyen, majd továbbállnak. Ha nem találnak már motivációt, nem sokat tétováznak.

2024.9.23.    13


Égető nyár

Nagy Csivre Katalin

A nyári napsugarak veszélyesek. Égetnek. Megégetnek. Perzselnek. Szerelemmel. Veszedelmes érzelmekkel.

2024.7.19.   


A sokoldalú levendula

Póda Csenge

Vajon mi jut eszünkbe elsőként, ha a levenduláról van szó? (A cikk végén receptötlet)

2024.6.18.   


Mosogatógép – gyorsan és egyszerűen

PR-cikk

Biztos sokan érezték már, hogy szélmalomharcot vívnak nap mint nap a mosogatással.

2024.3.5.   


Esély a jófiúknak

Joó Fruzsina

A női szívekért versenyző pasik közül általában a rosszfiúk kerülnek ki győztesen.

2024.2.19.   


Kreatív meglepetések

PR-cikk

Mi a legjobb ajándék a párodnak? Mozgasd meg a fantáziád!

2023.2.3.   


A tökéletes ajándék

PR-cikk

Különleges ajándékot keresel egy különleges barátnak? Megtaláltad!

2023.1.31.   


9 tipp az anyagi stabilitásra

Faar Ida

Pénz. Mindennek az alfája és ómegája, a világ mozgatórugója – hiánya (állítólag a sokszoros megléte is) sok-sok gond és aggodalom forrása.

2023.1.15.    5