Nasi, a közellenség


Csepy Enikő  2012.10.29. 5:22

Törtető kollégák, áskálódó kotnyelesek, pletykálkodó szomszédok? Mind semmik ahhoz képest, amit a nasik hoznak a fejünkre.

Vagyis inkább azokra a felületekre, melyek a legnagyobb problémát jelentik minden nő számára. Kísértenek és csalogatnak, szinte lehetetlen ellenállni nekik. A diétán élők fő ellensége, minden idők legnagyobb kísértője, az éhség szelleme szervezkedik. Ezt meg kell akadályozni!

Nem újdonság senki számára a kényszerevés fogalma, azaz hogy evésbe fojtjuk bánatunkat, s a stresszes helyzeteket nasival kezeljük. Mára már hivatalos pszichológiai fogalom, s egyre több nőnél diagnosztizálják, mint lelki problémát. Mindenki másképp oldódik fel a stressz alól: ki kevesebb, ki több kárt okozva magának. Ritka az az ember, aki lerázza válláról a gondokat, mint egy zavaró bogarat. Pedig így kellene kezelni ezeket a szituációkat! Viszont a többség egyik végletből a másikba esik. Ki éhségsztrájkba kezd akaratlanul is, mások a nassolással dacolnak.

Manapság divatos a „nem evés“. Még jó, hisz olyankor fogy az ember! De meddig? A súlyveszteség súlyos problémákat okozhat: szellemi kimerültséget, idegösszeroppanást. Mondhatjuk, hogy jobban járnak a „hízó típusok“. Nekik ugyanis lesz tartalékuk, s nem fenyegeti őket az elmezavar. De attól még jönnek párnácskát, és szép kis úszógumit növesztenek. Inkább a középutat válasszuk – ha lehet.

De hogy lehet védekezni a kényszeres evés ellen? A csábítás fő forrása a hűtő, amit az ember oly nagy szeretettel megpakol felesleges dolgokkal. Amiket csak azért eszünk meg, hogy ne dobódjanak ki, mert hát ugye Afrikában éheznek, nehogy már a kukába landoljon az, aminek nem kell. Az egyik legésszerűbb javaslat, hogy éhesen senki ne menjen bevásárolni! Mert fölösleges dolgokkal jövünk majd haza. Olyanokkal, amiket jószerével nem is szoktunk megvenni, de a „korgó szemünk“ megkívánta. A sok chips, keksz és hasonló kalóriabombák helyett inkább vegyünk gyümölcsöt, zöldséget, sajtot, túrót, gabonapelyhet és diót, hogy a csoki helyett legyen mi egészségeset nassolnunk. Tízóraira és uzsonnára kitűnő étvágycsökkentők, s ha még éjjel is felkelünk egy „hűtőtúrára“, inkább ezeket fogyasszuk, mint a fagyasztott pizzát.

Nehéz leszokni a kalóriadús ételekről, hiszen finomak, kínálgatják magukat. Senki sem követeli, hogy egyik napról a másikra abbahagyjuk kedvenc gyrososunk látogatását. De fel kell fogni a tényt, hogy napról napra öregszünk, a metabolizmusunkat is frissíteni kéne, ám semmilyen software nincs arra, hogy ezt a folyamatot megállítsuk. Ahhoz, hogy harminc fölött is bomba alakunk legyen, nem ehetünk már éjfélkor úgy szalonnát fél kenyérrel, mint tízévesen. Egészséges életmód, egészséges ételbevitel és sok mozgás. Kiábrándító, nagyon. De, ha azt akarjuk, hogy minden pasi megforduljon utánunk, igenis le kell mondani a gyorskajákról. Természetesen itt-ott be lehet iktatni egy-egy rendhagyó napot, csak rendszer ne legyen belőle, mert „visszaesést“ eredményez.

Tehát tanács az éjjeli nassolóknak: ne (v)egyetek olyat, amit csak megbánnátok!
(Kitartás és elszántság, s mindenki a legjobb formájába lendül vissza.)



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Bárki lefogyhat!

Halász Kata

Dr Pierre Dukan, a híres-hírhedt Dukan-diéta atyja saját módszerének két lábon járó bizonyítéka.

2012.10.31.    5


Édességcsapdában

Faar Ida

Régen a kövérség a jólét, a bőség jelképe volt. Ma már az egészségtelen életmódé.

2012.10.24.   


„Súlyos" problémák

Kovács Márta

A téma kapcsán számba vettem az ismerőseimet, hányan túlsúlyosak közülük.

2012.10.19.   


Tükröm, tükröm

Nagy Csivre Katalin

Tükröm, tükröm, mondd meg nékem: milyen is az én énképem?!

2012.10.17.    10


Viselősen

Madarász Ildikó

A blúzom alatt diszkréten bújik meg. Alig látható, csak picit dudorodik előre, a mellem alatt pont egy arasszal: a pocakom.

2012.10.15.    30


Pluszméret

Jády Mónika

Hány kiló plusztól mondhatjuk valakiről, hogy túlsúlyos?

2012.10.12.   

A rovat további cikkei

Minden a fejben dől el

Csepy Enikő

Korunk legnagyobb „betegsége“, hogy a külső követelményeknek megfeleljünk – csak épp magunknak ne.

2012.10.11.    7


Fogyjunk egészségesen!

Huszár Ágnes

Kovács Csaba étkezési tanácsadó egy személyre szabott étrendet állít össze a hozzá forduló, fogyni vágyó nőknek és férfiaknak.

2012.10.8.   


Répadilemma

Puha Andrea

Emlékszem, volt egy nap, mikor belenéztem a tükörbe, és eldöntöttem, hogy kövér vagyok.

2012.10.4.    17


Párnácska

Nagy Erika

Sokszor mondják, hogy a kövér ember jobb kedvű, hatalmasakat tud kacagni.

2012.10.1.    4


Súlytalan trendre várva

Szilvási Krisztián

Nem mondom el többször, de legalább egyszer belekezdek. Húsbavágóan.

2012.9.26.    28


Le a vékony nőkkel!

Halász Kata

A női szaklapok dugig vannak edzéstervekkel, diétatippekkel és életmód-tanácsokkal a fogyni vágyó nőknek:

2012.9.24.  3    10