Szeretők, feleségek, férjek 5.


Póda Erzsébet  2006.12.10. 21:10

A témában felkerestük a lélekismerő-szakembert is, hogy megkérdezzük tőle, ő hogyan látja ezt a jelenséget.

Dr.Bordás Sándor pszichológust kérdeztük.

--Miért hűtlenkednek a házas emberek?

-- Az ember azért lép félre, mert úgy érzi, házasságában nincsenek kielégítve a szükségletei: érzelmi, szexuális vagy más szükségletei. A házasságon kívüli kapcsolat mindig valamilyen igényt jelez. A nők általában érzelmi, a férfiak szexuális szükségleteik miatt lépnek félre. Előfordul, hogy a házastársak tudnak egymás szeretőiről, mégsem változtatnak a helyzeten, s nem is beszélnek róla egymás közt. Mert nem akarnak elválni -- a pénz, a vagyon, a kényelem, a gyerekek, a státuszok miatt. Ha a férfi a szükségleteit máshol próbálja kielégíteni, ez még nem jelenti azt, hogy válni akar. Hiszen számára a család gazdasági köteléket jelent, neki pedig eszébe sincs vagyont osztani, és ragaszkodik a gyerekeihez is. Előfordul, hogy épp a szerető „tartja össze” a házasságot, hiszen a férfi igényei a vele eltöltött idővel kompenzálva vannak. És így nagyon kényelmes és kellemes az élet számára.

-- A tapasztalat szerint a fiatal hajadon és a nős férfi viszonya sokszor hosszú évekig húzódik?

-- A nős férfi újdonságot keres. Jegyezzük meg, nagyon komoly eseményeknek kell megtörténniük a házasságban ahhoz, hogy otthagyja a feleségét, és feleségül vegye a szeretőjét. Mindig a férj az, aki a legkevésbé akarja a házasságát felbontani. Ő a hűtlenséget szexuális kalandnak veszi. Sokáig el tudja játszani kisded játékait, ám csakis akkor, ha a szerető hajlandó ezekbe belemenni. Amennyiben a férfi erősen kötődik a családjához: ő építette a házat, ő teremtette meg maga körül a meleg családi fészket és szereti a gyerekeit, akkor időt húz. Mindig kitalál valamilyen nyomós okot, halogatja a döntést. Azoknak a nőknek, akiknek nős férfival van viszonyuk, határidőt kellene szabniuk, meddig hajlandók várni. És következetesnek kellene lenniük, nekik kellene megtenniük a döntő lépést.

-- Csakhogy ezek a nők reménykednek, türelmesen várakoznak, biztosak benne, hogy az ő esetük más, és hisznek a csodában. Nem veszik észre, a férfi mennyire tisztességtelen velük és a feleségükkel szemben is.

-- Racionális döntést csak racionális ügyekben lehet hozni. A szeretőnek őszintének kell(ene) lennie önmagához. Saját magának kell megfogalmaznia a kérdéseit: ad-e még néhány évet ennek a kapcsolatnak, vagy többet, mást akar? Megfelel-e neki a helyzete vagy sem? Persze sokan gondolják, jobb egy nős szerető, mint ha az embernek senkije sincsen. Érzelmi esetekben nem lehet „okosan” dönteni. Mert előfordul, hogy a nőnek, mivel csak a szeretőjére korlátozódik a kapcsolata, már nincs alkalma s lehetősége megismerkedni más férfiakkal, hiszen nem jár társaságba, nem keres ismeretséget. Pánikba esik és ragaszkodik a kapcsolathoz. Érzelmek ellen csak érzelmekkel lehet harcolni. Például csak akkor sikerül a szakítás, ha a „szerető harmadik” valami miatt meggyűlöli a férfit. A szeretői státuszban lévő nőnek azt ajánlanám, ne lássa a dolgokat szemellenzőse, hanem próbáljon meg nyitott maradni! Ne zárkózzon el más férfi közeledésétől. Mert ezt az áldatlan (és a leggyakrabban reménytelen) viszonyt csak úgy lesz képes felszámolni, ha beengedi az életébe a másik férfit, és létrejön egy másik, tisztességesebb kapcsolat.

Megint a nők!

Ami a sorozatunkból kiderült: hogy a nők – ha szeretők, ha feleségek – sokkal hűségesebbek a férfiaknál. És sokkal inkább eltűrik a szenvedést, a megaláztatást, még nőiségük sárba tiprását is. Újabb lehetőség a női önfeláldozás kiélésére. Mert a szerető nők is áldozatot hoznak: feláldozzák fiatalságukat, szabadságukat, egész életüket a férfiért, aki végül nem vállalja őket. Sok esetet ismerünk, amikor a nő, nős szeretője unszolására (vagy parancsára!) abortuszra vállalkozott, pedig semmire sem vágyott jobban, mint kettejük szerelmének gyümölcsére. Ismerünk örök szeretőket is, akik „harmadikként” öregedtek meg, s végül egyedül, magukra maradtak. Ráadásul megbélyegezték őket.

