Visszavonulás

Kabók Zita  2005.4.5. 16:26

Manchesteri munkatársunk története a váratlanul érkezett földijeiről, akik optimistán nekivágtak a nagyvilágnak, mert azt hitték, nyugaton az élet egyszerűbb, ott a legkönnyebb a pénzkeresés.

A következő nap is ugyanúgy kezdődik, mint a többi az elmúlt héten. A fiúk reggeltől estig munkát keresnek -- de semmi kecsegtető hír, sőt egyre rosszabb. A pénz gyorsan fogy, bevételük pedig nincs, szállásuk meg pláne. Egy napon biztató hírekkel érkeznek: miszerint találkoztak egy szlovák fiúval, akinek van egy háza, amelyet kiad nekik. Halvány reménysugár a párás és szürke Angliában. Én ugyan kételkedem abban, hogy előleg nélkül befogadja őket, de a fiúk erősködnek, hogy semmit sem kell fizetniük a lakbéren kívül. Közeledik a hétvége, így ismét felhívják a fiút, de kiderül, hogy előleg nélkül bizony nem megy. Már se pénz, se lakás, a helyzet nagyon leromlik.

A munkahelyeken mindenki ígérget: gyertek vissza ekkor meg akkor, menjetek ide meg oda -- pontos választ senki sem ad. Mi is egyre idegesebbek vagyunk, hiszen a lakásunkban lakik négy fiú, és semmi remény arra, hogy a helyzet hamarosan megváltozik. A lakótársunk nemsokára visszajön a szabadságáról. A fiúk is tudjak, hogy ez az utolsó hétvégéjük nálunk, aztán menniük kell.

Finoman megemlítem nekik, hogy fizethetnének, hiszen rendszerint így szoktunk megegyezni, ha a barátok, barátnők nálunk maradnak. Nem nagyon tetszik nekik a javaslat, kritikát is kapok egyiküktől, és egy megjegyzést, hogy ő bizony fordított esetben biztosan nem fogadna el tőlem pénzt. Úgy gondolom a fordított eset otthon az lenne, hogy anyucija és apucija befogad ugyan minket pár napra, és ők fizetik a számlákat – nem a nevezett fiú. Itt viszont más a helyzet: itt mindnyájan keményen megdolgozunk minden fontért. Persze én sem azt várom, hogy fizessenek egy halom pénzt, de talán hozzájárulhatnának egy kicsit, vagy legalább segítenének, és normálisan viselkednének…

Eljön a (majdnem) utolsó este, a fiúk elmennek. Mi kitakarítunk, összerakodunk, pihenünk. Vasárnap van. A fiúk közül ketten London felé veszik az útjukat, barátokhoz mennek, a másik kettő csak úgy elindul a semmibe. Este tízkor jön egy esemes tőlük, melyben azt kérik, maradhassanak meg egy éjszakát, másnap pedig elmennek Hollandiába. (Anglia már nem is elég?) A fiúk az utolsó napon kedvesek voltak, és mindent megköszöntek. Szívből kívántam nekik sok szerencsét.…

…A történet itt befejeződik, azóta nem közölték velem, mi lett a történet vége. A hozzám érkező hírek szerint az egyikük Londonba ment, és egy zsidó családnak kezdett el dolgozni. A másik rögtön hazaindult. Ketten eltöltöttek Hollandiában egy-két hetet, aztán ők is az édes otthont választották.

A legutolsó hírekben az egyik fiútól azt hallottam, hogy soha többé nem akar külföldre menni, neki otthon tökéletesen megfelel. A másik ismét Hollandiába szeretne menni, mert állítólag kecsegtető ígéreteket kapott. Közben otthon olyan hírek kaptak szárnyra, hogy a fiúknak már nagyon jó munkahelyük van. Azóta meglehet, már én is gonosz boszorkánnyá változtam a történeteikben …

Most magam előtt látom az arcukat, amikor megérkeztek: tele vágyakkal, tetterővel és reményekkel. Nevettek, viccelődtek, feszítette őket az energia, és alig bírták kivárni, hogy meghódítsák a munkaerő-piacot. És látom őket, amikor elmentek: csalódottan vonszolják a kofferokat a lépcsőn lefelé, amikből a ruhák talán még egyszer sem kerültek elő. Húzzák a csomagokat a vizes járdán, néha felszökik a víz, és égő cigarettacsikket dobnak a földre. Fáradtak, kifacsartak, a léptük sem bizakodó már. De talán elmondhatják, hogy itt is voltak.-- Manchesterben.

Hihetetlen számomra, hogy az életerős, tettre kész, belevaló fiúk, akiket itt rögbijátékosoknak véltek, ilyen hamar feladták a reményt, és mindazt, amiért idejöttek. Semmi küszködés, semmi igyekezet, semmi kitartás. Hamar túladtak a nézeteiken, melyek néhány héttel ezelőtt még megrendíthetetlenek tűntek.
De talán már belátják, hogy mégsem olyan könnyű talpon maradni egy idegen világban, nem egyszerű beilleszkedni a másféle társadalomba, pláne egzisztenciát teremteni, és megspórolt kövér bankókat hazavinni. Talán most már ők is elhiszik, hogy itt sem röpködnek pénzérmék a levegőben. És hiába száguldozik annyi BMW és Jaguár, az élet nem ezzel kezdődik, és nem is erről szól.
Bizony az élet idegen földön olyan, mint a művészet -- születni kell rá.

(Vége)

Hozzászólások

@

Küldés