Párizsban jár az ősz

Wolner Annamária  2010.10.27. 5:37

Párizsról nehéz újat írni. Mert a Fények Városáról már annyi mindent írtak/festettek/énekeltek.

Mi lehet a titka mégis a világ leglátogatottabb és legromantikusabb városának? Miért keresett itt hosszabb-rövidebb ideig menedéket többek között Van Gogh, Picasso, Hemingway, Faludy György, József Attila, Ady Endre, Oscar Wilde, James Joyce, Jim Morrison? Milliószámra érkeznek ide az utazók, hogy választ kapjanak ezekre a kérdésekre, lelkesen végigjárják a szimbolikus épületeket és némelyikük kissé csalódottan távozik. Mi most kicsit másfajta sétára hívjuk az olvasót: ősszel, Párizsba, egy kicsit másképp.

Mi lehet a titok? Azt hiszem, maga a város: sétálni a Szajna-parton, nézni az embereket, ülni a Montmartre lépcsőin, és hagyni, hogy a kora őszi délutánban a nap simogassa az arcunkat még kicsit. Titokban levenni a cipőt a Notre Dame-ban, hogy érezhessük talpunk alatt az évszázados kőpadló hűvösét. Reggel a piacon beszélgetni az árusokkal, délben kávézni az utcára kitett székeken, este csavarogni a városban. Közben nézni az épületeket, rajzolni a d'Orsay-ben, fotózni az őszi, eső áztatta utcákat.

Pékek, Álmok, Rue-k, Illatok, Zenék, Stílusok egyvelege

Állandóan sürgő élettől zsizsegő minden napszak: millió pék – a mennyei foszlós, habkönnyű bagettjeik, corissantjaik íze-illata, a festői gyümölcsös pultokkal teli zöldséges, halas, táskás, ékszeres, boros és egyéb boltok. És az olyan meghitt, alkonyi pillanatok – crépuscule-nek hívja ezt a francia –, amik szürkés-rózsás árnyalatúra festették a vidéket; és ha az eső is szitál, tisztára egy régi Marcel Carné-filmben érezhetjük magunkat Jean Gabin-nel, Yves Montand-nal.

Párizst nem lehet egyszer megnézni és kipipálni

Mert Párizs titka nem (csak) az Eiffel toronyban vagy a Notre Dame-ban rejlik, hanem valami megfoghatatlan varázslatban. Finom szövésű bűbáj ez, ami nagyon sok apró szálból áll össze. Hónaljakban siető baguette-ek a reggeli utcán, a Szajna vizének napfényes tükörjátéka a Pont Neuf pillérein, friss kávé illata egy kávézó teraszán a Latin negyedben, bohókásan-elegánsan megkötött kendő egy nő nyakában, sanzonokat játszó tangóharmonikás egy metrókocsiban – jelentéktelennek tűnő apróságok, melyek észrevétlen leplet szőnek a város köré, és rabul ejtik a nyitott szívvel és nyitott szemmel közeledőket.
Édes rabság ez, amiből szomorúan szabadul az ember, amikor el kell hagynia a várost, és magában azonnal a visszatérést tervezi.
Mert Párizst nem lehet egyszer megnézni és kipipálni. Párizs egy bohém, életművész fiatalember, a költészet és a jó borok rajongója, aki mindkét nemre nyitott és egy idősebb nőbe szerelmes. Párizs egy könnyű drog, mely éppen csak birizgálja az ember tudatalattiját, de az élmény egy életre bevésődik.

Mert Párizsba beköszöntött az Ősz.

Hozzászólások

@

Küldés