Agneta Pleijel: Lord Sohamár


Pénzes Tímea  2014.2.6. 3:00

Két barátról, Bronról és Stasról szól a történet, amely a Lengyel-Tátrában, Zakopanében veszi kezdetét egy esős napon.

Az olvasó számára már a kötet elején kiderül, hogy Bron etnográfiai tanulmányokat folytathat Ausztráliában és Új-Guineán. Felkeresi Stas édesanyját, Wiczné zenetanárnőt („úgy burkolózott a hangjegyekbe, akár egy esőköpenybe”), aki igyekszik rábeszélni Bront, hogy vigye magával a fiát, akinek hasznára válna a kiruccanás, új témákat festhetne meg, kikapcsolódhatna és egyben Bron munkáját is segítené, illetve talán szerelmi bánatán is könnyebben túltenné magát. Egy gyerekkori barátság testközeli folytatásáról lehetne szó, egy közös felfedezésről a világ túloldalán, ám Bron úgy véli, kutatómunkája magányt igényel, és nem szeretné Európát barátja képében beengedni a sátrába. Ám késő éjszaka Stas várja őt a szállásán, és a hajnalig tartó vodkázás és beszélgetés során mindkettőjük sorsa eldől. Együtt kelnek útra. Stas, az „ész és mérték nélkül szerető”, egy művész, aki „olyan volt, akár egy rendetlen zsák. Amibe mindent beledobáltak válogatás nélkül. És művészként mégis az volt a feladata, hogy rendet találjon.” És Bron, a megfontolt tudós, aki a világ játékszabályai szerint élt.

A következő fejezetben Stas már tengeribetegséggel küszködő barátjával egy hajó fedélzetén bámulja a folyton változó égboltot és vízfelszínt, szóba elegyedik az utasokkal, gyönyörködik, fest, színházi előadást rögtönöz, furulyázik, és Istenről, a magányról, a szerelemről és a hullámok fantáziátlan kiszámíthatóságáról filozofál. Olyan színeket mutat a barátjának, Bronnak, amilyeneket a zseniális tudós sosem venne észre.

Colombóban, az alkormányzó társaságában egy fogadáson éri őket a hír, hogy a szerbek megölték a trónörököst és Európában kitört a háború. Míg ők egy eddig ismeretlen világ felfedezésébe vetik bele magukat, a világ másik felén elkezdődik az összegyűjtött értékek embertelen likvidálása. A háború elől Ausztráliában sem sikerül megmenekülniük, kinyújtja utánuk hosszúra nyúlt karját. Bront megérkezésekor börtönbe vetik, mert a bécsi császár alattvalója, és Stan, a cári alattvaló is kéri, hogy követhesse barátját a fogdába. Bron hiába lengeti a kutatómunkájáról szóló iratokat és ajánlóleveleket a bulldogképű őrnagy szeme előtt, az hajthatatlan.

Végül ismét szabadlábra kerülnek és Bron megismerkedik Ellie-vel, az öntudatos, jó családból származó, ám munkát vállaló lánnyal, aki ki akarja venni részét a háborúból. Mivel katona nem lehet, ápolónőként helyezkedik el, és miután Bron felkeresi Ellie apját, a lány a fiatal tudós jegyzeteinek rendezésében segít. Ellie szerelme életét vesztette a háborúban, hiába merült le érte álmában többször is, nem és nem sikerült megtalálnia, csak az összegyűlt vendégseregtől távolabb, piszkos és szakadt egyenruhában bukkant rá. Tátogott, mint egy falfehér hal.

Miután a két barát maguk mögött hagyja a celláját, mindkettő próbálja meglelni azt, amiért útra kelt. Ám Stan nem talál témát ecsetje számára. Céltalanul bolyong, úgy érzi, nem önmaga ura, barátja életcélját követi, és a sajátját valahol elvesztette útközben. Pedig ő maga döntött úgy, hogy a barátjával tart az egzotikus környezetbe, sőt ragaszkodott hozzá, de elhatalmasodik rajta a múlt, eluralkodik rajta a gyengeség és a barátnője öngyilkossága felett érzett önvád.

Egy napon elindulnak a hegyekbe, hogy a bennszülöttek nyomára bukkanjanak. Végre Bron személyesen találkozhat hőn szeretett témájával! Már tartott róluk előadást, még mielőtt természetes környezetükben megismerte volna őket. Amikor az ösvény elágazásához érkeznek, Bron jobbra indulna, Stan viszont balra. A kettéválás később véglegesen megpecsételi a két barát sorsát. A sátor Bronnál marad, így Stas az éjszakát a szabad ég alatt kénytelen eltölteni. A művészetről és elhunyt szerelméről elmélkedik. Nem elég a tehetség, jellemre, önbizalomra és erőre is szüksége van egy művésznek, magyarázta egykor a lánynak. Másnap reggel körülveszik a bennszülöttek, akiknek beszéde és viselkedése értelmezhetetlen számára. Fél, hogy a fűszerszagú tűzön őt készítik el főfogásnak, de kiderül, hogy csak féregtelenítik.

