Egy este a centre-ben 3.

Póda Erzsébet 2007.6.6. 19:26

Még az unalmas idegen is képes segíteni nekünk abban, hogy aktivizáljuk idegennyelvtudásunkat.

Miután elfogyasztottuk a barátnőm készítette fűszeres, sült csirkemellet kuszkusszal és ropogós salátával, ejtőzünk egy kicsit. Míg mosogat, kezembe nyom egy angol nyelven íródott könyvet a városról – hadd érezzem át jobban az idegen nyelvközeget! A könyv sok érdekességgel szolgál, melynek azonban egy részét, tudás híján nem értem, bár sok mindent sikerül kikövetkeztetnem. Manchester környéke egykor mocsaras-lápos terület volt (ma is vannak errefelé ilyen helyek). Régen kutya-, kakas-, sőt egy régi metszet szerint elefántviadalokat is rendeztek a helybeliek, melyek többnyire mellőzték az észszerű szabályokat, meg az emberi együttérzést. A városbeliek ma is rajongnak a versengésért, imádják a sportot – mint később meg is tapasztalhatom, a foci a mindenük! Manchester nincs híján a nőmozgalomnak sem: egy kép szerint itt vezették el a rend zord őrei megbilincselve Emmelyne Pankhurst-öt, a híres szüfrazsettet. A róla elnevezett múzeumot sajnos ottlétemkor, időhiány miatt, nem sikerült meglátogatnom. Majd legközelebb…

Mivel az estét egy számomra eddig ismeretlen igazi angol úrral (an original English man) töltjük majd, lázasan öltözködünk. Szokásomhoz híven épp azokat a ruhadarabokat hagytam otthon, melyekre égetően szükségem lenne. A lányomtól tanult: Nincs egy göncöm se! hangos és dühös felkiáltást ezúttal mellőzöm, pedig többször is a nyelvem hegyére tolakszik. Kárpótlásul a ruhahiányért piros rúzzsal kifestem a szám.

Autózunk. A bal sávban… A legnagyobb üzletközpont a Trafford Centre felé. Az idő kellemes, bár szemerkél az eső, és fenyegető felhőfoszlányok úsznak a sötétedő égen. A bevásárlóközpontban az időjárásból mit sem érzékelni. Hétágra világítanak a csillárok, emberek sétálnak ide-oda, a Földön élő összes faj és bőrszín képviselteti magát, üzletek ajtaja tárva-nyitva. Illatok, szagok, fények, színek, hangok – minden érzékszervnek jut belőlük bőven.

Néhány üzletbe bekukkantunk, míg vendéglátónkra, barátnőm barátjára, egy igazi English man-re várunk. A centre közepén megszámolhatatlan mennyiségű szék, asztal, és rengeteg vendéglő meg étterem. Az egyik oldalon egy gigantikus méretű kivetítő – hogy az ember otthon érezze magát… Miután megérkezik, akire várunk, az egyik „eredeti angol pub”-ba megyünk. A zajtól ugyan nem túl jól halljuk egymást, de ez úgy tűnik, senkit sem zavar. Így legalább nem tudom, mit beszél egymással barátnőm és a barátja. Egyébként sem érteném, mert valami manchesteri akcentusban ejtik ki a szavakat… Ha meg én kérdezek, vagy válaszolok, e zajban az általam elkövetett nyelvtani hibákat se lehet annyira észrevenni, mint egy csendes, hangulatos bárban. Legalábbis ezt remélem. Világos és barna sört fogyasztunk, meg bort. Mindenki egy-egy pohárral. Kedvem lenne szokásomhoz híven kifaggatni az angol urat, de egyrészt korlátoz a nyelvtudásom, másrészt az a meggyőződésem, hogy az angolok csak tea mellett hajlandók megvitatni a magánéletüket. Rövid konverzációnk után tehát -- melyből megtudom, hogy vendéglátónk beutazta Európát és a meleg Spanyolország tetszett neki a legjobban, valamint azt, hogy egy nyelvet beszél, mégpedig a világnyelvet, az angolt --, elbúcsúzunk egymástól.

Jó benyomást tett rám a visszafogott modorú, kellemes, bár számomra kissé unalmas angol fiatalember. És annak is örülök, hogy szót válthattam egy igazi manchesterivel, aktivizálva ezáltal nemrégiben megszerzett kezdő angoltudásomat.

Még betérünk egy-két üzletbe, vásárolunk néhány apróságot, megnézzük a központ szebb részeit, majd autóba ülünk, és hazamegyünk.

Az esti tisztálkodás után barátnőmmel újra átlapozzuk a Manchesterről szóló angol nyelvű útikönyvet, s mint a rendes barátnők, megmutatjuk egymásnak a pipereszereinket, majd hosszú beszélgetésbe merülünk az élet értelméről és egyéb komoly kérdésekről. Aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve fogmosás után édességet eszünk. S mindeközben persze izgatottan készülünk a másnapi utazásra. Úticélunk ugyanis Wales.

(Folytatjuk)