Kövérek, soványak

Póda Erzsébet 2005.1.6. 18:53

Manapság divat azon keseregni, mennyire nem felel meg az alakunk a normának (a mondvacsinált elvárásoknak). Minden nő úgy szeretne kinézni, mint a plakátlányok.

Pedig igazság szerint, a fotómodellek egyáltalán nem annyira tökéletesek, mint amilyennek látszanak. A képeken hibátlan és bársonyos a bőrük, csodaszép a szemük, teljesen ránctalan az arcuk és a derekuk bősége sem több húsz centiméternél. A valóságban azonban ugyanolyan mindenük, mint az egyszerű halandóknak. Talán kevesen tudják, hogy létezik egy úgynevezett Photoshop nevű számítógépes program, amellyel ezeket a csodálatos külső tulajdonságokat elő lehet állítani -- el lehet tüntetni vele az apró szeplőket, anyajegyeket, ki lehet simítani a ráncokat meg a narancsbőrt, hófehérre lehet festeni a fogsort, nyúlánkabbá lehet változtatni az alakot -- a korrigálás lehetőségeinek száma végtelen. Ezzel a módszerrel bárkiből lehet szupermodell.

De ha ez sem nyugodtat meg bennünket, gondoljunk a divatbemutató életunt arcú manökenjére, majd egy lányra, aki mosolyogva, átszellemült arccal élvezi a mogyorós csoki vagy egy szelet finom sütemény ízét! Ha a kép képet képzeletünkben egymás mellé tesszük, rögtön „láthatjuk” a különbséget. A mosoly szépít, ráadásul megnyerővé varázsol bennünket. Próbáljuk csak ki bátran! És ne keseregjünk állandóan a külsőnk miatt! Ha hiába éhezünk, mégsem tudunk lefogyni, tornázni pedig nincs kedvünk, esetleg túl soványak vagyunk, akkor öltözködjünk úgy, hogy előnyös testrészeinket (pl. kerekded kebleinket vagy hosszú combjainkat) bátran mutassuk meg, a kevésbé látványosakat pedig takarjuk el, vagy álcázzuk ötletes ruhamegoldásokkal. Nem kell ehhez más, csak egy kis fantázia, no meg egy ügyes varrónő. Gátlásainktól pedig, amelyek fabatkát sem érnek, igyekezzünk minél előbb megszabadulni!

Élvezzük szabadon, saját magunk állította korlátok nélkül az életet! Ne feledjük: ne gyötrődjünk külsőnk miatt, inkább sokat mosolyogjunk! A földi élet szép, csak tudni kell élvezni. Ha egész életünket a külsőnkkel való elégedetlenséggel töltjük, elszalad fölöttünk az idő és mire rájövünk hány évet veszítettünk, talán már késő lesz.

BMI – Body Mass Index
A BMI a testmagasság és a testsúly arányát mutatja. Ezt az arányt úgy számítjuk ki, hogy a testmagasságunkat szorozzuk ( pl. 1,64 x 1,64 = 2,69) és elosztjuk a súlyunkkal (pl. 52 kg : 2,69 =19,3 ). Ez a BMI tehát 19,3 – tehát egy teljesen ideális érték. Amennyiben BMI-nk a 20-as érték körül mozog, teljesen elégedettek lehetünk. A növésben lévő gyerekeknél és az idősebbeknél ez az érték alacsonyabb. Az anorexiások BMI-je 12 és 13 között mozog, akiknek pedig meghaladja a 25-öt, túlsúlyosnak számítanak.

Aki sovány
Darázsderekú fiatal anyuka tologatja apró csemetéjét a lakótelepi járdákon. Orrán napszemüveg, ujjai közt cigaretta. A pici rákvörös a tűző naptól, szemét, orrát dörzsölgeti, nyűgös. A homokozó melletti padon a darázsderekú fiatal anyuka ismerősét véli felfedezni. Hangosan üdvözli, majd mellé telepszik. Kisvártatva mindketten füstfelhőbe burkolóznak, és beszélgetni kezdenek. Szóba kerül a divat, az időjárás, a lépcsőház valamennyi fiatalasszonyának háztartása, a család, a gyerek, a főzés. Ez utóbbi témánál a darázsderekú fiatal anyuka hosszasan elidőz. Még hogy főzni! Ő aztán nem főz minden nap, sőt! Egyáltalán nem főz, esetleg hétvégén kotyvaszt valamit: dicsekszik.

