Kisfia született az angol hercegi párnak


Kabók Zita  2013.7.22. 20:40

Történelmi pillanatnak lehettünk részesei nemrég: megszületett Vilmos herceg és Katalin hercegnő első gyermeke! (Frissítve, videóval)

A hercegpár első gyermeke fiú, aki nagyapja és apja után Nagy-Britannia trónjára kerül majd. A kisfiú angol idő szerint 2013. július 22-én, délután négy óra huszonnégy perckor jött világra, 3810 gramm súllyal. Magyar idő szerint este fél kilenckor jelentették be a hírt a médián keresztül. Amit röviddel ezután hivatalosan is megerősítették, s a hagyományt követve is kihirdették a Buckingham Palota előudvarában, egy ékes festőállványon a szülőorvosok által aláírt közleményben.

Katalin hercegnőnél július 22-én reggel indult be a szülés, gyermekét a St. Mary’s magánkórház Lindo szárnyában hozta világra. A szülést II. Erzsébet királynő volt és jelenlegi nőgyógyásza vezette. Ugyanebben a kórházban jött világra Vilmos herceg és öccse, Harry is. A fiatal pár több mindennel is történelmet ír, hiszen ez volt az első királyi apás szülés. Ezen kívül a törvényt a kisfiú születése előtt módosították, miszerint az utód akár fiú, akár lány lett volna, az újszülött trónra jogosult lesz.

Nem sokkal a szülés után a brit miniszterelnök is gratulált a fiatal párnak: „El vagyok ragadtatva a hír hallatán, hogy a herceg és hercegnőnek kisfia született. Az egész ország ünnepelni fog. Csodálatos szülők lesznek.” A királynő, Edinburgh hercege, Vilmos és Harry herceget is értesítették, akik szintén el voltak ragadtatva a jó hírtől.

Wales hercege így nyilatkozott:
„A feleségem és én is végtelenül boldogok vagyunk hogy megszületett az első unokánk. Hihetetlenül különleges alkalom ez Vilmos és Katalin számára, és izgatottak vagyunk, hogy megszületett a kisfiuk. Nagyszülőnek lenni különleges feladat bárki életében és számtalan kedves ember mondta nekem az utóbbi hónapokban, úgyhogy kimondhatatlanul büszke és boldog vagyok, hogy nagyapa lehetek első alkalommal. Alig várjuk hogy nemsokára láthassuk az unokánkat.”

Katalin terhessége nem indult zökkenőmentesen, amikor a terhessége 12. hete előtt kénytelenek voltak a tényt a médiával közölni, mivel súlyos rosszullétei miatt kórházba szállították. Majd ezután az egyik ápolónője öngyilkos lett, miután egy ausztrál rádió műsorvezetői II. Erzsébet királynőnek és Károly hercegnek adták ki magukat, hogy Katalin állapotáról híreket szerezzenek. Nemcsak a brit média, hanem az egész világ is mindvégig érdeklődéssel kísérte Katalin terhességét. Bárhol megjelent, a kisbabának szóló ajándékokkal látták el, és mindenki kíváncsian figyelte, vajon elárulja-e a kisbaba nemét.

Katalin az első hercegnő, aki nem akar királyi dadát fogadni. Gyermekével az első heteket szüleinél tölti majd, a média világától védve, a csendes Bucklebury kis faluban, a szülei 4,85 millió fontos rezidenciájában. A gyermekszoba a Kensington Palotában is készen van már, ahova majd később költöznek.

Vilmos herceg kéthetes apaszabadságon lesz és standard apasági fizetést kap majd. A média még mindig a kórház előtt várakozik, hogy minél többen lencsevégre kaphassák, amikor a kórház ajtajában a házaspár bemutatja újszülött gyermekét. A gyermek nevének kihirdetésére még várnunk kell.

Frissítve 2013.07.24. (videóval)
A gyermek a George Alexander Louis (György Sándor Lajos) nevet kapta.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Fények vakondja 2024: győztesek

Sajtóhír

Kihirdették a Fények vakondja irodalmi pályázat idei győzteseit. Részletek a cikkben.

2024.4.12.   


Életmódklub látássérülteknek

Sajtóhír

Ötletgazdag életmódklub működik Szolnokon.

2024.3.26.   


Jogi tanácsadás a Vakok Egyesületénél

Sajtóhír

A Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete kereken tíz éve működtet jogi tanácsadást, ezzel is segítve a vármegyében élő látássérülteket, ha eltévednek a folyton változó jogszabályok hálójában.

2024.3.9.   


Tapintható történelem

Sajtóhír

Egy nem mindennapi interaktív tárlatvezetés látássérülteknek, melynek apropóját a szolnoki csata 175. évfordulója adta.

2024.3.7.   


Varázs-eredmény

Sajtóhír

A vak amatőr színésznő, Szigeti Henriett, lett a legjobb mellékszereplő!

2024.3.4.   


Látássérültek kézműveskedtek

Sajtóhír

A Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesületének Móra Közösségi Terében Szolnokon kézműves foglalkozást tartottak látássérülteknek, a közelmúltban.

2024.2.18.   


Készüljünk fel a téli autózásra!

PR-cikk

Így készítsük fel az autónkat a téli kirándulásokra! Egy téli kirándulás mesés élmény lehet, hiszen annyi helyre látogathatunk el ilyenkor is.

2024.1.16.   


Fények vakondja 13.

Sajtóhír

Az immár tizenharmadik alkalommal meghirdetett Fények vakondja elnevezésű pályázat egy országos verseny, amelyen látássérült és ép személyek egyaránt indulhatnak irodalmi alkotásaikkal.

2024.1.8.   


Minek örül a férfi karácsonykor

Sztereotípiák és valóság. Tudd meg, hogy milyen karácsonyi ajándékoktól dobban meg igazán egy férfi szíve!

2023.12.3.   


Rendelkezési nyilvántartás - meghatalmazás

Jogi segítség olvasóinknak. Elmagyarázzuk mi a kapcsolat a Meghatalmazás és a Rendelkezési Nyilvántartás között.

2023.10.13.   


Fókuszban a látás és a diabétesz

Sajtóhír

A Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete idén is megrendezte „Egy csepp egészség” elnevezésű egészségnevelési, sport- és szabadidős családi napját Szolnokon.

2023.9.12.   


Ahol a képzelet és a valóság összeér

Sajtóhír

Interaktív tárlatvezetést tartottak látássérültek számára Szolnokon Sinka Péter grafikusművész alkotásaiból.

2023.8.30.