Játszmák


Dráfi Emese  2010.11.18. 5:55

Sokáig azt hittem, hogy a papucsférjek, akik fejüket igába hajtják, sajnálatra méltóak.

Mert szegények, mint a szolga, kisinas vagy éppen, mint azt apród, loholnak feleségük után, tipegve, lihegve cipelik nejük retiküljét, vagy a bevásárlótáskákat. Ők a férfiak, akik bárgyú mosollyal állják, hogy sajnálják őket, hogy szánakozva néznek rájuk férfiak és nők egyaránt.

Aztán kezdett gyanússá válni a dolog.

Ennek tutira van valami oka! Elkezdtem figyelni, hisz környezetemben sok ilyen példával találkozom. Sőt, saját magam is voltam már olyan kapcsolatban, amelyben a férfi eljátszotta volna ezt a kiváló szerepet, méghozzá tökéletesen. (Mert szerep, annyi szent!)

Figyeltem és rájöttem, hogy az esetek többségében hatalmas játszmák folynak az ilyen felállású házasságokban. „Adok neked valamit, cserébe te is adsz nekem valamit." Hogy mit, és milyen szövetség van a házaspárok között, azt csak ők maguk tudnák elmondani, mert ez egy titok, ez olyan dolog, ami nem publikus. De ha az ember közvetlen környezetében élnek, akkor akarva-akaratlanul időnként lelepleződnek viselkedésükkel, egy-egy mondatukkal, szituációval.

Tehát, úgy gondolom, nem kell sajnálni az úgynevezett papucsférjeket, mert nagyon is tudják mit, miért, mikor és hogyan csinálnak.

Például az egyik ismerős házaspárnál a férfi főz, mos, takarít, bevásárol. Azt mondják, nagy papucs. De azt már senki nem tudja, hogy a feleség tartja a hátát a sok kis „ügye" miatt, és naponta tusolja el ezeket. Vagy egy másik: a férfi hordja a felesége ridiküljét is, és teljesen kiszolgálja feleségét. Otthon minden parancsszóra ugrik, de ha társaságban vannak, annyi, de annyi dicséretet kap a nejétől, hogy: ilyen fantasztikus ez a Béla, olyan fantasztikus, és ilyen meg olyan jó szakember – hogy Bélának csak úgy dagad a keble! Vagy egy következő jó ismerősöm szó nélkül mindent, de mindent megtett a feleségének, minek fejében a hálószobájuk még nappal is ugyancsak ki volt használva... Tehát, egy szava sem lehet. Adok valamit, cserébe kapok valami mást, ami engem kielégít.

Végszóként csak annyit: azt sem tagadható, hogy néha tényleg az igazi, önzetlen szeretet vezérli őket (az ún. papucsférjeket), ami nekünk nőknek nagyon is jólesik.



Hozzászólások

B. Szabi, 22. 11. 2010 10:18:11 Sértő
Kedves Emese! Általánosító, diszkriminatív írásnak tartom ezt a cikket, ami tele van túlkapásokkal. Ennyi erővel én is ki tudok ragadni három házsártos némbert a környezetemből, majd kijelenthetem, hogy ez egy általános sablon, ami a nők 99 százalékára igaz. Milyen szükség szülte a cikket? Párkapcsolatban élő férfiként számomra rettentően sértő ez az írás, és szerintem a sorstársaim java része is ugyanígy vélekedne, ha elolvasná. Engem felháborított, mivel nagyjából azzal a kijelentéssel egyenrangú, hogy "a zsidók szeretik a pénzt", vagy hogy "minden cigány lop"... Nem értem az általánosítást, hiszen természetesen léteznek a cikkben felsorolt "egyedek", sőt, sokkal durvábban viselkedő férgek is, csakhogy nem ők alkotják a többséget. "néha tényleg az igazi, önzetlen szeretet vezérli őket" - Néha? Ez most komoly? Szerintem pont fordítva van ez. "Otthon minden parancsszóra ugrik, de ha társaságban vannak, annyi, de annyi dicséretet kap a nejétől, hogy: ilyen fantasztikus ez a Béla, olyan fantasztikus, és ilyen meg olyan jó szakember – hogy Bélának csak úgy dagad a keble!" - Ezt sem értem. Ebben mi a rossz? Az Ön látásmódjában ezek szerint a férfi legyen kushadt rabszolga, akit még dicsérni sem szabad, ha esetleg olyasmit tett, ami dicséretreméltó? Tapasztalatból mondom, hogy egy boldog és egészséges párkapcsolatban mindkét fél megtesz bizonyos dolgokat a másik kedvéért, azért, hogy örömet okozzon és hogy kifejezze a szeretetét. Az egyéb párokkal rendezett közös vacsorák alkalmával gyakran dicsérem a menyasszonyom, ahogy nekem is jól esik, ha dicséretet hallok magamra. Ugyanígy hallom más, boldog párok szájából, hogy X hogy meglepett múltkor, vagy Y milyen finomat főzött, mire hazaértem, és hogy meglepett. Jobban körül kéne nézni a világban, és nem valami büdös, rohadék állatnak láttatni a férfiak java részét. Semmi bántó szándék vagy tiszteletlenség nem vezérelt a hozzászólás írásakor, de felháborítónak tartom ezt az általános kinyilatkoztatást...
    
