Titokzatos folyó


Bíró Szabolcs  2008.3.18. 8:57

Ha két igazi nagyágyú összedugja a fejét, abból rossz dolog már nem sülhet ki.

Legalábbis így kéne lennie, és Clint Eastwood 2003-as filmje be is bizonyítja ezt. A Titokzatos folyó eredetileg Dennis Lehane 2001-ben megjelent egyik legjobb és legsikeresebb regénye (magyarul 2004-ben jelent meg), erre csapott le a filmet rendezőként jegyző Eastwood, hogy egy ritka értékes alkotást tegyen le az asztalra.

Manapság az ember joggal tarthat a regények filmadaptációitól, hiszen szinte törvényszerűvé vált sablonszerűvé átszabni a cselekményt, lecsupaszítani a párbeszédeket, teljesen kiirtani a háttérben, a sorok közt megbúvó üzenetet. Így aztán jómagam is tartottam a filmtől, hiszen a regényhez volt hamarabb szerencsém, és közönségesen szólva, leesett az állam az író nyújtotta élménytől. Aztán rászántam magam, megvásároltam a film DVD-verzióját, és csalódtam: felettébb kellemesen!

A film három gyermekkori barát történetét meséli el, a fiúkét, akik megmenekültek a farkasoktól. Miután egyiküket elrabolják, valami örökké megváltozik köztük, és bár Dave pár napon belül megszökik fogvatartóitól, már semmi sem lesz olyan, mint régen.

A három fiút a következő jelentben már felnőttekként láthatjuk viszont: Jimmy bűnözői múlttal vezeti kis üzletét, Sean egy alaposan megromlott házassággal a háta mögött dolgozik rendőrnyomozóként, Dave pedig csendes családapává vált, akit nap mint nap kínoznak régi emlékei. Mindnyájuk éli a maga tragédiával sújtott életét, és évek óta nem vesznek tudomást egymás létezéséről. Aztán egy nap minden megváltozik: Jimmy felnőttkorba érett lányát holtan találják a város parkjában, és ez újra összehozza hármukat. Egy olyan találkozás és átfogó tragédia veszi kezdetét, melyre soha azelőtt nem számítottak, és ha egy módjuk van rá, el is kerülték volna…

A történet egyik különlegessége a hibátlan műfajösszeolvasztás: egyszerre rendelkezik a krimik végtelen alaposságával, csavaraival és izgalmával, és egyszerre viseli magán a klasszikus görög drámák sajátos jellemzőit (a záró jelenet hátborzongatóan adja vissza a hellén tragédiákat). Harmadikként pedig „betársul” a megrázó lélektani szál, művészi ábrázolása az ember átváltozásának, belső félelmeinek, a szeretet és a ragaszkodás aprólékos kivesézésének, és az ösztönnek, hogy vajon az egyén meddig képes elmenni, ha szeretteiről van szó…

Clint Eastwood már ezelőtt is bizonyított rendezőként, de talán a Titokzatos folyó az, mellyel megkoronázta addigi munkásságát. Végig kellően szomorkás és drámai hangulat dominál, komor színek, minimális, de tökéletes zenei aláfestés (melyet szintén Eastwood követett el). A film mellőzi a hatásvadász effektusokat, a divatos pörgést: gyakran egészen lassú lefolyásúnak tűnik, a háttérből pedig csak a kihalt, csendes utca súgása hallatszik.

A készítők nem fukarkodtak a színészekkel sem, mindegyikük kiváló alakítást nyújt. A három gyermekkori barátot alakító Sean Penn (Jimmy), Kevin Bacon (Sean) és Tim Robbins (Dave) játéka hibátlan, meghatóan alapos – nem véletlen, hogy Penn és Robbins el is nyerték érte az Oscart. A mellékszereplők (Marcia Gay Harden, Laura Linney, Adam Nelson, Kevin Chapman) is bizsergetően élethűen adják elő a rájuk osztott figurákat, hogy a nézőben egy pillanatra se merülhessen fel, hogy csak játszanak. Külön említést érdemel a Sean társát játszó Laurence Fishburne, aki a laza, poénos zsaru figuráját adja, de végre nem egy olyan sablonos fekete karaktert, aki a végtelenségig megunt, ízléstelen „szóvicceket” használja, mint azt megszokhattuk manapság. Fishburne ironikus, viccelődő dumája még a legridegebb fejezetek közben is mosolyt csal a nézők arcára.

