Takarítani tudni kell! (3)

Póda Erzsébet  2024.9.18. 12:06

Az alagsori konyhában vidám társaság gyűlt össze, már reggel fél hétkor jókedvű nevetéstől volt hangos.

A „legjobb” az volt, hogy szó szerint egy szót sem értettem az egészből. A nemzetközi társaság főleg spanyolul beszélt. A New Yorkból érkező Roke, a brazíliai Mauricio, a spanyolországi (helyi) főnök, Alfredo és a felesége Pilar, a szintén spanyol, világjáró Jesus -- mintha egyszerre beszéltek és nevettek volna. Hozzájuk társult a mi kis felvidéki női alakulatunk. Katalin perfekt nyelvtudásával rögtön felvette a beszélgetés fonalát, igyekezett is fordítani, de magával sodorta a beszélgetés ritmikus áradata. Mosolyogva néztünk össze a lányával, Rebekával. Jesus fel is tette a kérdést, mire „szerényen” válaszoltunk: mi „csak” angolul tudunk, én még egy picit németül. Rögtön le is csapott rám, hogy ő hét nyelven beszél, kivéve az angolt, a deutsch ott van a hét között. Így aztán mi ketten (én) a későbbiek során a németet törtük.


Az Albergue második épülete a római-fal felőli oldalról

A reggeli után megkaptuk a beosztásunkat, és egy gyorstalpaló beavatásban részesülhettünk a hatékony takarítás titkairól. Katalin a teraszt söpörte-mosta Rokéval és Mauricióval, nekem a lépcsőket és az étkezőt kellett felmosnom Jesus felügyelete mellett, aki a konyháért volt felelős, Rebeka a szobákat rendezte Pilarral és Alfredóval, a főnökkel, aki időnként lejött, hogy ellenőrizze a munkánkat. Rögtön az első órában meg is kaptam tőle a kritikát, hogy rossz irányban mozgatom a felmosómopot, mert nem jobbra-balra kell, hanem előre-hátra. Kivette a kezemből, és megmutatta, hogyan kell. Bevallom, meg is sértődtem: nő vagyok, évtizedek óta anya és háziasszony, a takarítás minden csínját-bínját ismerem, nem kell engem kioktatni, dohogtam magamban. És mivel az arcomra is kiült, mit gondolok, amit Jesus rögtön le is olvasott róla, odasompolygott hozzám, oldalba bökött, és odasúgta, hogy ebből ne csináljak gondot, mossam fel, ahogy akarom, és kész. Talán mondanom sem kell, duzzogva mostam a lépcsőket, a padlót, meg az étkező csempéjét másodszorra.


Kilátás a teraszról

Az első napon a takarítás után 11-kor kezdtük a zarándokok fogadását. Együtt osztottak be minket a gyakorlottakkal, hogy lássuk, miként zajlik a munka. Egy nagy könyvbe kellett beírni az érkezők adatait (kézzel, tollal, semmi számítógép, amit több felvilágosult fiatal turista lenézően kritizált), beütöttük az Albergue (zarándokszállás) díszes pecsétjét a zarándokkönyvecskéjükbe, kaptak egy higiénikus ágylepedőt, és az egyikünk elvezette őket a szobájukba. A szobák két-, négy, hat-, nyolc- és tízágyasak voltak, három emeleten. De nagyobb csoport esetében kinyitották az ennél többágyas szobákat is. Nyelvi korlátok itt is voltak, legalábbis részemről: nagyon hiányzott a spanyoltudás. Sokan nem értették az angolt. Viszont elemében érezhettem magam, amikor cseh vagy magyar turisták/zarándokok érkeztek. Jesus rögtön át is adta nekem a terepet: „Itt a te nyelved!” felszólítással.


Háttérben az alagsori konyhánk (az önkénteseké)

A műszak délután két órakor ért véget, megkaptuk a másnapi infókat, és onnantól mehettünk, ahova akartunk. Ilyenkor épp szieszta van a városban, nem igazán érdemes kimenni, úgyhogy pihentünk egy kicsit, utána nekiindultunk felfedezni ezt a spanyol kincsesládát, Astorgát.

Az egész városka könnyen bejárható és könnyen megismerhető. (A későbbiek során bebizonyosodott, hogy itt még mi sem tudunk eltévedni.) A zarándokszállástól a Fő téren át a katedrálisig vezető utcán rengeteg látványosság található – és minden, amire szüksége lehet az ideutazó idegennek.

(Folytatjuk)


Atorgai utcakép

Hozzászólások

@

Küldés