Drafi emese, 22. 11. 2010 10:41:33 Re: Sértő
Kedves Szabi! Koszonom a velemenyt. Amit leirtam maga az elet. Nagyon orulok, hogy te nem ilyen vagy. Legyel mindig tisztesseges, es ne vallalj fel folosleges jatszmakat.Te meg nagyon fiatal vagy. ES ez itt sajnos a valosag. Ezt azert tudom, mert ismerem ezeket az emberek, kapcsolatokat. Szerintem pedig nincs papucsferj, nincs, mindenki onkent vallalja, amit vallal. Es hidd el, tapasztalatom is van eleg, ( szerintem sokkal tobb, mint neked), es epp ezt szolgalja az utolso mondat, amit tenyleg teljesen felreertettel. Mert epp ebben a mondatban irom le, hogy sok ferfi nagyon is tud onzetlenul szeretni, ami nekunk noknek borzasztoan jolesik. Nemsokara a hazsartos feleseg lesz a tema, termeszetesen arra is reagalni fogok. Es arra kerlek mar most, hogy majd arra is reagalj, erdekel egy fiatal nemzedek velemenye. barati udvozlettel, Emese:)
        
B. Szabi, 22. 11. 2010 14:32:15 Re: Re: Sértő
Hoppá, ezt a hozzászólást csak most vettem észre, azért írtam korábban, hogy nem kaptam választ. Elolvasom és reagálok majd a házsártos feleségekről szóló cikkre is. Azt azonban nagyon szeretném, ha a korom ("Te még nagyon fiatal vagy") nem befolyásolná a vitánkat. Több dolgot láttam és éltem meg, mint a legtöbb 22 éves, ezt elhiheti... Üdvözlettel: Szabi
Póda Erzsébet, 22. 11. 2010 10:22:04 Szabinak
Szabi, rendesen elolvastad ezt a cikket??? Itt senki sem nevezi, se nem láttatja "valami büdös rohadék állatnak" a férfit... Vajon miért olvastad te ezt ki belőle??? E.
    
B. Szabi, 22. 11. 2010 10:28:09 Re: Szabinak
A biztonság kedvéért még egy női véleményt is kikértem. Vajon miért egyezett az enyémmel?
    
B. Szabi, 22. 11. 2010 10:28:17 Re: Szabinak
A biztonság kedvéért még egy női véleményt is kikértem. Vajon miért egyezett az enyémmel?
Póda Erzsébet, 22. 11. 2010 10:34:18 Szabinak
Meg kellene kérdezni tőle... Meg az is nyom a latban, hogy hány éves:). Egyszer egy tizenhat éves lány azt mondta nekem: a féltékenység a szerelem bizonyítéka, és hogy a szerelembe egy-(két) pofon is belefér. Belefér??? A papucsférj létezik. Mint ahogy házsártos feleség is. Az meg, hogy ki hogy ír róla csak azt jelzi, hányfélék vagyunk.
    
