Kapcsolatklinika

Sábitz Katalin  2008.4.19. 13:54

Érezted már magad nagyon egyedül, miközben nyüzsögtek körülötted az emberek?

Megérezted valaha a magányt egy nagy társaságban?

„Egy olyan világban, ahol automatából vesszük fel a pénzünket, hogy ne kelljen bankpénztárosokkal bajlódnunk, ahol végig lehet sétálni egy zsúfolt utcán anélkül, hogy bárkinek is a szemébe néznénk, és ahol a telefonos tudakozóhívásakor is számítógépes hang felel a kérdéseinkre, bizony jó esély van arra, hogy az ember a tömeg kellős közepén magányos legyen” – írja dr. Les és Leslie Parrott, a pszichológus és családterapeuta házaspár.

Olykor nem találjuk a hidat, ami elvezet a többiekhez. Pedig mindannyian vágyunk társra, barátokra, meghitt családi kapcsolatokra, és új ismeretségekre. Mindannyian vágyunk a kötődésre: hogy kötődjünk valakihez, és hozzánk is kötődjön valaki.

Parrotték, akik a Seattle Pacific Egyetemen tartanak szemináriumokat e témában, úgy vélik, „a rosszul működő kapcsolatokon szinte minden esetben lehet javítani, a jó kapcsolatok pedig még jobbá tehetők.” Legyen szó rokoni, baráti, szerelmi kapcsolatról, vagy a földöntúlihoz, Istenhez fűződő kötődésről. A szerzőpáros sorra veszi mindet, és – noha nem mondanak sok újdonságot –, fontos dolgokat szögeznek le minden fejezetben.

Olyan könyv ez, amit érdemes ceruzával a kézben olvasni, hogy a súlyos mondatokat aláhúzhassuk, jelezve, hogy oda még vissza kell térni. A ceruza azért sem árt, mert a könyv második fele egy munkafüzet, tele elgondolkodtató feladatokkal és tesztekkel. A hibák és a lehetséges kiutak felismeréséhez nem elegendő ugyanis helyeselve bólogatni, és megnyugodni, hogy az elmélet a fejünkben van. Az írók segítenek továbblépni, átültetni a szavakat tettekbe. Mindenekelőtt érdemes pár percet szánni az első feladatra, ami egy önismereti teszt.

„Ha anélkül próbálunk bensőséges kapcsolatot kialakítani egy másik emberre, hogy előtte mindenki mástól függetlenül magunkra találnánk, semmi mást nem várunk majd a kapcsolattól, mint hogy valamiképpen kiteljesítse az életünket.” Ez pedig nemcsak irreális, hanem embertelen elvárás. Hiszen „nem a környezetünkben élők dolga megteremteni identitástudatunkat és teljességérzetünket. Elegendő megosztanunk velük az életünket ahelyett, hogy róluk szólna.”

Noha nem lehetünk meg harmonikus kapcsolatok nélkül, másokra nem azért van szükségünk, hogy az életünket kerekké tegyék. Mindazonáltal ápolnunk kell minden hidat, melyeken keresztül szeretetet és támogatást adhatunk és kaphatunk, amelyek által gazdagodunk. És törekednünk kell arra is, hogy képessé váljunk új hidakat építeni.

(Harmat Kiadó)

Hozzászólások

@

Küldés