Dubrovniki útinapló(1/1)
New York-i munkatársunk ezúttal Horvátországban időzött, és útinaplójában, egy újabb sorozatban, megosztja velünk az élményeit.
1.nap – Indulás
Késve indul a Boeing 737-300. A terminálon Michaela Frey ékszereit nézegetjük ráérősen. Még akciósan is hihetetlenül drágák, viszont nagyon szépek. A reptér minden értelemben rablógazdálkodást folytat. Az egyetlen beváltó hely az OTP Bank, ahol a 1 szlovák koronáért 5.8 forintot adtak a normál 6.3 helyett, és még kezelési költséget is számolnak. Egy kis üveg ásványvíz, ami boltban 100 forint, itt 600. A 2B terminálon viszont van többfajta étel, nem csak a Sbarro, mint a 2A-n. Itt egy tálcával körbejárhat az ember és kérhet az üveg mögötti kínálatból. Van szendvics, pizza, tészta, hús körettel, szafttal. A kávézóban és az éttermi részben is el vannak különítve a dohányzó és nem dohányzó asztalok, de a füst mindenhová elér, jobb minél messzebb ülni a dohányzós szekciótól.
A repülőnkhöz végül egy busz visz ki bennünket. A várakozásnál most már sokkal jobban szemügyre tudom venni az útitársakat. Párok vannak leginkább és baráti társaságok. Egy pici gyermek is van köztünk, úgy saccolom, még nincs egy éves. Az apja nyakában ül, mosolyog, kokettál a körülötte álló és rámosolygó nőkkel, és időnként jól benyálazza apja kopasz fejét.
A gép személyzete magyar. Az utaskísérő kisasszonyokon egy fehér póló, nyakukon színes kendő, és a sötétszínű szoknyájuk nagyon rövid – lehet, hogy ezen spórol a légitársaság? Mert a gép belseje nagyon szép, megkockáztatnám, hogy a Malév-nél is szebb, férőhely is ugyanannyi. Persze értem én, hogy amennyiben nem kell irodákat fenntartani dolgozókkal, telefonos központokkal, és ételkészítő szolgálattal, sokkal kevesebb pénzből is ki lehet hozni egy ilyen Dubrovniki utat. A kapitány csak magyarul mondja el az úttal kapcsolatos információkat.
Az egy órás út alatt sem ételt, sem italt nem kapunk, nincs audio- és video- szórakoztatás, mint a tengerentúli járatokon. Frissítőket, édességet, joghurtot, sört lehet vásárolni a fedélzeten és fizetni euróban, koronában, forintban, zlotyban vagy angol fontban. A rosszulléti zacskón egy kupon – tíz eurót lehet spórolni vele egy SkyEuropos szállásfoglalásnál. A fedélzeti magazin is érdekes. Azokról a helyekről találok benne tudósításokat, amelyekre a SkyEurope járatokat indít. A szövegek magyarul, szlovákul, németül, lengyelül és angolul vannak írva. Elolvasom a Dubrovnikról szóló cikket és nézegetem a pozsonyi reklámokat. Az egyik cikkben azt állítják, hogy Szlovákiában hódít a country-zene. Hát, nem tudom…
(Folytatjuk)
Hozzászólások
Kapcsolódó cikkek
Dubrovniki útinapló(8)
New York-i munkatársunk horvátországi útinaplójának befejező része.
2005.10.18.
Dubrovniki útinapló(7)
Reggel későn ébredünk és lekéssük a hajót, amely ez egyik messzebb fekvő szigetre vitt volna…
2005.10.11.
Dubrovniki útinapló(6)
Már reggel kilenckor fülledt meleg van. De a szél erősebben fúj, mint eddig bármikor, és a tengeren is nagyobbak a hullámok.
2005.9.29.
Dubrovniki útinapló(5/2)
Az útinapló következő része, melyben a napló írója nem tud elaludni.
2005.9.22.
Dubrovniki útinapló(5/1)
Hajnali öt körül megint fürdött valaki a tengerben, de most szerencsére nem az ablakunk alatt, hanem a szemközti parton, így sikerült fél nyolcig aludnom.
2005.9.20.
Dubrovniki útinapló(4/2)
Elsétálunk a kikötőbe, nézzük a halászokat, ezután pedig az óváros felé indulunk.
2005.9.12.
A rovat további cikkei
Takarítani tudni kell! (3)
Az alagsori konyhában vidám társaság gyűlt össze, már reggel fél hétkor jókedvű nevetéstől volt hangos.
2024.9.20.
Astorga (2)
Az egyik legérdekesebb buszos út vezetett Madridból északra, úticélunk, a Kasztília és León tartománybéli Astorga felé.
2024.9.3.
Menjünk önkénteskedni! (1)
Közhelyes megállapítás, de sokszor tapasztalom, hogy a kívánságaink általában valami egészen más módon teljesülnek, mint ahogy azt eredetileg elképzeljük.
2024.8.23.
Milyen nyaraló-típus vagy?
Ez az egyszerű teszt segít megtudni, milyen nyaraló-típus vagy...
2023.7.13.
Az utazás pozitív hatásai: az agyra
Előfordult már, hogy egy külföldi utazásról hazatérve úgy érezted, mintha újjászülettél volna? Ez az agyad növekedésének köszönhető!
2023.7.6.