A R’n’B koronázatlan királynője


Cseh Gizella  2011.8.15. 3:41

Sade (Adu) − idén először Budapesten!

Mottó(k):
* „A nem hivalkodó elegancia megmaradt Sade védjegyének. Fényűző, csiszolt, elegánsan kitervelt show (...), lélegzetelállítóan gyönyörű.” (The Times, Nagy-Britannia)
* „A legfelső kategória.” (Bild, Németország)
* „Nem csinálhatnák ennél jobban. Az év legjobb koncertje.” (Baltimore Sun, USA)


2011 novemberében ad koncertet a magyar fővárosban az örök zenei ranglistás, valamennyi stúdióalbumával a Billboard Top 10-be tartozó brit R&B legenda, Sade Adu.

A Sade elnevezés nem csupán az énekesnőre vonatkozik, hanem zenekarára is, bár a fókusz ténylegesen a nigériai-brit származású dalszerző-énekes. Az alkotónő Nigériában született, majd Nagy-Britanniában nőtt fel; eredeti szakmáját tekintve divattervező, de egy időben modellként is dolgozott.

Sade Adu zenei pályáját eleve meghatározta a soul, a jazz és a rhythm and blues iránti érdeklődése. Az 1980-as évek elején az Arriva nevű formációban énekelt, majd a Pride zenekar tagjaként lépett fel, amelynek keretében találkozott Stuart Matthewmannal, Paul Denmannal és Andrew Hale-lel, későbbi együttesének állandó tagjaival. Első két albumuk, a Diamond Life (1984) és a Promise (1985) óriási sikere megállíthatatlanul repítette a zenekart a világhírnév felé. 1986-ban Sade, mint az év legjobb új előadója, Grammy-díjat kapott.

A Stronger Than Pride (1988) megjelenése után az orkeszter eltűnt a nyilvánosság szeme elől, és csak 1992-ben tért vissza a Love Deluxe című albummal. Mindezek újabb fejleményeként, bizonyítva a Sade népszerűségét, zenéjük magas színvonalát és számaik kidolgozottságát, Sade Adu 1994-ben önállóan, mint a legjobb R&B előadó (a No Ordinary Love című dalért), együttesével pedig 2002-ben a Lovers Rock (2000) című korongért a legjobb vokális poplemez kategóriában ismételten Grammy-díjat kapott.

Az énekesnőről és zenekaráról a 2002-ben napvilágot látott Lovers Live óta évekig ismételten csak nem is lehetett hallani. Egészen tavalyig. Ekkor viszont megjelent új lemezük Soldier Of Love címmel, amely ugyancsak nagy sikert aratott; Sade pedig elnyerte élete negyedik, ismételt második Grammy-díját a legjobb R&B előadó kategóriában a Soldier of Love című dalért. Az énekesnő eddigi életpályája abszolút összefoglalásának pedig a 2011 májusában megjelent The Ultimate Collection című kétlemezes válogatásalbum ígérkezik, amely a művésznő mintegy huszonkilenc felvételét tartalmazza, és a forgalmazás egy hónapja alatt máris dupla platinalemezzé lett.

Az énekesnő magánemberként is ugyanaz a karakter, mint dalszerző-előadó világsztárként: a visszafogottság, a mértéktartás híve. Mégpedig teszi mindezt az elmúlt évtizedek legsikeresebb előadóinak egyikeként, valódi jelenségként; sztárként, de nem „sztárként”. Ennek szellemében nincsenek különösebb botrányai (élettársával és lányával az angol vidéki létben teljesen átlagos életet él), néha hosszú évekre eltűnik a nyilvánosság elől, és nem igazán ad interjúkat. Vagy nagyon keveset, amikor valóban indokolt. Egyszóval a nyugalom és az elegancia itt is a védjegye.

Tavasz óta zajlik Sade legújabb koncertturné-sorozata, ez idő tájt (szeptember közepéig) főként a tengerentúlon. Novemberben pedig az énekesnő Európában folytatja: Németországban, Svájcban, Dániában; illetve pályafutása során első alkalommal látogat el Szentpétervárra, Finn-, Lengyel- és Horvátországba, és nem utolsósorban Budapestre. Magyarországi koncertjének időpontja 2011. november 23., este 8 óra; helyszíne pedig a Papp László Budapest Sportaréna.

Gondolatmenetünk summázataként pedig mivel is zárhatnánk ezt a rövid portré- és pályavázlatot...? Várjuk az R’n’B koronázatlan királynőjének budapesti koncertjét! Találkozzunk ott és akkor!



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Szlovákul szeretni

Huszár Ágnes

A rendkívül megkapó, egyszerűségében nagyszerű könyvborítón már akkor megakadt a szemem, amikor a kiadó még a megjelenés előtt a világhálón hirdette Durica Katarina legújabb regényét.

2016.6.10.    27


Hétköznapi hőseink

Tompa Orsolya

„Mindenkinek szüksége van egy képzelt világra, ami segít a nehéz időkben.” (Olvasmányélmény)

2016.4.13.    5


Mosolyogni tessék!

Fekete Krisztina

Avagy mindaz, amit Janikovszky Évától tanultam...

2015.4.1.  1    56


Mitől lesz isten az ember?

Póda Csanád

Recenzió a Pesti Magyar Színház Frankenstein című előadásáról.

2015.3.3.    24


Swing – az új magyar sikerfilm

Kiss Adrienn Éva

A legújabb magyar gyártású vígjáték három különböző generációjú nő történetét dolgozza fel.

2015.1.21.    10


És a hegyek visszhangozzák

Pénzes Tímea

A kabuli születésű író és orvos világsikerű regényeiért (Papírsárkányok, Ezeregy tündöklő nap) számos olvasó rajong.

2014.11.6.    5


Erlend Loe: Fvonk

Pénzes Tímea

Egy viszonylag vékony kötet, amely főként kétszemélyes párbeszédekből áll. Két férfi párbeszédéből. (Könyvrecenzió)

2014.9.16.   


100 magyar baka

Szilvási Krisztián

Már 100 év is eltelt azóta. Többségében békében, legalábbis az első világháborúhoz mérten, viszonylagos békében.

2014.8.14.   


Senko Karuza: Szigetlakók

Pénzes Tímea

A lapokról egy letűnőfélben levő életforma köszön vissza, ami sok turista számára jelenti a paradicsomot...

2014.7.17.   


Eldorádó – a poklon túl

Pénzes Tímea

A menekült tematika, legalábbis a hírek szintjén, jelen van mindennapjainkban, de szépirodalmi feldolgozása ritkaságszámba megy.

2014.6.5.    6


Stefano Benni: Gyorslábú Achille

Pénzes Tímea

Amikor hősünk, kéziratokkal a hóna alatt, kilépett az ajtón, a világ nem volt meg.

2014.4.25.    9


Bíró Szabolcs: Ragnarök

Szilvási Krisztián

A Világfa összes ágára esküszöm, hogy bár a viking történelem ismerete nem, de feléjük mutató szimpátiám itt csörgedezik az ereimben...

2014.4.14.