Önfeledt pihenés, nulla térerő


Angyal Sándor  2010.9.8. 3:46

Munkatársunk káni beszámolója...

Tizenkét fős lelkes kis csapat indult útnak augusztus tizenkettedikén, hogy meglátogassák a Pécstől mintegy 35 kilométerre elterülő Kán elnevezésű községet.

Mellékesen jegyzem meg, hogy a faluban működik egy kisebb filmfesztivál is immár tizenharmadik éve minden júliusban, reflektálva ezzel a Cannes-i rendezvényre. A község hivatalos lakosainak száma összesen hat, de néhány ház hétvégi lakként funkcionál. A helyiek nagyrészt a falusi turizmus adta eshetőségeket kihasználva tengetik életüket. Van lehetőség lovaglásra, túrázásra és a népi kenyérsütés fortélyainak elsajátítására is. A több kiadó ház közül Ács Lukácsnak, mindenki Maci bácsijának összesen négy van a tulajdonában. Az egyikben ő él, a másik három pedig az arra tévedő vendégek számára van fenntartva. Itt azonban le kell szögezni, hogy valamennyi múzeumi bútorokkal van berendezve.

Szerencsém volt megtapasztalni a helyiek vendégszeretetét, immár második alkalommal, az egyik 220 éves vályogházban. A szállás a helyi vendéglátó-ipari egység mellett helyezkedik el, ami nemes egyszerűséggel néhány hűtőből, pultból és ülőalkalmatosságokból áll. A legidillikusabb „kocsma” ez a Maci Bárnak nevezett hely, ahol valaha is jártam. A bárral szemben található a környék egyetlen irányjelző táblája, amely mutatja az irányt a Pilis, Budapest, Werkendam (NL), Vecsés és még néhány hely felé. Ottjártunkkor Maci bácsinak, szállásadónknak, az a zseniális ötlete támadt, hogy Dunaszerdahely jelzése is a többi mellé kerül. Ahogy megfogalmazódott az ötlet, azon nyomban félrevonult és neki is esett a faanyag megmunkálásának. Néhány perc sem telt bele, míg faragott, csiszolt és lakkozott s már hozta is a fúrót. „Tartsd meg nekem!” – mondta, és szívesen segítettem neki. Neki is ugrottunk a munkálatnak, s hipp-hopp felkerült a helyére az irányjelző. Mindünk szíve megdobbant, amikor megláttuk a feliratot. Később büszkén mutattuk az egyik helyi háztulajdonosnak, aki csak ennyit fűzött hozzá: „Ez nagy dolog, nem teszi ám meg mindenkinek, de titeket nagyon szeret!” Ez után következett a második nagy szívdobbanás, mert az, hogy két alkalommal töltöttünk el ott egy-egy hosszabb hétvégét, ennyire megszeretett bennünket, rendkívüli érzéssel töltötte el mindnyájunkat.

A csütörtöktől vasárnapig tartó kirándulást szinte semmilyen tengerparti élmény nem válthatja fel. Amikor az ember átlépi a kisközség határát, a mobiltelefont ki kell kapcsolni, ugyanis a térerőt eléggé nehéz befogni a mobiltelefonos hálóba. Internet? Egy gépet bír el a hálózat, úgyhogy, aki WIFI-re számítana, az menjen inkább szállodába, vagy maradjon otthon. Mivel a telefont kikapcsoljuk, mikor megérkezünk, az órára sincs szükség. Az emberek akkor kelnek fel, ha kialudták magukat, és akkor fekszenek, amikor fáradtak. Senkit nem érdekel, hány óra van. Mi is éppen ezt az életmódot próbáltuk követni. Reggelire megittunk egy (esetleg több) jótékony hatású körtepálinkát, majd nekifogtunk az ebéd megfőzésének. Amikor elkészült, ettünk. Majd sétáltunk, pihentünk és nem nagyon törődtünk a külvilággal. Teljesen kikapcsoltunk és pontosan ez a csodálatos ebben a kis faluban, hogy nem is kell törődni semmivel. Az ember, ebben az esetben a mi baráti társaságunk, azért látogat el évről évre a Mecsek alján található kisközségbe, hogy kikapcsolódjon, és messziről elkerülje a világ és saját maga gondjait. Levetkőzzük a problémákat és kikapcsolunk egy hétvégére. Erre mindenkinek szüksége lenne évente legalább egy alkalommal.

Csak azt sajnálom, hogy távolsága miatt nem tudunk gyakorta menni, de talán jobb is így, mert legalább nem szakad meg a varázs. De türelmesen várjuk a jövő augusztust, amikor visszatérhetünk…



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Készülhetünk a nyárra

Trópusi úti célok a tökéletes nyárhoz 2024-ben!

2024.3.11.   


Milyen nyaraló-típus vagy?

Ez az egyszerű teszt segít megtudni, milyen nyaraló-típus vagy...

2023.7.13.   


Az utazás pozitív hatásai: az agyra

Előfordult már, hogy egy külföldi utazásról hazatérve úgy érezted, mintha újjászülettél volna? Ez az agyad növekedésének köszönhető!

2023.7.6.   


Las Vegas látnivalói

PR-cikk

Van más a kaszinókon kívül? Las Vegas világszerte közismert fényűző kaszinóiról, klubjairól és vad bulijairól...

2023.4.19.   


Téli autózás – tippek hölgyeknek

A téli autózás, autóvezetés nagy odafigyelést igényel. Másként viselkedik gépkocsink...

2023.2.22.   


Egyiptomi kövek

Nagy Csivre Katalin

A kő az emlékek hallgatag őre. Talán egyszer vallanak majd nekünk. Talán soha...

2022.7.10.   


Utazzunk Costa Ricába!

PR-cikk

Bármi is legyen az úti célunk, fontos, hogy gyorsan és kényelmesen tudjunk utazni.

2022.7.1.   


Tíz legjobb dolog Monte Carlóban

Ha Monte Carlo neve elhangzik, szinte mindenkinek ugyanaz jut az eszébe. Nézzük csak!

2022.5.23.   


Dézsafürdős szállások

Miért jelenthet az egész családnak hatalmas örömet, ha egy olyan pihenő helyet választ, ahol dézsafürdő is van?

2020.6.13.   


Hogyan éljük meg a világjárványt 5.

Ankétunk újabb részében ketten válaszolják meg a kérdésünket. (Magyarország, Olaszország)

2020.4.7.   


Hogyan éljük meg a világjárványt? 4.

Folytatjuk ankétunkat a koronavírusjárvány-érintette országok magyarjaival. (Vajdaság, Erdély)

2020.4.2.   


Hogyan éljük meg a világjárványt? 3.

Azokat kérdeztük, akik külföldön tartózkodnak vagy dolgoznak, arról, mit tapasztalnak? (Egyesült Államok, Texas, Houston)

2020.3.31.