Nyári időutazás


Nagy Erika  2007.8.18. 8:18

Nem szeretem a nyarat, levertté, fáradékonnyá tesz. A meleget persze általában kedvelem…

…de egy fokon túl már szinte elviselhetetlenné válik. Ami számomra jó a nyárban, hogy ilyenkor végre útra kelünk, és kipihenjük fáradalmainkat. Nem vágyom egzotikus helyekre, bár manapság sokak számára a közeli tájakon eltöltött vakáció már nem is nyaralás.

Ezen a nyáron két olyan ország szépségeit fedezhettem fel és csodálhattam meg, amelyek gazdagok természeti szépségekben, történelmi, kulturális, néprajzi, művészeti, és építészeti értékekben egyaránt. Első utunk Ady városába, Nagyváradra vezetett. Csodálatos város, bár az épületekre ráférne a felújítás... Gyönyörködtünk a püspöki palota szépségeiben, benéztünk Ady kedvenc helyére, az EMKE kávéházba, megszemléltük a város egyik legszebb eklektikus épületét a Sas-palotát. Az épülettel szemben található a Szent László templom, mögötte pedig a neoklasszicista stílusban épült városháza. Említésre méltó a Kanonoksor, az Ady emlékház, melynek teraszán írta meg a költő a Felszállott a páva című versét. Tisztelegtünk József Attila több, mint kétméteres szobra előtt, melyet Wagner Nándor szobrászművész készített, aki maga is Nagyvárad szülötte. Az 1956-os forradalom után Svédországba emigrált, majd feleségül vett egy japán lányt, Csiyo Akiyamát, és követte őt a felkelő nap országába. Szülőháza falán emléktáblával tisztelegnek emléke előtt. Csiyo asszony is, és jómagam is a partiumi írótábor vendégei voltunk három napon keresztül, így személyesen is megismerhettem.

Másik utunk az anyaországba vezetett bennünket. Csodálatos helyen, a Mátyás-templom szomszédságában szállásoltuk el magunkat. Szebb, nyugodtabb helyet kívánni sem lehet. A Halász-bástya csodálatos kilátást nyújtott a városra, az éjszakai séta a várban pedig maradandó élményeket hagyott bennünk. A Várnegyed Budapest egyik legromantikusabb sétálóhelye. Középkori kisváros, hangulatos utcákkal, régi házakkal, gázlámpákkal és gyönyörű műemlékekkel, s mindez egy karnyújtásnyira tőlünk. S ha valaki a sok sétától és látnivalótól megszomjazik, betérhet a Magyar Kultúra Alapítvány székházának alagsorában található Magyar Borok Házába egy kellemes borkóstoló sétára, ahol a magyarországi borvidékek több mint hétszázféle bora tekinthető és vásárolható meg.

Ezután következett a történelmi látnivalókban gazdag Székesfehérvár városnéző sétája, ahol megtekintettük többek között a Városház téren található Országalmát, a Szent István Bazilikát és a csodálatos virágórát. Jó volt látni, hogy Magyarország legrégebbi városa megtartotta történelmi értékeit, így az utcákon sétálva egy történelmi időutazás részesei lehettünk. Itt temették el királyaink többségét, itt avatták szentté István királyt, itt hirdették ki az Aranybullát…

Mohács következett, az emlékezés szentélye, ahol tizennyolcezer katona esett el Szulejmán rettegett serege által. Az átriumos épület közepén áll egy szökőkút, egy fehér kőrózsa, mely az ország három részre szakadását szimbolizálja. Az emlékhely területén felfedezhetjük a fiatal II. Lajos uralkodó szobrát, aki menekülés közben a Csele patakba fulladt. Az út túloldalán Tomori Pál kalocsai érsek, a csata hadvezére látható, majd az út végén Szulejmán szultán könyörtelen tekintetű alakja néz vissza ránk, kötélkosarában levágott magyar fejeket tartva. A kopjafák a népi fafaragás leleményes formanyelvén mesélnek Mohács történetéről, majd a karóba húzott ember képe tovább fokozta az emlékezést. Végezetül a reménytelen küzdelemben odaveszett hősök előtt a lélekharang meghúzásával tisztelegtünk.

Az idei nyári kirándulásom, a történelmi emlékeink és a varázslatos természet látványa nagy hatással voltak rám. Feltöltődtem, és erőt gyűjtöttem ahhoz, hogy újra belevessem magam a hétköznapok sűrűjébe.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Dézsafürdős szállások

Miért jelenthet az egész családnak hatalmas örömet, ha egy olyan pihenő helyet választ, ahol dézsafürdő is van?

2020.6.13.   


Hogyan éljük meg a világjárványt 5.

Ankétunk újabb részében ketten válaszolják meg a kérdésünket. (Magyarország, Olaszország)

2020.4.7.   


Hogyan éljük meg a világjárványt? 4.

Folytatjuk ankétunkat a koronavírusjárvány-érintette országok magyarjaival. (Vajdaság, Erdély)

2020.4.2.   


Hogyan éljük meg a világjárványt? 3.

Azokat kérdeztük, akik külföldön tartózkodnak vagy dolgoznak, arról, mit tapasztalnak? (Egyesült Államok, Texas, Houston)

2020.3.31.   


Hogyan éljük meg a világjárványt? 2.

Kabók Zita

Azokat kérdeztük, akik külföldön tartózkodnak vagy dolgoznak, arról, mit tapasztalnak, hogyan élik meg ez a helyzetet. (Anglia)

2020.3.31.   


Hogyan éljük meg a világjárványt? 1.

Azokat kérdeztük, akik külföldön tartózkodnak vagy dolgoznak, arról, mit tapasztalnak, hogyan élik meg ez a helyzetet. (Svájc, Ausztria, Szlovákia)

2020.3.29.   


Ismerd meg Budapest elit szálláshelyeit!

Vajon hol találjuk meg az elit hoteleket Magyarország fővárosában?

2020.2.9.   


Romantikus randikuckó

Gyakori jelenségnek tekinthető a párok körében, hogy kicsit befásulnak a mindennapokba.

2020.1.4.   


A Dera-patak szurdokvölgye

A legizgalmasabb kirándulás a Pilisben kétségtelenül a vadregényes Dera-szurdok felfedezése, megismerése.

2019.10.21.   


Csodák birodalma

Joó Fruzsina

A világ számos csodát tartogat számunkra. Olyan helyek, tájak léteznek, melyek még a képzeletünket is felülmúlják.

2019.7.4.    4


Lustálkodjuk magunkat egészségesre!

Ismerjük a mondást: a lustaság fél egészség! De mi az igazság mögötte? Utánajártunk!

2019.2.19.    5


Kapcsolódj ki Hévízen!

PR-cikk

Az egész kisvárosnak van egyfajta bája, amit a gyógytó csak még inkább erősít.

2019.1.22.    2