Iskoláink – a jövőnk (3)

Közlemény  2013.2.1. 3:07

A szeretet alapszabálya, hogy adok és nem elveszek, kapok és továbbadok...

„Élni annyi, mint szeretni. Szeretni látni és megmutatni, érezni és érzékeltetni, meghallani és meghallgatni, magasba szállni és fölröpíteni, kinyílni és felnyitni, megérteni és megértetni, együtt érezni és eggyé olvadni – és tudni, hogy a szeretet a legmagasabb rendű alkotás.“
Hioszi Tatiosz

E mondás akár iskolánk mottója is lehetne. Hisz benne van minden, amit egy iskolának adnia kell. A szeretet, mely nélkül a pedagógus nem végezheti munkáját, a tudás, melyet meg kell érezni, meg kell látni, meg kell hallani, meg kell értetni és meg kell mutatni, érzékeltetni, hallgattatni. A tudás, mely fölrepít, kinyitja a világot előttünk, mely felnyitja szemünket, mely együttérzővé tesz másokkal szemben. Szeretni a tudást, szeretni egymást, szeretni anyanyelvünket, őseinket, kultúránkat.

„Minden nemzetnek fő kincse a nyelve. Bármit elveszthet, visszaszerezheti, de ha nyelvét elveszti, Isten se adja vissza többé. Aki a jó magyar szót elhagyja az idegenért, akinek a korcs magyar szó nem fáj, hazaáruló.”
Gárdonyi Géza

Huszonharmadik tanítási évemet töltöm a Gímesi Alapiskola magyar tagozatán. Huszonhárom éve igyekszem kollégáimmal együtt a zoboralji magyar diákoknak átadni, megadni azt, ami az élethez nélkülözhetetlen – a tudást. Persze, tudom, a tudás önmagában még nem minden. A becsületesség, tisztelet, önfegyelem és a jómodor ugyanolyan fontosak az életben. Az iskola erre is tanít. Sőt további kiemelt célja, hogy diákjai a magas szintű elméleti tudás mellett olyan képességekre is szert tegyenek, amelyek a jövőbeli boldogulásukat biztosítják.

Ezért tartom fontosnak, hogy gyermekeink talpraesett, magabiztos, önmagukat mindenkor és mindenhol vállalni tudó felnőttekké váljanak. Erre törekszünk, törekszem nap, mint nap, immár több mint két évtizede ez iskola falai közt.

Színtiszta magyar környezetből kerültem Nyitrára, majd Zsérére. Zoboraljáról addig csak annyit tudtam, amit egy átlag érettségiző, azaz jóformán semmit. Az egyetem elvégzése után rövid időn belül Gímesre kerültem. Fiatal tanárként nagyon élveztem e táj hangulatát, az itteni magyarlakta falvak hagyományait, az emberek népdalaikhoz való ragaszkodását, szokásaikhoz való hűségüket. Megértettem, abban, hogy ez a kincs a jövő generációinak is fennmaradjon, az iskolának óriási szerepe van. Mégpedig oly módon, hogy amit a gyermek népi hagyományainkból már otthon lát és hall, azaz természetes úton kultúránk részesévé válik, azt az iskola tudatosíttassa benne! Erősítse meg tanítványainkban kultúránk, dalaink, nyelvünk értékét és fontosságát! Ezt szorgalmaztam és szorgalmazom, immár nyolc éve, mint a magyar tagozatért felelős igazgatóhelyettes. Nyolc éve törekszem tudásom legjavát adni arra, hogy tagozatunk egy barátságos légkörű, magas színvonalú intézmény legyen, ahol a magyar szó és a zoboralji hagyományvilág alapérték és követelmény.

Fordulatok jönnek, mennek. Én azonban bízom abban, hogy az ember értékrendszere maradandó, ahol az anyanyelv olyan ajándék, melyet azért kapunk felmenőinktől, hogy továbbadjuk gyermekeinknek. Az élet törvénye a változás. Változunk mi, változik környezetünk. Ez az élet természetes rendje, ez a szeretet alapszabálya, hogy adok és nem elveszek, kapok és továbbadok.

Maga Judit, igazgatóhelyettes (a felső képen), a gímesi alapiskola magyar tagozata

Részlet a Nyitra és Vidéke Célalap és az Élő Zoboralja Polgári Társulás Iskoláink – jövőnk a Zoboralján című kiadványából

Hozzászólások

@

Küldés