Schild Tamás szép cigányai


Angyal Sándor  2012.11.26. 6:39

Fotókiállítás a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumában.

November 3-ától tekinthető meg Pozsonyban, a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumában Schild Tamás Szép cigányaim című fotókiállítása. A művész természetes életkörülményei közt szerette volna bemutatni a kisebbséget, akikkel együtt nőtt fel. A tárlat január 27-ig tekinthető meg.

Schild Tamás egy magyarországi faluban nőt fel, ahol romákkal együtt nőtt fel, együtt játszott és birkózott. Ötvenéves fejjel tért vissza ide, azzal az elhatározással, hogy lefotózza azokat az embereket, akikkel együtt cseperedett fel, esetleg azok gyermekeit, unokáit. Más színben szerette volna feltüntetni ezt a népcsoportot, nem olyan szélsőségesen, ahogy sok esetben a híradóban hallunk róluk.
„Nem a nagyvilágnak akartam megmutatni, hogy így élnek ma a cigányok, hanem azt szerettem volna megmutatni, milyenek ők, hogyan érzik magukat” – mondta Schild Tamás a megnyitón. Nem életük kiszolgáltatottságát akarta az emberek elé tárni, nem sajnáltatni szerette volna a cigányokat, egyszerűen csak egy őszinte gesztussal, szeretettel és elfogadással fordult feléjük. „Nem csak azok a cigányok vannak, akikről a hírekben hallunk. Ők az a csendes hányad, akikről soha nem olvasunk az újságokban” – szögezte le a fotográfus. Természetesen a képeken szereplők is láthatták a fotókat a kiállításon, és óriási élmény volt számukra viszontlátni önmagukat. Hiszen akadt olyan fotó is, amely régebben készült, és évekkel később került csak kiállításra.

Minden kiállítás más, minden tárlat a maga módján egyedi. „Ennek a kiállításnak az az egyedisége, hogy beleilleszkedik egy olyan európai trendbe, amely megkísérli másként láttatni a romákat. Megszokhattuk, hogy a cigányokról többnyire nagyon kegyetlen szociográfiai fotókat közölnek, melyek gyakran fekete-fehérek, és a nyomorra, az elesettségre, a kirekesztettségre helyezik a hangsúlyt” – magyarázta Hushegyi Gábor, a kiállítás kurátora. Véleménye szerint nagyon fontosak a szociográfiai felvételek, ugyanakkor mindig megdöbben az ember, ha egy olyan fotóművészeti teljesítménnyel találkozik, amely képes arra, hogy ebben az elesettségben, nyomorban, kirekesztettségben is megtalálja a szépséget. „És akkor elkezd másként gondolkodni erről a népcsoportról, erről az élethelyzetről és az ember számára kiderül az, hogy lehetnek bármilyen határhelyzetek az életben – és ez most nem faji kérdés, nem nemzetiségi kérdés, nem generációs kérdés –, ugyanis bármikor kerülhetünk határhelyzetbe. Ezek a fényképek, ez a fotósorozat pontosan azt bizonyítja: lehet bármilyen nehéz az élet, bármilyen kegyetlen a sors, mindig van benne öröm, van benne szépség, és ezt a szépséget tudni kell láttatni. És hogyha ezt láttatni tudjuk, akkor talán kissé árnyaltabbá válik a mi fekete-fehér szemléletünk e népcsoportról, és talán megtaláljuk az ő életükben is azt a pillanatot, vagy azt az emberi felvillanást, amit néha, önmagunk életében, nehéz helyzetben hiába keresünk, vagy csak nagyon nehezen találunk meg” – fejtette ki Hushegyi Gábor.

„Ne azt nézd, hogy mijük nincsen, hanem mijük van: mert még a legnyomorultabbnak is van olyan lelki kincse, mely belőled hiányzik.” Ezt a Weöres Sándor idézetet választotta Schild Tamás a kiállítás mottójául, hogy érzékeltesse a lényeget: ne általánosítsunk, ne nézzünk minden cigányra rossz szemmel azok alapján, amiket a hírekben látunk. Próbáljuk meglátni velük kapcsolatban a szépet is!

Fotók: www.schildtamas.eu



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

A rendteremtés művészete

Huszár Ágnes

Nézzük csak, mit ajánl a témában a szakértő Marie Kondo a Tiszta öröm című könyvében!

2019.1.30.    16


Szlovákul szeretni

Huszár Ágnes

A rendkívül megkapó, egyszerűségében nagyszerű könyvborítón már akkor megakadt a szemem, amikor a kiadó még a megjelenés előtt a világhálón hirdette Durica Katarina legújabb regényét.

2016.6.10.    27


Hétköznapi hőseink

Tompa Orsolya

„Mindenkinek szüksége van egy képzelt világra, ami segít a nehéz időkben.” (Olvasmányélmény)

2016.4.13.    5


Mosolyogni tessék!

Fekete Krisztina

Avagy mindaz, amit Janikovszky Évától tanultam...

2015.4.1.  1    56


Mitől lesz isten az ember?

Póda Csanád

Recenzió a Pesti Magyar Színház Frankenstein című előadásáról.

2015.3.3.    24


Swing – az új magyar sikerfilm

Kiss Adrienn Éva

A legújabb magyar gyártású vígjáték három különböző generációjú nő történetét dolgozza fel.

2015.1.21.    10


És a hegyek visszhangozzák

Pénzes Tímea

A kabuli születésű író és orvos világsikerű regényeiért (Papírsárkányok, Ezeregy tündöklő nap) számos olvasó rajong.

2014.11.6.    5


Erlend Loe: Fvonk

Pénzes Tímea

Egy viszonylag vékony kötet, amely főként kétszemélyes párbeszédekből áll. Két férfi párbeszédéből. (Könyvrecenzió)

2014.9.16.   


100 magyar baka

Szilvási Krisztián

Már 100 év is eltelt azóta. Többségében békében, legalábbis az első világháborúhoz mérten, viszonylagos békében.

2014.8.14.   


Senko Karuza: Szigetlakók

Pénzes Tímea

A lapokról egy letűnőfélben levő életforma köszön vissza, ami sok turista számára jelenti a paradicsomot...

2014.7.17.   


Eldorádó – a poklon túl

Pénzes Tímea

A menekült tematika, legalábbis a hírek szintjén, jelen van mindennapjainkban, de szépirodalmi feldolgozása ritkaságszámba megy.

2014.6.5.    6


Stefano Benni: Gyorslábú Achille

Pénzes Tímea

Amikor hősünk, kéziratokkal a hóna alatt, kilépett az ajtón, a világ nem volt meg.

2014.4.25.    9