B. Szabi, 22. 11. 2010 10:37:41 Re: Szabinak
Nem mondtam, hogy nem létezik - olvasd csak vissza a kommentem! Azzal szálltam vitába, hogy a pozitív példa csak "néha" fordul elő. És hogy hány éves? Elmúlt harminc. Nyilván nem a fejlődés kellős közepén álló tinicsajokat fogok megkérdezni. De ne jöjjön már mindenki ezzel a "hány éves" dologgal - a kor nem feltétlenül jár együtt megkeseredettséggel és kiábrándultsággal. Ahogy azt sem hinném, hogy 22 évesen még irreálisan látnám a világot, pláne nem fekete-fehérnek vagy épp rózsaszínnek...
Póda Erzsébet, 22. 11. 2010 10:42:42 Szabinak
Naugye? Teljesen magamból indultam ki! Ahogy huszonkét évesen láttam a világot, meg benne mindent, annak semmi köze ahhoz, ahogy ma látom:))). E.
    
Drafi emese, 22. 11. 2010 10:48:06 Re: Szabinak
ja,ja, de milyen szep is volt, amikor meg hittunk az illuzioknak... aztan egyszercsak, minden kivilagosodik, es latod, mi jatszodik a hatterben...kiabrandito:( es rajossz, az elet nem habostorta...
        
B. Szabi, 22. 11. 2010 10:57:33 Re: Re: Szabinak
Atyaúristen...
            
P.E., 22. 11. 2010 11:00:18 Re: Re: Re: Szabinak
Látod Szabi, ennyi öreg nő...!!! :))))) Kiábrándító, bizony:))))
                
B. Szabi, 22. 11. 2010 11:01:47 Re: Re: Re: Re: Szabinak
Milyen "öreg nő"? Én csupán választ szerettem volna kapni a feltett kérdésekre.
                    
Drafi emese, 22. 11. 2010 11:05:14 Re: Re: Re: Re: Re: Szabinak
Kedves Szabi! En szemely szerint nagyra ertekelem, hogy van velemenyed, es le is mered irni. Ez nagy dolog, hisz manapsag , mar csak az orruk alatt morognak az emberekEz a" hozzaszolas" is erre a celra talaltatott ki. Mar megszokhattad, hogy en is csak a velemenyemet irom le.
B. Szabi, 22. 11. 2010 11:09:27 A mai napom
A MAI NAPOM (elbeszélő fogalmazás) írta: Bíró Szabolcs A mai napom 6:45-kor kezdődött, mivel a menyasszonyomnak korán kell beérnie a munkába. Én, író és szerkesztő lévén, otthon dolgozom, tehát bármeddig alhattam volna - azonban szerettem volna vele reggelizni, és kicsit vidámabbá tenni a szürke reggelt. Miután elment, elkezdtem dolgozni az ebéden: zöldséges húslevest főztem, hozzá levestésztát, második félének pedig sült csirkeszárnyakat és rizst. Igyekeztem, hogy amikor az ebédszünetben hazajön, ízletes ebéd és terített asztal várhassa itthon - közben megírtam a bevásárlólistát is, ügyelve, hogy csak a legfontosabbak kerüljenek fel rá. Ebéd után elmosogattam, letöröltem az asztalt, elsikáltam a tűzhelyet. Ezután fogtam hozzá a napi teendőimhez: interjúzás, írás, szerkesztés, korrektúra, millió és egy e-mail intézése. Amikor a menyasszonyom fél ötkor hazaért, friss tea várta itthon. Estefelé együtt mentünk bevásárolni, majd közösen elkészítettük a vacsorát, és egy jót beszélgettünk, miközben elfogyasztottuk. Később egyikünk mosogatott, majd szép nyugodtan előkészítettük a dolgainkat másnapra. Este megkérdeztem tőle: "Mihez lenne kedved, mit csináljunk?" Igyekeztem a kedvében járni egész nap, miközben a magam dolgaira is tökéletesen oda tudtam figyelni. Nem vártam semmit cserébe. Boldog voltam attól, hogy együtt vagyunk. Papucs vagyok?
    
