Dubrovniki útinapló(2/1)

Molnár Miriam  2005.8.23. 21:50

Hat óra után ébredek. A hullámok zaját hallom, ahogy a parti kövekhez csapódnak.

2.nap
Kinézek az ablakon. A tenger zöld. Egy kocogó embert látok, és egy másik embert úszni. Csak a madarak hangoskodnak.

A balkonról látom, hogy az öböl mellett egy nagy emeletes hajó halad el. Több hajó horgonyozik a közelben. Két szigetet sejlik fel a távolban – az egyik sziklás, a másik nagyobb lehet, annak csak egy része látszik. Az este észlelt világítótornyok is ezeken lehetnek. A fecskék boldogan csapatban röpködnek felettem, ficánkolnak és hangoskodnak.

Hét órára már vagy húszan úsznak az öbölben, a szépen kialakított strand közelében. Most látom, hogy az úszók védelmében kisebb és nagyobb bójákkal ki van jelölve, a hajók meddig mehetnek, amikor a kikötőhöz közelítenek. Egy kis csónak horgonyozik pont a hajók útjában. A strandon nyugágyak vannak, fehérek és zöldek, mögöttük zuhanyzók. Mellettük és hátrébb éttermek asztalait látom és büféket.

Nyolckor, reggeli nélkül, elindulunk első felfedező utunkra. A strand balra van, mi jobbra indulunk el a part menti kis sétányon. Kis privát öblöket látunk végig. Néhol a köveket betonnal kötötték össze, néha a kövek természetes módon alkalmasak a napozásra. Ahol mélyebb a tenger ott, mint egy medencében, a biztonság kedvéért egy kis acél létra vezet a vízbe. A víz kristálytiszta, zöld színű, hidegnek tűnik, de néhány ember itt is úszik már.

Rengeteg macskát látunk, ahogy haladunk a kis ösvényen. Többségük sovány, siralmas állapotban vannak. Főleg a kiscicás anyamacskákért szakad meg a szívünk, és el is határozzuk, hogy még ma veszünk macskaeledelt valahol. Két németül beszélő nő jön velünk szemben, két kutyát vezetnek pórázon. Látunk két sétálóhajót, és megnézzük a tájékoztatókat – a három közeli szigetet látogatják naponta 150 kuna körüli áron, ebben a napi étel és ital is benne foglaltatik. Reggel 10-kor indulnak, és este 6-ra jönnek vissza.

Mielőtt az út jobbra kanyarodna, egy kedves kis kávézót-éttermet találtunk, ahol gyorsan le is telepedünk, hogy ülve és zavartalanul gyönyörködhessünk a felkelő nap sugaraiban a tenger felszínén és a jövő-menő hajókban. Egy hölgy pont a kinti növényeket öntözi, és kiabál be egy másiknak, hogy két őrült turista máris itt termett. Egy bizonyára nyári brigádozó fiatal lány jelenik meg. Egy capuccinot és frissen facsart narancslevet rendelünk és együtt 28 kunát fizetünk. Minden finom. Órákig tudnánk itt ücsörögni, de furdal a kíváncsiság és elindulunk vissza a városközpont felé.

A lapadi sétálóutcán már reggel 10-kor kint vannak a mindenféle családi vállalkozások képviselői és vadásznak a mit sem sejtő, álmosan vánszorgó turistákra. Az egyik angolul érdekesen beszélő lány azt mesélte, hogy az ő hajójuk, a Lorena, 100 éves, de természetesen felújított, vászon van a tetején, hogy szellős legyen, de ne süssön az utasokra a nap. Gondolom így próbálják naponta feltölteni a hajót utasokkal. A tájékoztató végén figyelmeztetett bennünket a lányhoz „tartozó” idősebb férfi, hogy a konkurencia valótlant állít az utca másik végében.

Az újságárusnál, amit itt Tisak-nak hívnak, vásároltunk négy 8 kunás buszjegyet. Már ekkor nagyon melegünk van, ahogy a buszmegállón a 6-os buszra várakoztunk. Csurog a hátamon az izzadság, amikor a busz megérkezik. Mire mindenki felszáll, alig marad hely és levegő sincs sok, hiába vannak nyitva az ablakok. A testek túl közel vannak egymáshoz -- túl sokan vagyunk. Az út végén a tengerpart mellett haladunk el. A látvány itt is lélegzetelállító, mint a balkonunkról. Végre újra Pile-ben vagyunk! A kútból gyorsan iszunk egy kis vizet, és hideg vizet fröcskölünk az arcunkra és a tarkónkra is.

Boldogan lépjük át az óváros kapuját. Minden olyan szépnek és rendezettnek tűnik. A kapu alatti kis beugróban egy néni ül és kötöget, körülötte szétterített abroszok, azokat árulja. Áthaladunk a várfal alatt és máris a márvánnyal kirakott, turistákkal teli sétáló utcákon találjuk magunkat. Megkeressük az irodát, ahol előre lefoglaltunk két koncertjegyet. A lányok, akik a jegyeket intézik, nagy hangerővel egyszerre beszélnek egymással, velünk és a telefonba is, de végül megkapjuk a négy jegyet és távozunk.

Egy kávézó belső terébe menekülünk a hőség elől. Szendvicset, valamint csirkesalátát fogyasztunk fél tizenkettőkor, ami tekintve, hogy hat óra óta fent vagyunk, már ebédnek is számíthat. Felüdülve bóklászunk tovább. Megnézzük az Orlando szobrot, a sok templomot és a szűk utcácskákat, azokban a kis boltocskákat, a sok éttermet és kávézót. Véletlenül bukkanunk rá a helyi zsinagógába, amelyhez 2003-ban alakítottak ki egy kis múzeumot is. Egy beszédes férfi az egyetlen alkalmazott, látogató viszont van bőven. A zsinagóga maga piciny, mint Dubrovnik városa, egy lakóház emeletén lett kialakítva. Szomorú volt látni azok listáját, akik a holocaustban haltak meg, volt köztük sok magyarul hangzó név is. A krónika szerint ma 45 zsidó él a városban.

(Folytatjuk)

Hozzászólások

@

Küldés