Etyekwood és Zsámbék


Orbán Erika  2008.11.17. 13:50

Köd, eső, hideg, minden, ami „széppé” tehet egy négynapos kirándulást. De nem! Azért sem hagyom, hogy elrontsa a kedvem!

...Mondtam a páromnak, s mérgesen felrántottam a kabátom cipzárját. Kár volt! A cipzár a kezemben maradt, ráadásul úgy megkarcolta az ujjam, hogy kiserkent a vérem. Ezek után ki mert volna, nyugodt szívvel elindulni otthonról?

De mi, kalandvágyók lévén, útra keltünk. Célunk a Zsámbéki-medence két kis községe, Etyek és a medencének nevet adó falu, Zsámbék. Ahogy beértünk az országnak erre a kicsi tájára, azonnal megérintett bennünket a régi korok levegője. A középkorban fontos kereskedelmi útvonalak hálózták be e vidéket, s mellettük várak, települések, templomok álltak. A Zsámbéki-medencéhez legalább húsz település tartozik. Az idő rövidsége miatt, mi csak kettőben jártunk, de feltett szándékunk, hogy visszamegyünk.

Első állomásunk a szép fekvésű Etyek, ahol is a híres-neves Etyekwood keresésére indultunk. Mint tudjuk a stúdió, mely a hangzatos Korda Filmstúdiók nevet kapta, egy filmstúdiókból álló komplexum, s nem kevesebb, mint 150 millió eurós költségvetésből készül majd el, s a hat műteremből fog állni. Van itt minden, mi szem-szájnak ingere, többek között például egy 6069 négyzetméteres, vízi és víz alatti forgatásra is alkalmas műterem, mely a világ legnagyobb ilyen építménye lesz. A befektetők azt ígérték, hogy Etyek térségében a Korda Stúdió több mint ezer új munkahelyet teremt, míg a kiegészítő létesítményekben (szálloda, golfpálya) további ötszáz embert foglalkoztatnak majd. A beruházók elsősorban a helyi vállalkozókra és munkaerőre számítanak mind az építkezés, mind az épületek működtetése során.

Ezeket, a hangzatos adatokat csak azért mondtam el, mert ehhez mérten vártam valami „csodát”. Amikor odaértünk, a főbejáratnál kiderült, hogy nem mehetünk be, csak kívülről nézhettük meg a félkész épületeket. A biztonsági őr azt mondta, majd ha elkészül, akkor szerveznek itt is olyan túrákat, mint Hollywoodban, s akkor mindent meg lehet majd nézni. Elnézve a félkész épületeket, egy ilyen túrára még várnunk kell… No, de legalább láttuk ezt is, s izgatottan várjuk, vajh milyen filmek kerülnek majd innen elő…!

A névadó Zsámbék leginkább attól különleges, hogy megannyi kor jellegzetes műemlékeinek ad otthont. Hiszen itt van a Zichy-kastély, a Török-kút, ami a száznegyvenöt éves török uralom jelképe, vagy A Lámpamúzeum, illetve a romjaiban is fenséges XII. század elején épült templom. A legutóbbi ásatások tanúsága szerint már az 1050-es években is állt itt egy kőtemplom, melyet a következő században tovább bővítettek. III. Béla király felesége, a francia király húga, a kíséretével érkező Aynard lovagnak adományozta Zsámbékot és környékét. E család leszármazottai építették 1220 körül a korábbi templom helyén, a későromán-koragótikus háromhajós bazilikát. A templom mellett emelkedett a mára már szintén csak romjaiban létező kolostor, amely a premontrei rend otthona volt. A templomot 1889-ben Möller István tervei alapján nem újjáépítették, hanem romként konzerválták. Így a későbbi korokban át nem épített templom máig őrzi hajdan volt mesterei keze nyomát.

A romok között járva, soha nem tudom megállni, hogy ne érintsem meg az ódon falakat. Ilyenkor, mindig megállok egy percre, s, ahogy megérintem az ősi köveket, végigáramlik testemben az ősi énekek dallama. Hallom a zúgó harangokat, s látom, ahogy rég volt emberek megnyugvást keresve átlépik a templom küszöbét. Sokáig álltam ott kezem egy oszlopnak támasztva, s évszázadokat visszarepülve az időben. Egy villanás térített magamhoz, s hirtelen párom nevető arcát láttam magam előtt. Úgy el voltál merülve, mondta, muszáj volt megörökítenem. A képet elnézve talán jobb lett volna, ha mégsem teszi…

Mindenesetre, aki teheti, tegyen egy rövid utazást hazánk e jellegzetes táján, s gyönyörködjön őseink meseszép építészeti remekeiben!



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Mohorai emlékek

Orbán Erika

Bizony nehéz volt a nógrádi dombok s erdők között megbúvó kistelepülésre Mohorára rábukkanni.

2008.12.6.   


Tata, a vizek városa

Orbán Erika

Zsámbék még csak az első nap volt, s minket a másnap már egy másik helyen, nevezetesen Tatán talált.

2008.11.27.   

A rovat további cikkei

Sótlan és/vagy édes (4)

Póda Erzsébet

Vittem magammal egy noteszt, hogy majd abba jegyzetelgetek, pontos útinaplót vezetek, de az idő olyan gyorsan elillant, és annyi minden történt, hogy ott egyetlenegy sort sem tudtam leírni.

2024.11.16.   


Takarítani tudni kell! (3)

Póda Erzsébet

Az alagsori konyhában vidám társaság gyűlt össze, már reggel fél hétkor jókedvű nevetéstől volt hangos.

2024.9.20.   


Astorga (2)

Póda Erzsébet

Az egyik legérdekesebb buszos út vezetett Madridból északra, úticélunk, a Kasztília és León tartománybéli Astorga felé.

2024.9.3.   


Menjünk önkénteskedni! (1)

Póda Erzsébet

Közhelyes megállapítás, de sokszor tapasztalom, hogy a kívánságaink általában valami egészen más módon teljesülnek, mint ahogy azt eredetileg elképzeljük.

2024.8.23.   


Készülhetünk a nyárra

Trópusi úti célok a tökéletes nyárhoz 2024-ben!

2024.3.11.   


Milyen nyaraló-típus vagy?

Ez az egyszerű teszt segít megtudni, milyen nyaraló-típus vagy...

2023.7.13.   


Az utazás pozitív hatásai: az agyra

Előfordult már, hogy egy külföldi utazásról hazatérve úgy érezted, mintha újjászülettél volna? Ez az agyad növekedésének köszönhető!

2023.7.6.   


Las Vegas látnivalói

PR-cikk

Van más a kaszinókon kívül? Las Vegas világszerte közismert fényűző kaszinóiról, klubjairól és vad bulijairól...

2023.4.19.   


Téli autózás – tippek hölgyeknek

A téli autózás, autóvezetés nagy odafigyelést igényel. Másként viselkedik gépkocsink...

2023.2.22.   


Egyiptomi kövek

Nagy Csivre Katalin

A kő az emlékek hallgatag őre. Talán egyszer vallanak majd nekünk. Talán soha...

2022.7.10.