Széles kötény? 1.

Vég Erzsébet 2007.3.14. 21:40

Bölcs nagyanyáink sokat hangsúlyozták, hogy a nő kötényének sokat el kell takarnia…

Ez az én olvasatomban már akkor is azt jelentette, hogy a férfiaknak sokkal több mindent szabad, mint a nőknek. Életem során aztán ez hol így, hol úgy igazolást nyert. Az is igaz, hogy jómagam és a nőismerőseim többsége a gyerekeket és a családot helyezi mindenek fölé, és nem magát, tehát eleve nem tesz meg dolgokat, amelyeket a férfiak viszont igen. Sőt, a gyerek születése után átalakítja az életét, abbahagyja a hobbiját, megszakítja kapcsolatait addigi ismerőseivel stb. Ettől függetlenül, úgy érzem, megtanultam kiharcolni magamnak ezt-azt, és élni a jogaimmal, bár tudom, még messze nem tökéletes a helyzet. A békesség és a gyerekek kedvéért sokszor szorítom háttérbe a saját kedvteléseimet. Nem állítom, hogy tökéletesen lavírozok a családnak nevezett útvesztőben, de talán egy fokkal jobban, mint az egyik barátnőm, aki szenved a férje flörtölésétől.

Mi is történt valójában? Első hallásra fel sem fogtam a probléma lényegét, és magam sem tulajdonítottam akkora jelentőséget a dolognak, mint az eset szenvedő alanya. Aztán ahogy többedszer gondolom át és hallom a folyamatos „fejleményeket”, úgy növekszik bennem is a düh és a harag. Pedig ezeket a negatív energiákat nem csak magamtól, de a barátnőmtől – nevezzük Csillának – is távol kéne tartanom…

Szóval, hogy végre rátérjek a lényegre: úgy három hete Csilla pityeregve hívott fel, hogy „használhatná-e a vállamat”, kisírhatná-e magát rajta? Szabaddá tettem hát magam, és beültünk egy teázóba, ahol elmesélte, hogy a férje életében felbukkant egy húsz évvel ezelőtti nő, az állítólagos nagy szerelem. (Én már itt elvesztettem a fonalat: ha ő a nagy szerelem, akkor ma miért nem ő él a férfival?) „Hála az internetnek”, és a jóakaró barátoknak, némi keresgélés után, a ma már külföldön élő nő rátalált egykori szerelmére. Mindez úgy derült ki, hogy korunk csodája az ún. MSN (online csevegés) címek között Csilla rábukkant a számára ismeretlen nő nevére és rögtön megkérdezte a férjétől, kit takar az ismeretlen név?

Jó „férfias” szokás szerint a férje először legyintett, hogy lényegtelen, tagadta a dolgot, de látva barátnőm hajthatatlanságát végül felfedte, kiről is van szó. Mivel kapcsolatuk kezdetén sok mindent elmeséltek egymásnak a múltjukról is, Csilla emlékezett az illetőre és ösztönei azt súgták, hogy nem véletlenül bukkant most fel a „betolakodó” és bizonyára akar valamit az ő párjától.

Hiába mondtam neki, hogy ilyen távolságból elég nehéz valós kapcsolatot létesíteni, meg, hogy néhány levélváltástól még egy kapcsolat sem borult fel, ő egyre csak azt hajtogatja: az ösztönei nem szokták becsapni és, hogy most veszélyt éreznek. Olyan messzire ment, hogy már válásról beszél…

Tény, hogy a barátnőm túlságosan forrófejű és bár felelősséget érez a gyerekei sorsa iránt, elképzelhető, hogy ha „elszakad a cérna”, velük együtt elköltözik a közös otthonból. „-- De hát semmi nem történt!” – mondom, miközben barátném majd´ megöl a szemével. „-- Jött és ment néhány levél, ennyi.”

Hogy el ne felejtsem: a probléma súlyát már az is jelezhette volna felém, hogy a talpig becsületes és a játékszabályokat mindig betartó barátnőm beleolvasott a férje leveleibe… Ismerik egymás jelszavát, a másik bármikor belenézhet a levelezésekbe (megjegyzem, nem tudom, a férj, Sándor élt-e már a lehetőséggel). Szóval nem a tény rázott meg, hanem kezdett világos lenni, hogy ez a dolog Csilla számára tényleg súlyos.

(Folytatjuk)