Menthetetlen helyzet


Nagy Erika  2016.7.21. 0:09

Válni sokféleképpen lehet. Lehet háborúzni, de minek? Lehet békésen, előre mindent megbeszélve is, szinte barátian. Recept nincs a válásra, az adott helyzet adja a hogyanra a válaszokat.

Történt, hogy a kilenc éve házas Kari beleszeretett egy lányba. Valami nem működött jól a házasságban, ezért belement az új kapcsolatba. Egy ideig lelkiismeret/furdalással küszködött, nem volt könnyű a felesége és a gyerekei szemébe nézni. Nem bírta sokáig, s mindent bevallott. Sőt, még többet is tett. Kérte, tegyenek pontot a házasságukra, új életet szeretne kezdeni. Nem volt sárdobálás, nyilván az asszony is érezte, egy halódó kapcsolatban nem könnyű az élet. A csavar az volt az egészben, hogy a fiatalok Kari szüleinek házában, a padlástéren alakították ki a lakásukat. Pirinek, a feleségnek pedig nem nagyon volt kedve visszaköltözni falura a szüleihez, a gyerekek is a helyi iskolába jártak, nem szerette volna megzavarni őket a költözéssel, új iskolával. Érdekes döntés született. Kari a barátnőjéhez költözött, Piri pedig a lakásban maradt az anyóssal, apóssal. Hamar elváltak, nem gördítettek akadályt az új élet elé.


Az évek teltek, múltak, Kari rendesen törődött a családdal, nem szenvedtek semmiben se hiányt. Hétvégén mindig elvitte a gyerekeket, így Piri a barátnőivel szórakozni járhatott. Kicsit kínos volt az a helyzet, amikor Piri is új barátra talált. Az mégsem járta, hogy a férfi abban a házban éljen az asszonnyal, amelyikben volt férje szülei is. Ezért Kari úgy határozott, hogy vesz a volt feleségnek és a gyerekeinek egy lakást, amit szépen felújíttatott, ő maga pedig beköltözött a tetőtérbe az időközben született kislányával és párjával együtt.

Az évek alatt soha nem volt veszekedés, nem volt számon kérés, civilizáltan kezelték a helyzetet. Van ilyen is. Az anyósok, apósok sem szidtak senkit, elfogadták az új helyzetet, fő a békesség alapon. A gyerekek sem sérültek, nem volt eltiltva látogatás, nem volt kínos faggatózás, nem volt utálat az új párok iránt.


Ne feledjük, nincs olyan házasság, amelyet egyszer-kétszer ne fenyegetne válság. S ha már úgy érezzük, hogy felesleges az erőltetés, kihűlt minden, ami a házasságot összetartja, engedjük el egymást, és kezdjünk új életet! Ne tegyük tönkre a kapcsolatot annyira, hogy a válás után csak a gyűlölet maradjon! Főleg akkor ne, ha gyerekek is vannak. Válás után is elengedhetetlen lenne a kölcsönös engedékenység, tisztelet, biztatás vagy akár az empátia. Csak, sajnos, ez nagyon ritka...



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

A látszat mögött

Póda Erzsébet

A véletlen folytán került a kezembe egy nő őszinte vallomása a válásáról.

2021.4.19.    9


Ásó, kapa...?

Dráfi Emese

Miért van ennyi válás? – teszik fel rengetegen a kérdést.

2016.8.31.  1    30


Válás futószalagon

Póda Erzsébet

Minden párkapcsolatnak csak az eleje igazán csodálatos. Amikor még kétismeretlenes az egyenlet: az egyik sem ismeri a másikat.

2016.8.22.    3


Tíz lenyűgöző válási torta

Busai Hajnalka Lilla

Külföldön – főleg Amerikában, hol máshol? – egyre divatosabb a válást is megünnepelni...

2016.7.27.  1    3


Van élet a válás után

Nagy Erika

Két ember élete elképzelhetetlen konfliktusok nélkül.

2016.7.1.  2    2


Szerelem, házasság, válás

Kabók Zita

Az életben sokszor lehetünk szem- és fültanúi olyan helyzeteknek, melyekről a legszívesebben nem vennénk tudomást.

2016.6.30.  1    3

A rovat további cikkei

Idézetek a válásról

Póda Erzsébet

Tanulmányok kimutatták, hogy a válás során mindig a legőrültebb ember nyer, tekintet nélkül arra, ki sérült a legtöbbet a kapcsolatban...

2016.6.20.    10


Gondold újra!

Tompa Orsolya

Lány, fiú, ismerkedés, szeretet, szerelem, kapcsolat, közös élet, házasság, gyerekek. Csak néhány szó, ami egymást követve lánccá alakul, örök nyomot hagyva az életünkben.

2016.6.15.    3


Az elvált szűz

Busai Hajnalka Lilla

Avagy egy válás komédiája. Mint oly sokszor, most is az élet írta a legjobb forgatókönyvet – ezúttal vígjáték kategóriában.

2016.6.11.    7


Szeret, nem szeret

Nagy Erika

Rengeteg a házassági válság, így gyakran a válás is a környezetünkben.

2016.6.8.    5