És itt élnek közöttünk az önmagukat tisztességesnek tartó nős férfiak, „tisztességes” családapák, akik ugye nem válnak. Ez azt jelenti, hogy nem mondanak le sem a családjukról, sem a szeretőjükről. Mostanában legszilárdabb alibiként a gyerekeik iránt érzett szeretetüket és felelősségüket emlegetik.

De milyen apa (egyáltalán: milyen ember) az, aki hétvégén a gyerekekkel tölthető idő helyett hirtelen „üzleti útra” indul, vállalati ügyeket intéz, vagy hétközben későn érkezik haza…? S csak a nagy közös nyári családi nyaralás az egyetlen színhelye a család találkozásának, esetleg a vasárnap délelőtti foci a nyírt füves udvaron.

És legfőképpen: milyen nő az, aki mindenért a „másik nőt” hibáztatja. Hiszen a feleség szemében a szerető a leggyűlöltebb nőszemély – a szerető számára pedig a feleség a legádázabb ellenség. Elrabolja tőlem – zokog a feleség. Nem engedi, a markában tartja – sikít a szerető. Miközben egyiküknek sincs igaza. A férfi önmaga dönt úgy, hogy szeretőt tart, hogy megcsalja a feleségét. Nem a szerető (egy másik nőszemély) rabolja el a saját részére, és nem a feleség üldözi őt egy idegen nő karjaiba.

De vajon ezt miért nem veszik észre a nők? Miért van az, hogy sem a feleség, sem a szerető nem hibáztatja a férfit – csak egymást?!

Bizony nagy igazság, hogy nő a nőnek farkasa! Mikor vesszük már végre észre, hogy nem harcolnunk kell egymás ellen, hanem összetartanunk?!



Hozzászólások

Orellana, 14. 02. 2023 11:42:00
My name is Jaroslav, I\'m Head of the publisher department in the AdBison.com network! I am very impressed with your site and very excited to work together We have developed a database of premium push and pop advertisers that are ideal for your traffic/geo and are ready to pay a very high CPM, much more than you have with your current partner ?? Therefore, we offer you cooperation with us, at least in a test format, so that you can be convinced of this Guaranteed to pay at least 15 percent more than your current partners We can pay daily Very interested in working with you, I am sure that we can build a very profitable partnership Let\'s discuss about terms of work and let\'s make money together! Skype - live:.cid.a027b1b352e35b2a Telegram - @iaroslav_adbison
@


Kapcsolódó cikkek

Karesz, az erkölcsös 4.

Póda Erzsébet

Az ősz tarkójú Karesz néhány évvel az ötödik x után is hihetetlenül sármos. Jó beszédű, rendkívül tájékozott, és jártas a pszichológiában is.

2006.12.3.   


Vakvágányon 3.

Póda Erzsébet

Az életben vannak dolgok, amelyek szinte azonos forgatókönyv szerint zajlanak.

2006.11.28.   


Örök szeretők 2.

Póda Erzsébet

Általában hajadonok és sokkal fiatalabbak a férfinál. Imádatuk tárgya természetesen nős, két-három gyermeket nevel, példás munkaerő vagy jól menő vállalkozó…

2006.11.24.  2    3


Szerető: az örök „harmadik” 1.

Póda Erzsébet

Ő az, aki szeret, de szenved, büszke, holott megalázott.

2006.11.21.  4   

A rovat további cikkei

Kiszállni a komfortzónából!

Dienes Mirtill

Sok munkáltató panaszkodik, hogy a fiatalabb generáció csak 1-2 évig marad egy munkahelyen, majd továbbállnak. Ha nem találnak már motivációt, nem sokat tétováznak.

2024.9.23.    13


Égető nyár

Nagy Csivre Katalin

A nyári napsugarak veszélyesek. Égetnek. Megégetnek. Perzselnek. Szerelemmel. Veszedelmes érzelmekkel.

2024.7.19.   


A sokoldalú levendula

Póda Csenge

Vajon mi jut eszünkbe elsőként, ha a levenduláról van szó? (A cikk végén receptötlet)

2024.6.18.   


Mosogatógép – gyorsan és egyszerűen

PR-cikk

Biztos sokan érezték már, hogy szélmalomharcot vívnak nap mint nap a mosogatással.

2024.3.5.   


Esély a jófiúknak

Joó Fruzsina

A női szívekért versenyző pasik közül általában a rosszfiúk kerülnek ki győztesen.

2024.2.19.   


Kreatív meglepetések

PR-cikk

Mi a legjobb ajándék a párodnak? Mozgasd meg a fantáziád!

2023.2.3.   


A tökéletes ajándék

PR-cikk

Különleges ajándékot keresel egy különleges barátnak? Megtaláltad!

2023.1.31.   


9 tipp az anyagi stabilitásra

Faar Ida

Pénz. Mindennek az alfája és ómegája, a világ mozgatórugója – hiánya (állítólag a sokszoros megléte is) sok-sok gond és aggodalom forrása.

2023.1.15.    5