Francis W.Scott: Hóhér


Póda Erzsébet  2008.11.20. 21:42

Helyre kis könyv, érdekes borító, már-már horrort sejtető cím – az embert azonnal kíváncsivá teszi.

Francis W.Scott kisregényébe lapozva nyomban belezuhanunk a történetbe. Az első mondat magával húz, és máris vezet tovább egészen a történet végéig. Ezt a könyvet nem lehet letenni, egy lélegzetre olvastatja magát az utolsó betűig.

A főhős, maga a Hóhér: Howard W Young, egy negyvenes férfi. Az ő élete rajzolódik ki előttünk a maga korlátaival, keserveivel és csupaszságával. Szerény egyénisége és tehetségtelensége ellenére mindig igyekszik a tőle telhető legjobban teljesíteni a rábízott feladatot, legyen szó bármiről. Egykedvűen, szürkén éli napjait, és nem igazán kelti fel az érdeklődését semmi. Sem a környezete, sem a halálra ítélt rabok, de még az sem zökkenti ki fásultságából, hogy a felesége megcsalja és elhagyja. Igaz, mindenről megvan a véleménye, de sosem ad hangot nézetének, és csak valahol nagyon mélyen érzi, hogy nincs rendben semmi.

Hóhérunk dolgozott már ételkóstolóként, szállítási cégnél, majd vállalt takarítást, minek következményeként egy bokszteremben kötött ki, ahol a véletlen egy edző kezébe sodorta. Egy bokszmérkőzéssel is próbálkozott, teljesen sikertelenül: útja a meccsről egyenest a kórházba vezetett, ahol megismerkedett későbbi feleségével, így nemsokára házasember vált belőle. A házasságát egykedvűen élte, minden szenvedély nélkül. A kórház után a börtönben takarított, majd miután az öreg hóhér meghalt, őt állították annak posztjára, amit ő természetesen készséggel, ám egész közömbösen vállalt el. A lehető legtermészetesebben végezte munkáját, hiszen csak annyi volt a dolga, hogy meghúzza a kart...

Egy nap azonban egy halálra ítélt nőt hoztak a börtönbe, aki különös, addig nem ismert érzéseket, gondolatokat ébresztett a főhősben. S itt kezdődik Howard W.Young igazi élete.

A kisregény lapjaiból egy ember története tárul elénk, aki nem igazán látja értelmét semminek, de ezen még csak el sem gondolkodik. A lelke mélyén ugyan pislákol egy kis értelem, talán fel is fogja a dolgok lényegét. Kimondani viszont nem akarja, meg sem fogalmazza magának igazán, mert azzal egy csapásra véget érne a szürke dagonya, amelyben egyhangú életét tengeti. Hiszen ha kimondaná, azzal felelősséget kellene vállalnia a tetteiért...

A fiatal szerző kisregénye bámulatos lélekismeretről tanúsít. Bravúros fantáziáját, érett „emberszemléletét” és életismeretét bizonyítja, ahogy a főhős bőrébe bújva elénk tárja egy, sem a helyét, sem önmagát nem találó, az évek súlya alatt lassan rokkanó ember lélekpusztulását. Az író ugyan felcsillantja a reményt, a végzet azonban elkerülhetetlen.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Szlovákul szeretni

Huszár Ágnes

A rendkívül megkapó, egyszerűségében nagyszerű könyvborítón már akkor megakadt a szemem, amikor a kiadó még a megjelenés előtt a világhálón hirdette Durica Katarina legújabb regényét.

2016.6.10.    27


Hétköznapi hőseink

Tompa Orsolya

„Mindenkinek szüksége van egy képzelt világra, ami segít a nehéz időkben.” (Olvasmányélmény)

2016.4.13.    5


Mosolyogni tessék!

Fekete Krisztina

Avagy mindaz, amit Janikovszky Évától tanultam...

2015.4.1.  1    56


Mitől lesz isten az ember?

Póda Csanád

Recenzió a Pesti Magyar Színház Frankenstein című előadásáról.

2015.3.3.    24


Swing – az új magyar sikerfilm

Kiss Adrienn Éva

A legújabb magyar gyártású vígjáték három különböző generációjú nő történetét dolgozza fel.

2015.1.21.    10


És a hegyek visszhangozzák

Pénzes Tímea

A kabuli születésű író és orvos világsikerű regényeiért (Papírsárkányok, Ezeregy tündöklő nap) számos olvasó rajong.

2014.11.6.    5


Erlend Loe: Fvonk

Pénzes Tímea

Egy viszonylag vékony kötet, amely főként kétszemélyes párbeszédekből áll. Két férfi párbeszédéből. (Könyvrecenzió)

2014.9.16.   


100 magyar baka

Szilvási Krisztián

Már 100 év is eltelt azóta. Többségében békében, legalábbis az első világháborúhoz mérten, viszonylagos békében.

2014.8.14.   


Senko Karuza: Szigetlakók

Pénzes Tímea

A lapokról egy letűnőfélben levő életforma köszön vissza, ami sok turista számára jelenti a paradicsomot...

2014.7.17.   


Eldorádó – a poklon túl

Pénzes Tímea

A menekült tematika, legalábbis a hírek szintjén, jelen van mindennapjainkban, de szépirodalmi feldolgozása ritkaságszámba megy.

2014.6.5.    6


Stefano Benni: Gyorslábú Achille

Pénzes Tímea

Amikor hősünk, kéziratokkal a hóna alatt, kilépett az ajtón, a világ nem volt meg.

2014.4.25.    9


Bíró Szabolcs: Ragnarök

Szilvási Krisztián

A Világfa összes ágára esküszöm, hogy bár a viking történelem ismerete nem, de feléjük mutató szimpátiám itt csörgedezik az ereimben...

2014.4.14.