A nő, ha politikus


  2014.2.3. 5:00

Képes beszámoló klubestünkről, melynek vendége Bauer Edit képviselőasszony volt.

A Barátnő Polgári Társulás és a netBarátnő folytatta klubest-sorozatát. A sorozat célja, hogy ismert és kevésbé ismert, érdekes női egyéniségeket mutat be egy beszélgetés keretében a közönségnek, különböző helyszíneken. Az est vendége ismét Bauer Edit EP képviselő volt, a helyszín azonban változott: ezúttal a zoboralji Kolon község kultúrházában került megrendezésre.

A kötetlen beszélgetésen a képviselőasszony beszélt arról, hogyan kezdődött a politikusi pályafutása, hogyan zajlik munkája az Európa Parlamentben, és felvázolta az EU aktuális kérdéseit. A témák, amelyekkel munkája során foglalkozik, és amelyekről mesélt is (az emberi jogok, a középkorú nők munkaügyi helyzete, a menekült lányok sorsa, a becsületbeli gyilkosságok, az ember- és szervkereskedelem valósága, a nemek közti bérszakadék, a bevándorlás, a gyártók és szolgáltatók tisztességtelen módszerei, a lehallgatási botrányok) kérdésekre ösztönözték a közönséget is, és a beszélgetésbe ők is aktívan bekapcsolódtak.

Bauer Edit fontosnak tartja a nők társadalmi helyzetének változtatását, a nőkérdéssel való állandó foglalkozást, hiszen a nők azok, akiknek a demográfiai válság kezelésében különleges és egyedi szerepük van. Rendkívül fontos lenne elérni, hogy ne legyenek arra kényszerítve, hogy a gyerek vagy a munka közt válasszanak, hanem olyan körülményeket kell számukra biztosítani, hogy ne kelljen sem a gyerekvállalásról, se a karrierről lemondaniuk. Egyelőre azonban a nőket inkább éri negatív diszkrimináció, mint pozitív. Az egyetemet végzettek 60%-a nő, a későbbiek folyamán mégsem növekszik az ő fizetésük a férfiakéval azonosan. A szülés után ismét munkába álló nők, hiába a törvényi garancia, nem kapják meg a férfikollégáikkal azonos fizetést. A nők mindig "üvegplafonba" ütköznek - nem tudnak feljebb jutni a munkahelyi ranglétrán. A nőknek negyedével kevesebb a nyugdíjuk, mint a férfiaknak. És még hosszan sorolhatnánk.

De nemcsak női témák kerültek szóba, hanem a közösséget jelenleg is érdeklő dolgok, hiszen a jelenlévők is bekapcsolódtak a beszélgetésbe. Olyan témákról érdeklődtek, mint a beiratkozás, az állampolgárság kérdése, a kisebbségi problémák, Malina Hedvig ügye, vagy a közelgő választások. Sokan elmondták a saját tapasztalataikat, mások érdekes felvetéseket vitattak meg a képviselőasszonnyal.

Az est rendkívül jó hangulatban telt. A jelenlévők a program vége után is sokáig beszélgettek vendégünkkel.


A program megvalósításában segített a Csemadok Nyitrai Alapszervezete, a Koloni Községi Hivatal, az EP


Póda Csenge felvételei



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Egészség természetesen

A 23. Barátnő Klubest vendége dr.Tóth Erzsébet orvos volt, aki a somorjai Moziban tartotta meg előadását.

2016.11.10.    25


Harmónia és erő

A 22. Barátnő Klubest vendége Bial Judit lovasíjász, hagyományőrző volt, aki a somorjai Moziban számtalan kérdésre adott választ a jelenlévő közönségnek.

2016.10.26.    14


Barátnő klubestek Gömörben

Beszámoló a Barátnő klubestek keretében megtartott gömöri könyvturnéról, amelyen kiderült, hogy a nők mindenhol azonos dolgoknak örülnek, és azonos gondokkal küszködnek.

2016.10.12.    17


A fotózás szépségei

Legutóbbi klubestünkön, amelynek helyszíne ismét Dunaszerdahely volt, Virágh Mária fotós volt a vendégünk.

2016.10.3.    10


Egy kötetlen és rendhagyó klubest

Huszadik klubestünkre Dunaszerdahelyen került sor, vendégünk pedig dr. Gašpar Alica pszichiáter volt.

2016.9.19.    16


Zarándokúton – El Camino kalandok

Az idei második klubestünket Kőhídgyarmaton tartottuk, vendégünk Oriskó Erzsébet volt, aki kétszer is megjárta a Szent Jakab zarándokutat.

2016.7.18.    20

A rovat további cikkei

Fények vakondja 2024: győztesek

Sajtóhír

Kihirdették a Fények vakondja irodalmi pályázat idei győzteseit. Részletek a cikkben.

2024.4.12.   


Életmódklub látássérülteknek

Sajtóhír

Ötletgazdag életmódklub működik Szolnokon.

2024.3.26.   


Jogi tanácsadás a Vakok Egyesületénél

Sajtóhír

A Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete kereken tíz éve működtet jogi tanácsadást, ezzel is segítve a vármegyében élő látássérülteket, ha eltévednek a folyton változó jogszabályok hálójában.

2024.3.9.   


Tapintható történelem

Sajtóhír

Egy nem mindennapi interaktív tárlatvezetés látássérülteknek, melynek apropóját a szolnoki csata 175. évfordulója adta.

2024.3.7.   


Varázs-eredmény

Sajtóhír

A vak amatőr színésznő, Szigeti Henriett, lett a legjobb mellékszereplő!

2024.3.4.   


Látássérültek kézműveskedtek

Sajtóhír

A Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesületének Móra Közösségi Terében Szolnokon kézműves foglalkozást tartottak látássérülteknek, a közelmúltban.

2024.2.18.