Az egyetlen negatívum számomra, hogy a regényben szereplő jelenetek közül néhányat egészen megkurtítottak, összesűrítettek. Az egyik ilyen az első jelenet, amikor a három barát még gyerekként jelenik meg. Bár Lehane sem áldozott rájuk huszonöt oldalnál többet, a regényből mégis sokkal jobban megismerjük a fiúk addigi életét, szokásait, és hogy ki milyen szerepet tölt be a kis triumvirátusban. Ez hiányzott nekem Eastwood feldolgozásából, ő csak az utolsó közös élményre fekteti a hangsúlyt, az előzményekről semmit sem árul el.

Összességében a Titokzatos folyó egy ritka jó film, mely gond nélkül nézhető többször is, anélkül, hogy a néző megunná. Sőt, minden egyes újranézéskor felfedezhető benne valami apró nüánsz, amit eddig nem vettünk észre, ezenkívül sokkal jobban átitatja az embert a keserű, csendes hangulat. Érdemes rá pénzt és időt áldozni, Eastwood igazi klasszikust alkotott.

Írta: Brian Helgeland (Dennis Lehane könyve alapján)
Rendezte: Clint Eastwood



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Szlovákul szeretni

Huszár Ágnes

A rendkívül megkapó, egyszerűségében nagyszerű könyvborítón már akkor megakadt a szemem, amikor a kiadó még a megjelenés előtt a világhálón hirdette Durica Katarina legújabb regényét.

2016.6.10.    27


Hétköznapi hőseink

Tompa Orsolya

„Mindenkinek szüksége van egy képzelt világra, ami segít a nehéz időkben.” (Olvasmányélmény)

2016.4.13.    5


Mosolyogni tessék!

Fekete Krisztina

Avagy mindaz, amit Janikovszky Évától tanultam...

2015.4.1.  1    56


Mitől lesz isten az ember?

Póda Csanád

Recenzió a Pesti Magyar Színház Frankenstein című előadásáról.

2015.3.3.    24


Swing – az új magyar sikerfilm

Kiss Adrienn Éva

A legújabb magyar gyártású vígjáték három különböző generációjú nő történetét dolgozza fel.

2015.1.21.    10


És a hegyek visszhangozzák

Pénzes Tímea

A kabuli születésű író és orvos világsikerű regényeiért (Papírsárkányok, Ezeregy tündöklő nap) számos olvasó rajong.

2014.11.6.    5


Erlend Loe: Fvonk

Pénzes Tímea

Egy viszonylag vékony kötet, amely főként kétszemélyes párbeszédekből áll. Két férfi párbeszédéből. (Könyvrecenzió)

2014.9.16.   


100 magyar baka

Szilvási Krisztián

Már 100 év is eltelt azóta. Többségében békében, legalábbis az első világháborúhoz mérten, viszonylagos békében.

2014.8.14.   


Senko Karuza: Szigetlakók

Pénzes Tímea

A lapokról egy letűnőfélben levő életforma köszön vissza, ami sok turista számára jelenti a paradicsomot...

2014.7.17.   


Eldorádó – a poklon túl

Pénzes Tímea

A menekült tematika, legalábbis a hírek szintjén, jelen van mindennapjainkban, de szépirodalmi feldolgozása ritkaságszámba megy.

2014.6.5.    6


Stefano Benni: Gyorslábú Achille

Pénzes Tímea

Amikor hősünk, kéziratokkal a hóna alatt, kilépett az ajtón, a világ nem volt meg.

2014.4.25.    9


Bíró Szabolcs: Ragnarök

Szilvási Krisztián

A Világfa összes ágára esküszöm, hogy bár a viking történelem ismerete nem, de feléjük mutató szimpátiám itt csörgedezik az ereimben...

2014.4.14.