Palazzo Vecchio

Kottra Éva  2010.8.5. 6:05

Hogy Firenze a reneszánsz legszebb bölcsője azt mindenki tudja.

De vajon azt is tudja mindenki, hogy a Palazzo Vecchio a világ legszebb városháza?

A földgolyó minden tájáról, tömegekben áradó turisták első firenzei állomása a mesterművektől duzzadó Uffizi Képtár és a Santa Maria del Fiore dóm, s annak Giotto által tervezett harangtornya. Ha a Brunelleschi hatalmas kupolájával borított dóm elé egy szűk utcából, a Via de’ Martelli felől érkezünk, a látvány valóban végelgyengülést tud okozni, könnyeket csalogatva szemünk sarkába. Ezek a szépségek Firenzében gyakori dolgok. Sokszor viszont a legszebb kincseket a rideg külsejű, ám fellegvárként berendezett rezidenciák, gótikus és reneszánsz freskókkal dekorált imaházak kápolnái, múzeumként is befogadásra képes közházak-hivatalok rejtegetik. Mint például az 1200-as években felépített Palazzo Vecchio, mely azóta is Firenze városházaként működik.

A nép házának terére, a Piazza della Signoriára inkább csak Michelangelo Dávidja miatt látogatunk, ahonnan rögtön az Uffizi Galéria kígyózó sorainak végére sietünk, s talán fel sem fogjuk, hogy a történelem egyik fontos részének tanúi vagyunk. E térről indult hódító útjára a reneszánsz művészet, az építészet, az irodalom, kéz a kézben a kortárs történelemmel; itt fogalmazta meg Dante „Az Isteni Komédiát”, Leonardo és Michelangelo is itt ütköztek egymásba, ha tetszett nekik, ha nem. A sokoldalú Giorgo Vasari is itt munkálkodott és írta meg a történelem művészeteiről szóló könyvét, melyben bemutatta az addig ismert legtehetségesebb építészmestereket, szobrászokat és piktorokat. Sőt, a rettenetes Savonarola szerzetes is itt halmozta máglyára a művészet legvonzóbb festményeit, köteteit, ruhakölteményeit, minden szórakoztató tárgyat és a legkecsesebb ékszereket is.

A városháza ajtaja előtt egy igazi, ég alatti múzeum tárul fel előttünk; az óriási Dávid árnyékában (melynek hírneve legalább olyan impozáns, mint termete), a szebbnél szebb szoborcsoportok szó nélkül várják, hogy felfedezzük őket. Jobbra tőle, csak néhány lépésre, a firenzeiekre nagy jelentőséggel bíró Donatello „Giuditta és Oloferne” szobrát csodálhatjuk meg, mely a nép győzelmét jelképezi az önkényuralom felett, ezért azt onnan senki el nem mozdíthatja. Ugyanez vonatkozik a reneszánsz város szimbólumára Marzoccora, a firenzei stemmát védő oroszlánra – ezek szintén Donatello kezének művei. A tenger istenének, Neptunusnak dedikált szökőkút Girolamo Savonarola átkozott tetteinek elmosására is szolgál. Megbocsáthatatlan tetteiért éppen ezen a helyen, ő maga is máglyán végezte s ezért május 23-án ünnepként, még ma is rózsaszirmokkal borítják a tetthelyet.

Dávidtól balra, egy nyitott csarnok zárja a teret, ez a „Loggia dei Lanzi”, mely a városháza egykori szerves részét alkotta. A római birodalomból származó szobrokon kívül több csodálatra méltó reneszánszkori mestermű ékesíti a boltíves loggiát. A város urai e nyilvános páholyban léptek fórumra az elnyomásban élő néppel, így az elzárt épület ellen nem sok esélye volt a sokszor haragos nemzetnek, hogy dühét fizikailag is csillapíthassa. Különösebb indulatok esetén, a menekülőajtókkal ellátott csarnokból az Uffizin át kényelmesen visszasétáltak a város „erődös” házába a minden hatalmat kezükben tartó diktátorok.

A mai polgármester, Matteo Renzi, már nyugodtan használhatja a főbejáratot. Mark Twaintől kölcsönvett mottójával minden firenzeit levett a lábáról. Sőt, mi magunk is saját kincsünkké tehetjük e bölcs szavak mondanivalóját: „Húsz év múlva nem abban fogsz csalódni, amit megtettél, hanem abban, amit nem tettél meg. Tehát, húzd fel a horgonyt, hagyd el a biztos kikötőt, fogd be a szelet a vitorládba! Kutass! Álmodj! Fedezd fel a világot!”

Visszatérve a bejárathoz, igazán elbűvölő látványban lehet részünk. Az előcsarnok nyitott udvarának nedves falfreskói a Habsburg birodalom fontosabb városainak látképét sorakoztatja fel. Az „kihímzett” kövér oszlopok aranyozott színe ugyan már megkopott, de még mindig képesek csodálatunk elnyerésére. Az udvar közepén egy delfinnel játszadozó kis Ámor díszíti az amúgy jelentéktelen szökőkutat. Az összetett látvány szépsége csak ízelítőként szolgál a további vizithez. A kisebb-nagyobb szalonok, óriási festmények, gyönyörű intarziás faliszekrények, középkori bútorok, izmos szobrok és lélegzetelállítóan élethű freskók, mind-mind a szerencsés városháza örökös tulajdonában áll.

Amit semmiképpen nem hagyhatunk ki a Palazzo Vecchio látogatása alkalmával: Salone dei Cinquecento, Vasari hatalmas festményei, Studiolo di Francesco I., Michelangelo Genio nevű szobra, Leonardo szépséges Lédája, Donatello eredeti Giudittája és a Sala degli Gigli, a Sala dell’Udienza meseszép freskói, a Sala dei Dugento és természetesen Firenze látképe a 94 méter magas toronyról.

(Eva Kottrova)

Hozzászólások

@

Küldés