Összehasonlításokat végez és párhuzamokat von a természetben élő nép és az elferdült tudatú európaiak közt. Bron közben aggódik barátjáért, nem veszítette-e el őt örökre, viszont dühödten állapítja meg, hogy az hamarabb rábukkant a témájára, mint ő maga, és kutyabaja. Az éjszaka folyamán sok-sok sértés elhangzik („Te vagy a legművészietlenebb ember, akivel valaha találkoztam, Bron”. „Boldogítsd a világot a dilettáns filozófiáddal a művészetről.”) Stas fogja magát és hazautazik, Bron pedig beleveti magát a kutatómunkába, bár bántja a gondolat, hogy Stas nem ismeri el a tudomány, vagy legalábbis az ő tudománya értékét.

Bron mágikus szertartásokon vesz részt, nyelvet tanul és a nyelvekről, a nyelvek értelmezéséről, a nyelveken belüli képzettársításokról elmélkedik, feljegyzi a megfigyeléseit szexualitásról, földművelésről, halászatról, varázsigékről, a halottak és a meg nem születettek szigetéről, fesztiválokról. Meg szeretné ismertetni a világgal a felfedezéseit, professzori székről és követőkről ábrándozik, de egyben kételyek is gyötrik. Siralmas életcélnak tekinti mindazt, ami a szeme előtt lebeg. Hiányolja Stast, hiszen a művészet és a tudomány kiegészíti egymást, és ők ketten alkottak egy egészet. Továbbá egyik jegyese, Louise és Ellie mellett sem tud egyértelműen dönteni, miközben hónapokat tölt a bennszülöttek közt magányosan. Tisztában van vele, hogy Ellie-t szereti, de nem tudja megszakítani a kapcsolatot Louise-szal. Ellie a női emancipáció élharcosa, foglalkoztatják a női és a férfi szerepek, előadásokat tart, jogot szeretne tanulni, újságíró lenni, míg Louise egyszerűen csak egy gyönyörű nő. Az egyikkel le tudná élni az életét, a másik álmai asszonya. Kedvére van a szigetlakók lányainak meztelensége és szabad szerelme – bár ő önmegtartóztató életet él köztük, és a saját szerelmétől is teljes hűséget vár el („A nyugati család alapköve a férfi uralma a nő szexualitása felett”). A bennszülöttek fogantatást érintő elképzelései is foglalkoztatják. Felfogásuk szerint egy jó szellem hozza a lelket és a nő fejére helyezi, onnan süllyed bele a testébe. Nem sikerül őket „felvilágosítania” a megtermékenyítés mibenlétéről, és az a felismerés is gyötri, hogy a bennszülöttek elképzelése alapján a férfi szerepe háttérbe szorul, hiszen kimarad a fogantatás folyamatából.

A mindent megsemmisítő háború egyre dúl, miközben „Bron feladata ábrázolni, hogyan merítettek a csendből a boyowaiak egy gazdag, árnyalt, boldog nyelvet, mielőtt még eltűnnek és feledésbe merülnek.” Foglalkoztatja őt a gondolat, hogy ezek az érintetlen népek előbb-utóbb „kénytelenek lesznek alávetni magukat más kultúrák bizonyítatlan értékeinek”, melyeknek írott nyelvük és hadseregük van. Olyan nemzeteknek, amelyek épp az első világháborút vívják.

Stas részt vesz a világégésben, a szentpétervári fronton az elit ezred tisztje. Apja belehalt a tudatba, hogy fia bevonult az ősellenség hadseregébe. A híres festőművész („a szemlélő még soha nem élte meg oly világosan a valóságot, mint Wicz úr képein”) mindig a szabadság szeretetére és a konvenciók megvetésére biztatta, sőt kényszerítette, szinte ráerőltette fiára a szabadságot. Stas egyrészt felszabadult mindenható apja nézetei alól, másrészt örökké magával viszi apja szavait („Az apám csontjai a temetőben nyugszanak, de a hangját bennem temették el”). A művészet titkai továbbra is foglalkoztatják, és a fegyverropogás közepette is behúzódik egy stúdióba, és fényképészeti technikákkal kísérletezget, tükrökkel jeleníti meg az emberek számtalan egóját. A forradalom után beköltözik egy fiatal anyához, majd visszatér a szülővárosába. Közben Ellie és Bron megházasodnak és hajóra szállnak. Bron is visszatérhet Európába. Stas Zakopanéban és részben Varsóban tölti egész életét, míg Bron világpolgár lesz.