Drafi emese, 22. 11. 2010 11:22:41 Re: A mai napom
Nem.... ez egy egyenrangu kapcsolat, ( egeszen addig amig a menyasszonyod nem parancsol rad, es nem tart sakkban, es te ezt tiszta szivbol csinalod, es nem JATSZMABOL) es ez igy van rendjen.:)
Huszár Ági, 22. 11. 2010 14:03:02
Papucsférj... házsártos feleség... EMBEREK, akiknek az életük nem úgy alakult, ahogy az ideális életet elképzeljük. Elsősorban emberek, és a párkapcsolatuk minőségét személyiségük alakulása formálja. Aki papucsférj vagy házsártos feleség valószínűleg valamiért a személyisége alakulásában oda jutott, hogy kényelmes, lusta, beletörődő, mérgelődő, negatív gondolkodású, másokat piszkáló ember lett. Ez kihat magára a kapcsolatra, a kapcsolat kifelé megmutatkozó képére, és mások - a kapcsolatról kialakított - véleményét is ez formálja közvetetten. Épp most olvasok a szociális hajlamokról egy nagyon érthető, mégis tudományos írást (szerző: Nagy József). Ha megengeditek, idézek belőle: "A párképzési hajlam tartós együttélésre késztető sajátos, a szexuális vonzalommal megerősített kötődési hajlam. Mint minden kötődésnek, ennek is a proszocialitás a funkciója. Vagyis egymás védelme, segítése, szolgálata." Lehet, hogy ez inkább biológiai megközelítés - én antropológiát is hallgattam, ezért fognak meg a nemcsak pszichológiai megközelítések -, de nagyon érvényes a Homo Sapiens Sapiensre. A proszocialitás tényén kívül elcsépelt, de nagy igazság, hogy "A tartós együttélés alapja a feltétlen kölcsönös bizalom." (Nagy József) És ezek a szociológiai megállapítások jócskán túlmutatnak a "ki végezze a házimunkát az adott helyzetben és időpontban" problémáján. Én személy szerint teljesen feleslegesnek érzem a játszmákat, a szerepek felöltését egy családon belül. Végül is nem a párkapcsolatom és a családom az a közeg, ahol akár - testileg, lelkileg, érzelmileg - csupaszon létezhetek?
Sanyi, 24. 11. 2010 00:03:07 következtetés :)
Majd én, majd én... levonom a következtetést :) A 25 alattiak még nem tudnak semmit, nem értenek semmihez, mert túl fiatalok. A 35 felettieknek a határ a csillagos ég, meg a krematórium... éljenek a 26-34 évesek :)))))
    
Drafi emese, 24. 11. 2010 07:21:43 Re: következtetés :)
Amen....:):):)
@


Kapcsolódó cikkek

Igen, drágám!

Jády Mónika

Igen, drágám, minden úgy lesz, ahogy te akarod!

2010.11.30.   


Brit papucsférjek

Kabók Zita

A papucsférj státusz a briteknél sem ritka, bár itt kicsit másképpen nevezik.

2010.11.29.    3


Ki a papucsférj?

Halász Kata

Papucsférj: A feleség által ugráltatott, szolgalelkű, pipogya férj...

2010.11.24.  4   


Amikor a fekete piros

Nagy Erika

Egy papucsférj nagyon megelégeli a házasságban betöltött szerepét és elmegy a pszichiáterhez.

2010.11.19.  3   


Egy szoknya, egy nadrág

Wolner Annamária

Avagy ki viseli otthon a papucsot?

2010.11.15.    5


Papucsrapszódiák

Takács Anita

Papucsnak nevezik azokat a férjeket, akik alárendelten élnek erélyes feleségeik mellett.

2010.11.13.    4

A rovat további cikkei

Tévelygő

Nagy Csivre Katalin

Vasárnapi versünk, mert a világ egyre változik, és olyasmiket kavar fel az információáradat, amik mindenkit megdöbbentenek.

2024.3.16.   


Haikuvariációk nyárra

Katona Nikolas

Most kezdődik csak igazán a nyár! Mi másról is szólhatna vasárnapi versünk?

2022.6.26.   


Teljes életet élni

Zana Anita

A boldog élet nem a test épségén múlik – interjú a Rozmis-házaspárral.

2021.6.1.   


Tavaszi divattrendek

Itt a tavasz, és vele együtt az új divattrendek is. Lássuk, milyen ruhadarabokban leszünk igazán trendik 2019 tavaszán.

2019.2.20.    5


Bárki lefogyhat!

Halász Kata

Dr Pierre Dukan, a híres-hírhedt Dukan-diéta atyja saját módszerének két lábon járó bizonyítéka.

2012.10.31.    5


A sárga démon

Csepy Enikő

Nincs olyan ember e kerek világon, akit nem kerített volna már hatalmába ez a bizonyos szörnyeteg, legalább egyszer.

2012.4.6.    6