Karácsony a tévében

Dráfi Emese 2010.12.22. 5:00

Apám karácsony előtt pár héttel egy este összehívta a családot, hogy komoly beszéde van velünk.

És mivel ő ritkán tesz ilyesmit, a család apraja-nagyja izgatottan toporgott a nagyszobában. Hiába kérdezgettük anyánkat, titokzatosan csak ennyit felelt: „Majd apátok elmondja.” Végre megjött, leült közénk, és elkezdte:
– Tegnap felhívtak a Duna tévéből.”
– Ez a nagy hír? – szólt közbe valamelyikünk. (Bennünket, mint színészcsaládot, ilyesmi nem lep meg).
– Várjatok, amíg elmondom az egészet, ne szóljatok közbe!
– Rendben – mondtuk, de persze nem tartottuk be, mert mi elég zajos, amolyan „olaszos mentalitású” család vagyunk
– Szóval felhívtak tegnap, és megkértek, hogy csatlakozzunk a Magyarok karácsonya című műsorhoz. Kiválasztottak egy erdélyi, egy vajdasági, egy kárpátaljai és egy felvidéki családot, akikhez szeretnének karácsonykor elmenni.
– Hát menjenek, minket nem zavar – szólt közbe már megint valamelyikünk.
– Ámde – mondta apám –, az egyik család mi vagyunk.
– Micsoda? Hozzánk akarnak jönni karácsonykor?
– Igen – bólintott.
– Ez mit jelent konkrétan? Idejönnek, felveszik a karácsonyunkat és elmennek? Aztán majd leadják valamikor a tévében? – kérdezte az egyik gyerek. – Jaj de jó, benne leszek a tévében!
Erre nagy vihogás tört ki köztünk, mert a mi családunk tényleg egy szeleburdi család, és mindenkinek átfutott az agyán, hogy ha meglátják a karácsonyunkat, mi leszünk a következő szappanopera alaptémája.
– Van még valami! – próbálta apám túlharsogni a tizenkét tagú, nagyhangú vihorászó családot. – Az egész karácsonyestét élőben közvetítik majd minden családtól.
Erre a mondatra, egy pillanatra, tényleg csönd lett. De csak egy pillanatra, mert azonnal elszabadultak az indulatok, és mindenki egymás szavába vágva fejtette ki szerény véleményét az üggyel kapcsolatban. Őrült nagy kavalkád alakult ki, és sok-sok percnek kellett eltelnie, mire újra lecsendesedett a társaság. Ekkor szegény apám újra megszólalt: – Ha nem akarjátok, nem vállalom. Holnap kell választ adnom.
– És a többiek? A többi család elvállalta?
Igen, csak ránk várnak, hogy rábólintsunk.

Rábólintottunk. Nemigen volt más választásunk. Tudtuk, hogy apánk kedvéért tesszük. Persze, akkor meg gőzünk se volt róla, mivel jár ez a rábólintás.

Pár nap múlva elindult karácsonyi őrület. Ismerkedés a stábbal, operatőrrel, műsorvezetővel, technikusokkal. Felvettek pár beszélgetést a család minden tagjával, amit aztán karácsonyig leadtak a tévében, hogy a Duna tévé nézői világszerte megismerjék azokat a családokat, akiktől majd a Szenteste közvetítve lesz.

Aztán eljött december 24-e. Beviharzott a stábkocsi. Mint a filmekben: kiugráltak a stáb tagjai és sebbel-lobbal körülvették a házat. A ház előtti fenyőfánkat óriási égőkkel díszítették fel. A nagy sütés-főzés közepette, anyám legnagyobb boldogságára, körbekábelozták az egész házat – óriási inda nagyságú kábelek lógtak mindenhonnan. A nagyszobába, a kandalló fölé, egy kivetítőt szereltek. Akárhová léptünk, mindenhol a stáb egy-egy tagjába botlottunk. Aztán összeültünk és pontosan el kellett mondanunk, nálunk hogyan zajlik a karácsony. Ez alapján egy forgatókönyv készült, mikor kezdődik az adás, mikor mehetünk be a szobába, mikor vehetjük át az ajándékokat, mikor koccinthatunk, mikor ülhetünk le – ja és persze, hogy mit kell mondanunk. Tehát minden szépen ki volt találva. Még volt pár óránk este hétig, így mindenki elvonulhatott a „saját öltözőjébe”, hogy legyen ideje felkészülni a karácsony esti színházi előadásra. Mert színház volt, az tuti!

Ami végül is tökéletesen sikerült. Minden a forgatókönyv szerint zajlott: a csengetés, a hangulatos zene, a karácsonyfán a gyertyagyújtás. Még a templomba is elkísérték a családot.

A „taps” sem maradt el. Az adás után nagy telefonálásba kezdtek rokonaink, ismerőseink, és idegenek, hogy gratuláljanak nekünk, hogy milyen szépek és aranyosak voltunk a tévében.

És amikor a stáb minden kábelt, huzalt összepakolva boldog karácsonyt kívánva végre távozott, mi pihegve, fáradtan az egésztől lehuppantunk a nagyszobába, és süteményt majszolgatva konstatáltuk, hogy ez igggen jó buli volt. Minden szép volt és tökéletes, a gyerekek is jól viselkedtek, csak éppen a lényeg maradt el, a karácsony meghittsége.

Mert való igaz, jó játék, színház volt, de kirakat, művi – és kimaradt belőle pont az, ami a karácsonyt karácsonnyá teszi!