Benyák Zoltán: Az idő bolondjai

Bíró Szabolcs  2013.10.10. 2:58

Egy különleges regény a megfoghatatlan időről...

A tatabányai Benyák Zoltán sokoldalú regényíró: írt már a purgatóriumban játszódó thrillert (Veszett lelkek városa), sci-fi opuszt (Kvartett), alternatív történelmi regényt (A háború gyermeke) és zseniális mágikus realista prózát a sorsról és az isteni szikráról (Ars Fatalis). Különleges alkotó ő, akit nem lehet egyetlen zsánerbe sorolni, és aki sosem ismétli önmagát. Az ő művei közt hiába keresnénk folytatásokat, hiszen minden könyvével újabb és újabb különleges témát próbál megfogni, melyhez mindig újabb és újabb elbeszélői stílusra, műfajra van szüksége. Legújabb könyvében a megfoghatatlant igyekezett megragadni: az időről írt hihetetlenül jó regényt.

Szent Kron nyugalmas sziget az óceánban, távol a partoktól, távol a száguldó világtól. Egyszerű emberek lakják, bár néhányukat nem lehet hétköznapinak nevezni. Mimi Lafarge, a fiatal lány kegyetlen betegségének köszönhetően egy sebesen öregedő testbe zárva kénytelen élni. Manfred, a sziget furcsa idegene olyan titkok tudója, melyek a történelem előtti korokba nyúlnak vissza. Tac Lachensky, a sziget egyetlen órásmestere múltjában számos olyan nap van, amiről nem szívesen beszél. Egy egyszerű napon különös szemű jövevény érkezik a szigetre, és a világ kizökken a menetéből. Az öröklét ígéretének árnyékában a szigetnek és minden lakójának el kell gondolkoznia a halandóságán, és fel kell fednie igazi arcát. Szeptember tizenhetedikén megáll az idő, és attól kezdve semmi sem ugyanolyan, mint azelőtt volt…

A szerző elbeszélői stílusa rendkívül kreatív. Amellett, hogy egyszerre három egyenrangú főszereplőt mozgat – egymástól látszólag teljesen függetlenül –, és minden fontos karakterének komoly múltat, valódi személyiséget és igazi mozgatórugókat teremt, arra is figyel, hogy ne csak az ő szemükön keresztül lássuk ezt a furcsán kifordított, mégis hátborzongatóan ismerős világot.

Külön kedvenceim a regényben a cselekmény folyását megakasztó kis novellák, melyek afféle történetek a történetben: ezek szereplői olyan különös figurák, akik csupán a kis külön történeteikben szerepelnek, később nem igazán köszönnek vissza a lapokon. Akár önmagukban is élvezhető történetek ezek, melyek még kerekebbé teszik a regényt, még élőbbé Szent Kron szigetét, és még izgalmasabbá az idő megállásának történetét. Személyes kedvencem közülük annak a férfinek a története, aki az emlékeit befőttesüvegekbe zárva tartja, és ha újra akarja élni valamelyik régi szép pillanatát, hát kinyit egy befőttet (egy ’79-es Rolling Stones koncertből például már csak fél órája maradt). De említhetném akár az élvezeteket hajszoló pap, vagy épp a zenész meséjét is…

Az idő bolondjai egy különleges, nagy gonddal és páratlan kreativitással megírt mágikus realista regény, mely egyben az elmúlás könyve is. Egyszerre tekint előre és vissza, próbál értelmet és érzelmet találni az időben – megkapaszkodni és elengedni. Benyák Zoltán regénye olyan mély nyomot hagy az olvasóban, akárcsak a sziget lakóiban a visszafordíthatatlan szeptember tizenhetedikei események. Megkockáztatom, hogy Az idő bolondjai (a tavalyi Ars Fatalisszal párban) a kortárs magyar regényirodalom egyik legkiemelkedőbb teljesítménye. Aki nem hiszi, járjon utána!

Hozzászólások

@

Küldés