Kapcsolatklinika


Sábitz Katalin  2008.4.19. 13:54

Érezted már magad nagyon egyedül, miközben nyüzsögtek körülötted az emberek?

Megérezted valaha a magányt egy nagy társaságban?

„Egy olyan világban, ahol automatából vesszük fel a pénzünket, hogy ne kelljen bankpénztárosokkal bajlódnunk, ahol végig lehet sétálni egy zsúfolt utcán anélkül, hogy bárkinek is a szemébe néznénk, és ahol a telefonos tudakozóhívásakor is számítógépes hang felel a kérdéseinkre, bizony jó esély van arra, hogy az ember a tömeg kellős közepén magányos legyen” – írja dr. Les és Leslie Parrott, a pszichológus és családterapeuta házaspár.

Olykor nem találjuk a hidat, ami elvezet a többiekhez. Pedig mindannyian vágyunk társra, barátokra, meghitt családi kapcsolatokra, és új ismeretségekre. Mindannyian vágyunk a kötődésre: hogy kötődjünk valakihez, és hozzánk is kötődjön valaki.

Parrotték, akik a Seattle Pacific Egyetemen tartanak szemináriumokat e témában, úgy vélik, „a rosszul működő kapcsolatokon szinte minden esetben lehet javítani, a jó kapcsolatok pedig még jobbá tehetők.” Legyen szó rokoni, baráti, szerelmi kapcsolatról, vagy a földöntúlihoz, Istenhez fűződő kötődésről. A szerzőpáros sorra veszi mindet, és – noha nem mondanak sok újdonságot –, fontos dolgokat szögeznek le minden fejezetben.

Olyan könyv ez, amit érdemes ceruzával a kézben olvasni, hogy a súlyos mondatokat aláhúzhassuk, jelezve, hogy oda még vissza kell térni. A ceruza azért sem árt, mert a könyv második fele egy munkafüzet, tele elgondolkodtató feladatokkal és tesztekkel. A hibák és a lehetséges kiutak felismeréséhez nem elegendő ugyanis helyeselve bólogatni, és megnyugodni, hogy az elmélet a fejünkben van. Az írók segítenek továbblépni, átültetni a szavakat tettekbe. Mindenekelőtt érdemes pár percet szánni az első feladatra, ami egy önismereti teszt.

„Ha anélkül próbálunk bensőséges kapcsolatot kialakítani egy másik emberre, hogy előtte mindenki mástól függetlenül magunkra találnánk, semmi mást nem várunk majd a kapcsolattól, mint hogy valamiképpen kiteljesítse az életünket.” Ez pedig nemcsak irreális, hanem embertelen elvárás. Hiszen „nem a környezetünkben élők dolga megteremteni identitástudatunkat és teljességérzetünket. Elegendő megosztanunk velük az életünket ahelyett, hogy róluk szólna.”

Noha nem lehetünk meg harmonikus kapcsolatok nélkül, másokra nem azért van szükségünk, hogy az életünket kerekké tegyék. Mindazonáltal ápolnunk kell minden hidat, melyeken keresztül szeretetet és támogatást adhatunk és kaphatunk, amelyek által gazdagodunk. És törekednünk kell arra is, hogy képessé váljunk új hidakat építeni.

(Harmat Kiadó)



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

A rendteremtés művészete

Huszár Ágnes

Nézzük csak, mit ajánl a témában a szakértő Marie Kondo a Tiszta öröm című könyvében!

2019.1.30.    16


Szlovákul szeretni

Huszár Ágnes

A rendkívül megkapó, egyszerűségében nagyszerű könyvborítón már akkor megakadt a szemem, amikor a kiadó még a megjelenés előtt a világhálón hirdette Durica Katarina legújabb regényét.

2016.6.10.    27


Hétköznapi hőseink

Tompa Orsolya

„Mindenkinek szüksége van egy képzelt világra, ami segít a nehéz időkben.” (Olvasmányélmény)

2016.4.13.    5


Mosolyogni tessék!

Fekete Krisztina

Avagy mindaz, amit Janikovszky Évától tanultam...

2015.4.1.  1    56


Mitől lesz isten az ember?

Póda Csanád

Recenzió a Pesti Magyar Színház Frankenstein című előadásáról.

2015.3.3.    24


Swing – az új magyar sikerfilm

Kiss Adrienn Éva

A legújabb magyar gyártású vígjáték három különböző generációjú nő történetét dolgozza fel.

2015.1.21.    10


És a hegyek visszhangozzák

Pénzes Tímea

A kabuli születésű író és orvos világsikerű regényeiért (Papírsárkányok, Ezeregy tündöklő nap) számos olvasó rajong.

2014.11.6.    5


Erlend Loe: Fvonk

Pénzes Tímea

Egy viszonylag vékony kötet, amely főként kétszemélyes párbeszédekből áll. Két férfi párbeszédéből. (Könyvrecenzió)

2014.9.16.   


100 magyar baka

Szilvási Krisztián

Már 100 év is eltelt azóta. Többségében békében, legalábbis az első világháborúhoz mérten, viszonylagos békében.

2014.8.14.   


Senko Karuza: Szigetlakók

Pénzes Tímea

A lapokról egy letűnőfélben levő életforma köszön vissza, ami sok turista számára jelenti a paradicsomot...

2014.7.17.   


Eldorádó – a poklon túl

Pénzes Tímea

A menekült tematika, legalábbis a hírek szintjén, jelen van mindennapjainkban, de szépirodalmi feldolgozása ritkaságszámba megy.

2014.6.5.    6


Stefano Benni: Gyorslábú Achille

Pénzes Tímea

Amikor hősünk, kéziratokkal a hóna alatt, kilépett az ajtón, a világ nem volt meg.

2014.4.25.    9