– A férjem a munkahelyén kajál – mondja. – Én ebéd helyett elszívok egy-két cigit. A gyereknek tejet adok, esetleg piskótát, sósperecet vagy valami kását, de azt se viszem túlzásba, nehogy meghízzon, és olyan dagadt legyen, mint az Ili gyereke, tudod a másodikról. Undorító! Biztos tömi, mint a malacot. Utálom, ha egy kisbaba kövér! Látod az én picinyemet, egy deka fölösleg sincs rajta, és nem is lesz, mert majd én vigyázok a súlyára, meg arra is, hogy jól nézzen ki! Most is azért jöttem le vele délidőben, hogy lebarnuljon, mert ilyenkor süt legjobban a nap. Úvé sugárzás? Á, hülyeség! – vet ellent barátnőjének, aki még napellenzős sapkát is tett csemetéje fejére.

A rákvörös kicsike teáért sír. A darázsderekú fiatal anyuka a baba kezébe nyomja a cumisüveget. – A teájába se teszek cukrot – folytatja az előadást. – Attól se hízzon! Tudod, a fogyókúrát időben kell kezdeni, én pedig nem hagyom, hogy az én kis aranyom eldagadjon. Én se dagadtam el a szülés után, mint az Ili, tudod a másodikról…

Aki kövér
--Lánykoromban átlagsúlyú voltam – meséli a mosolygós, kiegyensúlyozott, gömbölyded Ilike, a másodikról. – A szülés után rajtam maradt három kiló fölösleg, de a szoptatás után visszaállt a súlyom a szülés előttire. Aztán megint terhes lettem, és a második szülés után megint rajtam maradt egy-két kiló. Nem baj, gondoltam, egyszer úgyis abbahagyom a szoptatást, és akkor minden marad a régiben. Csakhogy nem így történt. A munkahelyemre nem vettek vissza, hát otthon maradtam a gyerekekkel. Talán jobb is így, gondoltam, úgysincs kire hagynom őket, pár évig velük maradok.

Teltek az évek, és már öt éve itthon vagyok. Ez alatt az öt év alatt tizenöt kiló súlyfeleslegre tettem szert. Hogy hogyan, magam sem tudom. Annyi biztos, hogy míg lánykoromban, akkor ettem, ha időm volt rá, vagy ha éhesnek éreztem magamat, most akkor is eszem, ha nem vagyok éhes. Eszem a gyerekekkel, eszem a férjemmel, amikor hazajön, eszem, ha ideges vagyok, és eszem, ha jó kedvem van. Ez persze nem is lenne baj, csakhogy itt, a lakótelepen, nincs lehetőség a mozgásra. Persze naponta leviszem a gyerekeket a játszótérre, vagy kimegyünk sétálni, de az semmi.

Én is mosok, főzök, vasalok, takarítok, ellátom a kicsiket, ám ettől nem lehet fogyni. Lánykoromban rengeteget bicikliztem, gyalogoltam, vagy dolgoztam a kertben. Most meg sokkal kényelmesebb és gyorsabb, ha berakom a családot az autóba és bemegyünk a városba vásárolni, vagy kimegyünk a nagymamához a faluba. Ezernyi diétareceptet kipróbáltam már – csak ideig-óráig fogytam, aztán pillanatok alatt felszedtem, amit ledobtam magamról. Próbálkoztam már tornával is, jógával is, de mindig közbejött valami: megzavartak a gyerekek, éppen akkor látogatott meg a szomszédasszony, hát hagytam a csudába. Sokáig nem tudtam belenyugodni, hogy félévente kihízom a ruháimat. Sírtam, keseregtem, utáltam, szégyelltem magam, amiért az összes fogyókúrám kudarccal végződött. Aztán egyszer, amikor nagyon kiborultam, a férjem átölelt, és azt mondta: – Én téged így is, ducinak is, ugyanúgy szeretlek, mint akkor, amikor feleségül kértelek.

Azóta nem gyötröm magam semmivel. Jókedvű vagyok, lelkiismeret-furdalás nélkül megeszem egy szelet süteményt, megiszom a habos kávét. Nem aggódom a súlyom miatt, és nem akarok olyan lenni, mint Kate Moss. És érdekes módon azóta nem kell félévente egy számmal nagyobb ruhát vennem, tartom a súlyom, azt az állandó nyolcvanötöt.