Szerelem, házasság, válás


Kabók Zita  2016.6.30. 1:02

Az életben sokszor lehetünk szem- és fültanúi olyan helyzeteknek, melyekről a legszívesebben nem vennénk tudomást.

Háború és béke a kapcsolatokban, házasság, válás, eljegyzés, munkahelyi románcok. A következő történetek szereplői mind valós személyek.

Matt menő programozó, tudásával majdnem annyit keres mint egy vezérigazgató. A barátnőjével egy gyors randin (speed dating) ismerkedett meg. Soha nem volt az a hűséges típus, de Sarah mégis belopta magát a szívébe. A lány, ideiglenes jelleggel, hozzá is költözött, arra hivatkozva, hogy az ő lakását épp felújítják. Aztán a hazautat már valahogy nem találta meg. Majd kiötlötte, hogy angolt szeretne tanítani és hogy Matt is menjen vele. Lévén Matt-nek elég pénze volt ahhoz, hogy napokig csak a hasat süttesse, vele tartott. Úgy gondolta, hogy egy kis kiruccanás a napsütéses Ázsiába nem árthat. Egy év elteltével aztán megelégelte a semmittevést, és visszament a régi munkahelyére dolgozni.


Történetesen ugyanarra a helyre, ahol én dolgozom. Amikor a minap pár szót váltottam vele, hogy s mint mennek a dolgai, félvállról beszélt Sarah-ról meg a kapcsolatukról. Azt mondta, az egész már nem működik, s többek között ezért is utazott haza. Szakítottak, de Sarah újra és újra meg akarja próbálni, de Matt már nem lát számukra közös jövőt. Pár napja azonban a fülembe jutott a sokkoló hír: Matt eljegyezte Sarah-t egy pubban! Nem hittem el, hogy egy nem működő kapcsolatból ilyen hirtelen eljegyzés születhet! Aztán mikor Matt-et kérdeztem, csak habogott, én meg értetlenül néztem, miképp lehetséges, hogy hétfőn meg a szakításról beszélt, ma meg már jegyben járnak. -- Sarah nagyon édes -- magyarázta a fiú. -- Amíg távol voltam, még naplót is írt. Úgy gondoltam, nincs vesztegetnivaló időm, hát megkértem a kezét. Augusztusban tervezzük az esküvőt, mert nem hiszek a hosszú eljegyzésekben...

Mindeközben Matt barátja alig lábalt ki a sikertelen házasságából és máris egy lány karjaiba huppant, aki azonban túl hiszékeny és gyenge volt. Folyton a kapcsolatukat elemezte, és mindig komoly beszélgetésbe keveredtek, ami aztán nyomasztóan hatott mindkettőjükre. A lány szép volt és sikeres, csakúgy, mint az exfeleség, akivel Andy végig higgadtan viselkedett és kedves maradt, míg a válást intézte. Andy-nek régóta tetszett ez a lány a munkahelyén, de ő nős volt, s a lány akkor még boldog kapcsolatban élt. Egy nap azonban úgy történt, hogy ugyanazon a projekten kezdtek el dolgozni. Innen mar egyenes út vezetett a hálószobáig, ám a fiú egyszer csak úgy érezte, ugyanazok a korlátok szorítják, mint a házasságában, és ő nem akarj újra feladni a szabadságát. Először szeretné tisztázni magában az érzéseit, elképzeléseit, terveit.


Angela boldog házasságban él. Nemrég fogyott le húsz kilót, és úgy gondolta, itt az ideje, hogy bombanőt varázsoljon magából. Időpontot kért egy plasztikai sebésztől, mert az volt a meggyőződése, hogy már csak egy pár szilikonmellre van szüksége ahhoz, hogy egy románcba kezdhessen. Pár héttel az operáció után azt mondja, jó úton jár, és alig várja, hogy titkos pásztorórákat tölthessen el valakivel. Néhány éve már volt része ilyesmiben, most, megújult külsejével újra erre vágyik.

A felsővezetők körében sem izgalommentes az élet. Anne megtetszett az egyik menedzsernek, George-nak, aki abban az időben még nős volt. A románc azonban meglepő fordulatot vett, amikor a férfi rajtakapta Anne-t az ágyban – egy másik nővel! Az idő azonban minden sebet begyógyít, a szerelem tüze mindennek ellenáll, még a biszexualitásnak is. Ennek bizonyítéka, hogy Anne és George szeptemberben összeházasodnak, s úgy tűnik, boldogságuknak ezúttal semmi, még egy lány sem, állhatott az útjába...


