Takarítani tudni kell! (3)
Az alagsori konyhában vidám társaság gyűlt össze, már reggel fél hétkor jókedvű nevetéstől volt hangos.
A „legjobb” az volt, hogy szó szerint egy szót sem értettem az egészből. A nemzetközi társaság főleg spanyolul beszélt. A New Yorkból érkező Roke, a brazíliai Mauricio, a spanyolországi (helyi) főnök, Alfredo és a felesége Pilar, a szintén spanyol, világjáró Jesus -- mintha egyszerre beszéltek és nevettek volna. Hozzájuk társult a mi kis felvidéki női alakulatunk. Katalin perfekt nyelvtudásával rögtön felvette a beszélgetés fonalát, igyekezett is fordítani, de magával sodorta a beszélgetés ritmikus áradata. Mosolyogva néztünk össze a lányával, Rebekával. Jesus fel is tette a kérdést, mire „szerényen” válaszoltunk: mi „csak” angolul tudunk, én még egy picit németül. Rögtön le is csapott rám, hogy ő hét nyelven beszél, kivéve az angolt, a deutsch ott van a hét között. Így aztán mi ketten (én) a későbbiek során a németet törtük.
Az Albergue második épülete a római-fal felőli oldalról
A reggeli után megkaptuk a beosztásunkat, és egy gyorstalpaló beavatásban részesülhettünk a hatékony takarítás titkairól. Katalin a teraszt söpörte-mosta Rokéval és Mauricióval, nekem a lépcsőket és az étkezőt kellett felmosnom Jesus felügyelete mellett, aki a konyháért volt felelős, Rebeka a szobákat rendezte Pilarral és Alfredóval, a főnökkel, aki időnként lejött, hogy ellenőrizze a munkánkat. Rögtön az első órában meg is kaptam tőle a kritikát, hogy rossz irányban mozgatom a felmosómopot, mert nem jobbra-balra kell, hanem előre-hátra. Kivette a kezemből, és megmutatta, hogyan kell. Bevallom, meg is sértődtem: nő vagyok, évtizedek óta anya és háziasszony, a takarítás minden csínját-bínját ismerem, nem kell engem kioktatni, dohogtam magamban. És mivel az arcomra is kiült, mit gondolok, amit Jesus rögtön le is olvasott róla, odasompolygott hozzám, oldalba bökött, és odasúgta, hogy ebből ne csináljak gondot, mossam fel, ahogy akarom, és kész. Talán mondanom sem kell, duzzogva mostam a lépcsőket, a padlót, meg az étkező csempéjét másodszorra.
Kilátás a teraszról
Az első napon a takarítás után 11-kor kezdtük a zarándokok fogadását. Együtt osztottak be minket a gyakorlottakkal, hogy lássuk, miként zajlik a munka. Egy nagy könyvbe kellett beírni az érkezők adatait (kézzel, tollal, semmi számítógép, amit több felvilágosult fiatal turista lenézően kritizált), beütöttük az Albergue (zarándokszállás) díszes pecsétjét a zarándokkönyvecskéjükbe, kaptak egy higiénikus ágylepedőt, és az egyikünk elvezette őket a szobájukba. A szobák két-, négy, hat-, nyolc- és tízágyasak voltak, három emeleten. De nagyobb csoport esetében kinyitották az ennél többágyas szobákat is. Nyelvi korlátok itt is voltak, legalábbis részemről: nagyon hiányzott a spanyoltudás. Sokan nem értették az angolt. Viszont elemében érezhettem magam, amikor cseh vagy magyar turisták/zarándokok érkeztek. Jesus rögtön át is adta nekem a terepet: „Itt a te nyelved!” felszólítással.
Háttérben az alagsori konyhánk (az önkénteseké)
A műszak délután két órakor ért véget, megkaptuk a másnapi infókat, és onnantól mehettünk, ahova akartunk. Ilyenkor épp szieszta van a városban, nem igazán érdemes kimenni, úgyhogy pihentünk egy kicsit, utána nekiindultunk felfedezni ezt a spanyol kincsesládát, Astorgát.
Az egész városka könnyen bejárható és könnyen megismerhető. (A későbbiek során bebizonyosodott, hogy itt még mi sem tudunk eltévedni.) A zarándokszállástól a Fő téren át a katedrálisig vezető utcán rengeteg látványosság található – és minden, amire szüksége lehet az ideutazó idegennek.
(Folytatjuk)
Atorgai utcakép
Hozzászólások
Kapcsolódó cikkek
Astorga (2)
Az egyik legérdekesebb buszos út vezetett Madridból északra, úticélunk, a Kasztília és León tartománybéli Astorga felé.
2024.9.3.
Menjünk önkénteskedni! (1)
Közhelyes megállapítás, de sokszor tapasztalom, hogy a kívánságaink általában valami egészen más módon teljesülnek, mint ahogy azt eredetileg elképzeljük.
2024.8.23.
A rovat további cikkei
Milyen nyaraló-típus vagy?
Ez az egyszerű teszt segít megtudni, milyen nyaraló-típus vagy...
2023.7.13.
Az utazás pozitív hatásai: az agyra
Előfordult már, hogy egy külföldi utazásról hazatérve úgy érezted, mintha újjászülettél volna? Ez az agyad növekedésének köszönhető!
2023.7.6.
Las Vegas látnivalói
Van más a kaszinókon kívül? Las Vegas világszerte közismert fényűző kaszinóiról, klubjairól és vad bulijairól...
2023.4.19.
Téli autózás – tippek hölgyeknek
A téli autózás, autóvezetés nagy odafigyelést igényel. Másként viselkedik gépkocsink...
2023.2.22.
Egyiptomi kövek
A kő az emlékek hallgatag őre. Talán egyszer vallanak majd nekünk. Talán soha...
2022.7.10.
Utazzunk Costa Ricába!
Bármi is legyen az úti célunk, fontos, hogy gyorsan és kényelmesen tudjunk utazni.
2022.7.1.
Tíz legjobb dolog Monte Carlóban
Ha Monte Carlo neve elhangzik, szinte mindenkinek ugyanaz jut az eszébe. Nézzük csak!
2022.5.23.
Dézsafürdős szállások
Miért jelenthet az egész családnak hatalmas örömet, ha egy olyan pihenő helyet választ, ahol dézsafürdő is van?
2020.6.13.
Hogyan éljük meg a világjárványt 5.
Ankétunk újabb részében ketten válaszolják meg a kérdésünket. (Magyarország, Olaszország)
2020.4.7.