Fényenergia

Hajtman Kornél 2011.7.10. 3:38

...Hajléktalanok szimfóniája, Roráté, Rituálé, Generációváltás, Gondviselés...

Fényenergia

tükördisznó lelógó csöcsén
törik meg a hajnali nap sebes sugara
egy részét elnyeli a szilárd bimbó
melyben nézi magát a föld
útját folytatva belém hatol hogy
foszforeszkáló ondóként előjöjjön
és érc melleid csúcsára száradva
világítja meg arcodat éjszaka

Hajléktalanok szimfóniája

a hideg kristállyá alakította taknyom
könnyű csipkeként lógnak orrszőrzetemen
ha a szél összeüti őket
hangjuk mint a gyémánt csengőé
és a hajnali köd viszi tovább
édes hangját ritmusos kattogással
fűszerezi egy sárgás-fekete fogsor
majd hurutos köhögés adta basszussal
szállnak tovább a hangok
melyekhez szólóként csatlakozik egy
reklámtáska csörgése
felszáll a köd
magába zárva emlékeit
hogy aztán holnapra elfelejtsen mindent
és újra csodálkozzon

Roráté

nem húztuk le a redőnyt
a pofátlan hajnali nap
bámul be az ablakom
hugyozhatnékom okozata
merevedésem miatt ébredtem fel
megláttalak...
nap bevonta tested arannyal
szeplőid bűnös gyémántként ültek hátadon
fejedben gyűrött emlékek
élvezted
pedig aludtál

mézes tejjel mostam meg a hajad
és leöntöttem alakod
felébredtél
hátad felfogta a fényt
testeden édes lé folyik
- istennő voltam! üvöltöd
mosolyogva a maradék tejet iszogatva mondom:
- most vagy az

Rituale

köldökzsinórra akasztott csecsemők
látványában gyönyörködöm
amikor a csendet egy koporsóban elfolyt
magzatvíz csepegése töri meg
a monoton hangok felfújódva terülnek el
a terembe
abortuszparádé?
zigótatemetés?
nem tudom
és egy kurva
anyatejjel adja fel
az utolsó kenetet

Generációváltás

megöltem a hangokat
aztán a csend jött
tompa késemről szabálytalanul
folyt szürke vére
megerőszakoltam a fényt és a színeket
belehaltak a fájdalomba
a sötétséget száműztem
növények, állatok, emberek, élet
ennyi volt
vége
most én is megpihenek azon a bizonyos napon
aztán újjá építem a világot
szemedből veszem a fényt
hajadból a színeket
hangodból az életet
nevetésedből pedig új embereket teremtek

Gondviselés

Megfogom a kezed gyere.
Vigyázok rád.
- Vigyázz egy faág!
- Kiszúrtad a szemed?
Nem baj, itt vagyok higgy bennem,
hisz tudod szeretlek.
Hupsz! Még egy ág!
Teljesen megvakultál.
Most már mehetsz.
Nincs rám szükséged.

Hajtman Kornél Párkányban született 1985. szeptember 20-án. Egyetemistaként éli napjait, közben tanít, verseket ír. S nem is rosszul, egyre több elismerést kap, a legutóbb a Pegazus Alkotópályázaton harmadik helyezett lett a vers kategóriában. Kipróbálta már a zsűrizést is a garamkövesdi Gyurcsó István Emléknapon, ahová a Szlovákiai Magyar Írók Társasága delegálta, mint a Fiatal Írók Köre (FÍK) tagját.
Z. Németh István költő, aki állandó mentora így vélekedik róla: „Hajtman Kornél személyében egy egyedi hangú, borotvaéles költői képekkel operáló, a líra pulzusára jól odatapintani képes fiatalembert ismerhettünk meg. Általában háromféle verset ír (bír): jókat, még jobbakat és nagyon jókat.”