Az egyik tanárom két hete még ódákat zengett tíz évvel fiatalabb feleségéről. Azt mesélte, már az első randin tudta, hogy ő lesz majd a felesége. Két gyermekük van és boldog családnak tűntek, hiszen Peter szeme mindig csillogott, ha a feleségéről beszelt. Azt is mondta, ugyanolyan szerelmes belé, mint az első napon, amikor meglátta. Nem úgy a felesége -- derült ki egy hete, amikor beadta a válókeresetet. Mióta ugyanis egy színház klubtagja lett, a szingliség mellett döntött. Magyarázatot nem adott, és Peter többek között azt sem érti, miért kellett ilyen hirtelen elköltöznie, és hogy fogja ezután látni majd kiskorú gyerekeit… Egyáltalán kinek kell majd egy negyvenkét éves, elvált férfi két gyerekkel?!

Vajon csak ennyiből áll a szerelem? Házasság, válás, kalandok és megcsalások sorozatából? Vajon mi hány ilyen esetnek voltunk a szemtanúi? Hányat tartottunk titokban, hogy a lányunk, nővérünk, barátnőink szerelemről és házasságról felállított illúzióit ne romboljuk szét? Vajon az érzéseinket egyik napról a másikra meg tudjuk változtatni? Egyik pillanatról a másikra újra tudjuk kezdeni, meg tudunk bocsátani, el tudunk válni, majd új kapcsolatot kezdeni? És vajon mindannyiunknak ilyen könnyen megy ez?

És az is lehet -- még ha boldog házasságban is élünk --, hogy egy nap mi is arra ébredünk majd: valami másra, valami rendhagyóra, egy izgalmas kalandra vágyunk…?



Hozzászólások

piros, 03. 05. 2007 11:23:44 igen
minden házasság ,kapcsolat ,szerelem elfárad egyszer.sajnos
@


Kapcsolódó cikkek

Ásó, kapa...?

Dráfi Emese

Miért van ennyi válás? – teszik fel rengetegen a kérdést.

2016.8.31.    30


Válás futószalagon

Póda Erzsébet

Minden párkapcsolatnak csak az eleje igazán csodálatos. Amikor még kétismeretlenes az egyenlet: az egyik sem ismeri a másikat.

2016.8.22.    3


Tíz lenyűgöző válási torta

Busai Hajnalka Lilla

Külföldön – főleg Amerikában, hol máshol? – egyre divatosabb a válást is megünnepelni...

2016.7.27.    3


Menthetetlen helyzet

Nagy Erika

Válni sokféleképpen lehet. Lehet háborúzni, de minek? Lehet békésen, előre mindent megbeszélve is, szinte barátian. Recept nincs a válásra, az adott helyzet adja a hogyanra a válaszokat.

2016.7.21.    6


A látszat mögött

Póda Erzsébet

A véletlen folytán került a kezembe egy nő őszinte vallomása a válásáról.

2016.7.12.    9


Van élet a válás után

Nagy Erika

Két ember élete elképzelhetetlen konfliktusok nélkül.

2016.7.1.  2    2

A rovat további cikkei

Idézetek a válásról

Póda Erzsébet

Tanulmányok kimutatták, hogy a válás során mindig a legőrültebb ember nyer, tekintet nélkül arra, ki sérült a legtöbbet a kapcsolatban...

2016.6.20.    10


Gondold újra!

Tompa Orsolya

Lány, fiú, ismerkedés, szeretet, szerelem, kapcsolat, közös élet, házasság, gyerekek. Csak néhány szó, ami egymást követve lánccá alakul, örök nyomot hagyva az életünkben.

2016.6.15.    3


Az elvált szűz

Busai Hajnalka Lilla

Avagy egy válás komédiája. Mint oly sokszor, most is az élet írta a legjobb forgatókönyvet – ezúttal vígjáték kategóriában.

2016.6.11.    7


Szeret, nem szeret

Nagy Erika

Rengeteg a házassági válság, így gyakran a válás is a környezetünkben.

2016.6.8.    5