Tenerifén, majd a Zakopanére hasonlító olasz Dolomitek közelében, később Londonban telepszik le. Vágya teljesült, jobbnál jobb amerikai és európai egyetemeken ad elő. Hazáját azonban nem képes felkeresni: egyrészt ő maga is megváltozott, másrészt háború tépte hazája is. Stan végtelen regényeket, „korukat megelőző műveket” ír a tucatemberekről és a kollektivizmusról, és portréfestő céget nyit. Megnősül, ám távházasságban él, mivel feleség-túladagolástól tart (ha folyton együtt lettek volna, „kannibálokként falták volna fel egymást”), szeretőit továbbra is megtartja, sőt táboruk újabbakkal bővül. Végül a feleség megelégeli a tarthatatlan helyzetet, és elválik. Bron boldog házasságban él, mígnem Ellie-t végzetes betegség támadja meg. Ellie sosem jut el Lengyelországba, Stast sem ismeri meg, és fiatalkori ambíciói sem válnak valóra. Ám ő a családot összetartó csupa szív asszony.

A szereplők sorsát idővel újabb világméretű katasztrófa árnyékolja be: amint kifújta magát a háború, újra erőt gyűjt, és hamarosan kirobban a második világháború. Stast Lengyelországban éri, Bront Amerikában.

A szép hasonlatokban és metaforákban hemzsegő lírai leírásokat filozofikus elmélkedések szakítják meg a felfedezetlen világról, természetről és kultúráról, művészetről és tudományról, életről, halálról, háborúról, nőről és férfiról, mintegy ötszázötven oldalon, Papolczy Péter nagyszerű fordításában. Kiváló párbeszédek, jellemzések, leírások szolgálnak csodálatos olvasmányélménnyel. Két fiatal tehetség megnyerő kapcsolata, barátságának hullámhegyei és hullámvölgyei, elmélkedései és útja az ismeretlenbe, majd vissza az „ismertbe” képezi a svéd írónő kötetének vezérfonalát. Mindennapi életük, visszaemlékezéseik, közös és egyéni terveik, álmaik elevenednek meg előttünk.

A regényt Stanislaw Witkiewicz és Bronislaw Malinowski barátsága ihlette.


Agneta Pleijel: Lord Sohamár, L’Harmattan Kiadó, 2012, Budapest, Papolczy Péter fordításában, Csordás Gábor utószavával



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Szlovákul szeretni

Huszár Ágnes

A rendkívül megkapó, egyszerűségében nagyszerű könyvborítón már akkor megakadt a szemem, amikor a kiadó még a megjelenés előtt a világhálón hirdette Durica Katarina legújabb regényét.

2016.6.10.    27


Hétköznapi hőseink

Tompa Orsolya

„Mindenkinek szüksége van egy képzelt világra, ami segít a nehéz időkben.” (Olvasmányélmény)

2016.4.13.    5


Mosolyogni tessék!

Fekete Krisztina

Avagy mindaz, amit Janikovszky Évától tanultam...

2015.4.1.  1    56


Mitől lesz isten az ember?

Póda Csanád

Recenzió a Pesti Magyar Színház Frankenstein című előadásáról.

2015.3.3.    24


Swing – az új magyar sikerfilm

Kiss Adrienn Éva

A legújabb magyar gyártású vígjáték három különböző generációjú nő történetét dolgozza fel.

2015.1.21.    10


És a hegyek visszhangozzák

Pénzes Tímea

A kabuli születésű író és orvos világsikerű regényeiért (Papírsárkányok, Ezeregy tündöklő nap) számos olvasó rajong.

2014.11.6.    5


Erlend Loe: Fvonk

Pénzes Tímea

Egy viszonylag vékony kötet, amely főként kétszemélyes párbeszédekből áll. Két férfi párbeszédéből. (Könyvrecenzió)

2014.9.16.   


100 magyar baka

Szilvási Krisztián

Már 100 év is eltelt azóta. Többségében békében, legalábbis az első világháborúhoz mérten, viszonylagos békében.

2014.8.14.   


Senko Karuza: Szigetlakók

Pénzes Tímea

A lapokról egy letűnőfélben levő életforma köszön vissza, ami sok turista számára jelenti a paradicsomot...

2014.7.17.   


Eldorádó – a poklon túl

Pénzes Tímea

A menekült tematika, legalábbis a hírek szintjén, jelen van mindennapjainkban, de szépirodalmi feldolgozása ritkaságszámba megy.

2014.6.5.    6


Stefano Benni: Gyorslábú Achille

Pénzes Tímea

Amikor hősünk, kéziratokkal a hóna alatt, kilépett az ajtón, a világ nem volt meg.

2014.4.25.    9


Bíró Szabolcs: Ragnarök

Szilvási Krisztián

A Világfa összes ágára esküszöm, hogy bár a viking történelem ismerete nem, de feléjük mutató szimpátiám itt csörgedezik az ereimben...

2014.4.14.