Csodálatos hang


Huszár Katalin  2012.9.25. 5:30

Eva Cassidy egyike azoknak a művészeknek, akik haláluk után váltak ismertté.

Mielőtt megismertem Eva Cassidyt, nem hallottam olyan énekesnőt, akinek hangja egyszerűen csodálatos. Szép. Éppen ezért magával ragadó. Nagyszerűsége egyszerűségében rejlik. Pont ezért szeretem. A mai túlzásokkal, rohanással teli, zűrzavaros világunkban megállásra késztet. Arra, hogy leüljek, meghallgassam bármelyik dalát, s közben csak rá és a zenére figyeljek. Sok embernek erre lenne szüksége, a megállásra, a lelassulásra, a megnyugvásra. Ezt közvetíti Eva dalain keresztül. Sajnos, már csak dalain keresztül, mert fiatalon, mindössze 33 évesen, karrierje csúcsán bőrrákban meghalt.

Eva Cassidy 1963. február 2-án született Washingtonban, és már egészen kicsi korában elkezdett a zene iránt érdeklődni. Édesapja tanította meg gitározni, és testvéreivel hamarosan családi együttest alapítottak. Tinédzserként számos baráti együttesben énekelt. 1990-ben alapította meg az Eva Cassidy Band-et, mellyel rendszeresen fellépett szülővárosában. Ekkor készítette el első stúdió-munkáját, a The Other Side című Chuck Brownnal közösen írt lemezt. Eva karrierje ekkor kezdett el felfelé ívelni, igazán ismert azonban csak szülővárosában lett. Hangja számos lemezkiadó cégnek elnyerte tetszését, de mind azt kívánta tőle, hogy kötelezze el magát egyetlen zenei stílus mellett, ezt azonban Eva teljesen lehetetlennek tartotta, így elutasította az ajánlatokat. Elkészítette saját repertoárját, amely azokból a híres dalokból állt, melyek inspirálták őt. Jórészt innen, az általa előadott ismert szerzeményekből emlékszik rá a közönség. Emellett Eva hangját számos fellépésén rögzítették. A stúdióalbumokból és élő fellépésekből maradt meg az a kevés, melyet hátrahagyott. Az utolsó fellépése 1996 szeptemberében volt, ahol előadta többek között az azóta egyik leghíresebbé vált számát, a What a wonderful world címűt.
1996. november 2-án hunyt el.

Egyike azoknak a művészeknek, akik haláluk után váltak ismertté. Generációja egyik legnagyszerűbb hangja. Bármit el tud énekelni, amit akar, és mindegyik dala úgy hangzik, mintha más zene nem is létezne. Talán csak a legnagyobbakkal fordul elő, mint vele is, hogy életében egyetlen lemeze sem jelent meg. Halála óta azonban számos lemezét kiadták, így vált világszerte ismertté és híressé. Ezek közül a legismertebb a szülei által kiadott válogatásalbum, a Songbird.

Songbird, Fields of Gold, Time after Time, What a wonderful World, Ain't no sunshine..., Over The Rainbow. Hallgathatom bármelyiket, mindig ugyanazt az egyszerűséget és szépséget kapom, amire vágyom, ami ritka a mai világban, s amit kell és érdemes is hallgatni.

Milyen csodálatos a világ Eva Cassidyvel, és milyen üres nélküle. A halál elragadta tőlünk, s most már valahol a szivárványon túl van. Csupán dalaival hoz napfény életünkbe, s aranyozza be azt.



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Egy szál gitár

Huszár Katalin

Kevés olyan énekesnő van, aki kiáll a színpadra egy gitárral és fergeteges hangulatot tud teremteni. KT Tunstall ilyen.

2013.2.21.   


Jason Mraz újratöltve

Huszár Katalin

Három napos kiruccanás Londonba, Jason Mraz kedvéért.

2013.1.18.   


Jason Mraz, a Love-vitamin

Huszár Katalin

Jason Mraz zenéjét és életérzését mindenkinek ismernie kéne.

2013.1.2.   


A francia lány

Huszár Katalin

A New York-i születésű, franciául (is) éneklő dzsesszdíva Stacey Kent nemhiába "a francia lány", hiszen tizenhét évet élt Párizsban.

2012.11.23.   


A biciklis lány

Huszár Katalin

Debütáló dala alapján már csak így emlegetik a fiatal és nagyon tehetséges grúz-angol énekesnőt és dalszerzőt, Katie Meluát.

2012.10.30.    6


A nyugalom szigete

Huszár Katalin

Norah Jones zenéje kikapcsol, pihentet, alkalomadtán még gyógyít is...

2012.9.6.    3

A rovat további cikkei

A rendteremtés művészete

Huszár Ágnes

Nézzük csak, mit ajánl a témában a szakértő Marie Kondo a Tiszta öröm című könyvében!

2019.1.30.    16


Szlovákul szeretni

Huszár Ágnes

A rendkívül megkapó, egyszerűségében nagyszerű könyvborítón már akkor megakadt a szemem, amikor a kiadó még a megjelenés előtt a világhálón hirdette Durica Katarina legújabb regényét.

2016.6.10.    27


Hétköznapi hőseink

Tompa Orsolya

„Mindenkinek szüksége van egy képzelt világra, ami segít a nehéz időkben.” (Olvasmányélmény)

2016.4.13.    5


Mosolyogni tessék!

Fekete Krisztina

Avagy mindaz, amit Janikovszky Évától tanultam...

2015.4.1.  1    56


Mitől lesz isten az ember?

Póda Csanád

Recenzió a Pesti Magyar Színház Frankenstein című előadásáról.

2015.3.3.    24


Swing – az új magyar sikerfilm

Kiss Adrienn Éva

A legújabb magyar gyártású vígjáték három különböző generációjú nő történetét dolgozza fel.

2015.1.21.    10