– Milyen szaloncukrot szeretsz? – érdeklődött minap a barátom.

– Mindegy, csak ne legyen zselés! A kókuszosat például akármikor megenném!
– Nálunk már sokadik éve folyton kókuszos van! Már csömöröm kaptam tőle! – futott fintorba az orra. – e anyu mindig olyat vesz, mert kék a csomagolása, és a karácsonyfa is kékkel van díszítve...

Ezen jót nevettem. Nálunk már évek óta a zselés szaloncukor van a topon. Arany-piros díszek lengedeznek a fenyőnkön. Már jó hét éve mi díszítjük: anyu, meg én. A férfiaknak nincs hozzá türelmük. Annyit megtesznek, hogy behozzák a fát, aztán már hagyják, hadd bíbelődjünk vele mi.

Bíbelődünk is. Nagy nehezen felállítjuk, hogy körülbelül egyenesen álljon, majd jönnek az égők, a gömbök, a csillagocskák, a jégcsapok, a masnik, és a szaloncukrok. Végül az égőket felkapcsolva, sötétben ellenőrizzük, hogy nem maradt-e üresen valahol, nem kell-e még valamit igazítani, s jó két-három órába beletelik, mire minden a helyére kerül. Egy marék szaloncukrot teszünk a fa alá is, a tálcába is, ismerve falánk családtagjainkat...

Ezután jönnek a csendes, meghitt családi esték, mikor mindannyian együtt vagyunk, s fahéjas- narancsos illatok áramlanak a lakásban. A hold fénye megcsillan a gömbökön, a harangocskák lágy hangon csilingelve üdvözlik a Karácsonyt. A szaloncukor pedig egyre fogy. Előbb a tálból, aztán a fa alól, majd a fáról.

Bizony! Egy reggel azon kapjuk magunkat, hogy miközben kinyitjuk az ablakot, a hideg szellő körbeszalad a szobában, s meglebegteti az üres arany-sárga papírokat. A fa épphogy csak nem ferde. Módszeresen mindenki az egyik feléről szed. Meglapogatja a csomagolást, hogy melyik üres, majd kibont egy másikat, a papírt meg otthagyja. Hiába lett százszor elmondva, hogy majd akkor dézsmáljunk, ha leszedtük a fát... Az éhség, mint tudjuk, nagy úr. Akárcsak a mohóság. Ki is tudna ellenállni egy kis finomságnak?!

Mégis, ha ilyen helyzet áll elő, az a legjobb, ha teszünk ellene valamit. Mondjuk készítünk szaloncukrot. Akár nassolásra, akár dísznek.

Szaloncukor házilag
Egy tiszta, ép zománcú, lábasba tegyünk fél kiló cukrot, és hozzá 10 evőkanál vizet. Tegyük a tűzhelyre és folytonos kavarás mellett, és attól fogva, mikor felforr, főzzük hét-nyolc percig. Ez alatt készítsünk elő egy márványlapot, ha nincs, akkor egy nagy porcelán tortalapot, 1-2 mélytányért, egy kerek aljú poharat, egy kanalat, 1-2 asztali kést és a gyümölcsesszenciákat: citrom- vagy narancslevet, vagy feloldott rumesszenciát, vagy amivel ízesíteni akarjuk a cukrot.
Mikor 6-7 percig főtt, végezzük el a következő próbát: tegyünk a tányérba egy kanállal a forró cukorból, és a pohár aljával dörzsöljük meg. Ha fehéredik, sűrűsödik a dörzsölés után, azonnal vegyük le a tűzről, és kanalanként tegyük a tányérba, a pohárral folyton dörzsölve. Mikor már kissé sűrűsödik, kavarjuk bele tetszés szerint az ízesítőket. Ekkor gyorsan öntsük a márványlapra, és ott is gyorsan dörzsöljük tovább, míg olyan sűrűvé nem válik, hogy késsel vagy kézzel ujjnyi vastag négyzetformára alakíthatjuk. Ha kihűlt, azonnal vágjuk fel szaloncukor nagyságú négyszögletes darabokra. Aki szereti, vonja be csokoládéval. Csomagoljuk be előbb puha viaszos papírba, aztán színes hártyapapírba, ahogy szokás.

Tipp: A tavalyról megmaradt üres papírokat is felhasználhatjuk csomagolásra, a gyümölcs- esszenciákat pedig helyettesíthetjük 2-3 kávéskanálnyi lekvárral is.

Én sosem dézsmálok a fáról. Nem szeretem a zselés szaloncukrot, így rajtam senki nem kérhet számon semmit. Bár idén kókuszosat aggatunk az ágakra, jobb lesz, ha figyelek a fa egyensúlyára…