A hosszú élet titka


Mester Györgyi  2016.2.13. 1:41

Amikor a vásárcsarnok kijáratánál összefutottak, mindkettejük kezében hatalmas, tömött szatyrok lógtak, mégis, udvariaskodni próbáltak egymással.

Végül is, legalább ők, nőként, adják meg azt a kellő tiszteletet, amit a férfiaktól, bár elvárható lenne, csak nagy ritkán kapnak. A két, ötven körüli asszony, udvariaskodás közben, egymásra ismert.
- Szervusz! De örülök, hogy látlak! Ezer éve nem találkoztunk, de az elmúlt 5-6 évben biztosan nem! Jól nézel ki.
- Na, azért te se panaszkodhatsz, rajtad is van egy kis súlytöbblet. Látom, most is tele a szatyrod, bár tudom, egyik fiad a három közül, még csak kamasz.
- Á, nem csak a fiaim miatt kell ilyen sokat vásárolnom. A férjem is igen szereti a hasát.


Beszélgetés közben félrehúzódtak, hogy ne akadályozzák a vásárlók ki-beáramló tömegét.
- Nézd meg, ezt a nagy adag, jó zsíros darált húst fasírtnak vettem. Ez mára lesz, holnapra lucskos káposztát főzök. A férjem szereti benne a nagyobb darab húsokat, ő úgy mondja: „Anyukám, aztán a cubákot ki ne hagyd belőle!” A másfél kiló tarját vasárnapra szántam. De látom, te disznófejet vettél.
- Hát igen. Mi szeretjük a kocsonyát, de meg is adom a módját! Ne csak egy kis bőrke legyen benne. Kell a tartalom is, ami az ízét adja. Jó kis szaftos húsdarabok. Ki nem hagynám semmiért!
- Zsírszalonnát is vettél?
- Tudod, én nem olajjal főzök. A férjem ki nem állhatja ezeket a műzsiradékokat. Azt mondja, megfájdul tőle a hasa. Most jó háromujjnyi vastagot sikerült vennem, ezt ritkán kapni. Néha szinte lejárom a lábam, amíg ráakadok ilyen szép, érett zsírszalonnára. Duplán jól járok vele, lesz belőle zsír is, vagy két liter, de a töpörtyűt is szeretjük. Frissen megesszük kenyérrel, de a pogácsába is hagyok.
- Tény, ami tény: nem étkezünk valami egészségesen. Nekem már évek óta magas a koleszterinem, a súlyfölöslegtől meg a szívem is rendetlenkedik.
- Nálam a magas vérnyomás okoz problémát, bár újabban a tüdőmmel is van egy kis gond. A körzeti orvosunk szerint, abba kellene hagynom a dohányzást.
- Az én férjem ráadásul iszik is. Na, ne gondold, hogy alkoholista lenne, csak egy kicsit többet iszik a kelleténél. Rakoncátlankodik is a mája, és epeköve is van.
- Hát tudod, ezek a gondok, így ötven fölött, manapság elég mindennaposak. Bezzeg, aki egészségesen táplálkozik! Vagy egy fél éve, a buszmegállóban véletlenül összefutottam egykori szobatársunkkal. Tudod, a Stefivel, akivel évekig egy irodában ültünk a cégnél. Igaz, hogy egy tízessel fiatalabb nálunk, de istenien jól nézett ki. Nem volt rajta egy deka plusz sem! Virult, majd kicsattant az egészségtől! Karcsú volt, a bőre gyönyörű. Kérdeztem is, mitől tartja magát ilyen jól. Azt mondta, évek óta vegetáriánus. Rengeteg zöldfélét eszik, magokat, búzacsírát. Havonta egyszer méregtelenít. Nem is dohányzik, persze, nem is ivott. Emlékszel, még a közös névnapokon se volt hajlandó mással, csak narancslével koccintani. Na, ő az, aki, ellentétben velünk, száz évig fog majd élni!
- Azt kötve hiszem. A múlt héten olvastam a halálozási rovatban, hogy elütötte egy busz, és a helyszínen meghalt...



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Póda Erzsébet

A kislány az ablakban könyökölt. Vastag pokrócba bugyolálva, egy széken térdelve nézte a sötét éjszakát.

2021.12.28.  2    10


Kempelen, a magyar Da Vinci

Reczai Lilla

Mesekötet a zseniális Kempelen Farkasról.

2021.11.29.   


Hallgass a szívére!

Marie Fredriksson - Helena von Zweigbergk: :Listen To My Heart - Hallgass a szívemre! című könyvét ajánljuk mindenkinek!

2020.12.9.   


Macskakő

Póda Erzsébet

Amikor nagyanyámat, akit különleges képességei miatt boszorkánynak tartottak a faluban, eltemették a temető sarkában, arccal lefelé, egy három méterre leásott gödörbe, úgy zokogtam, mint egy kisgyerek.

2019.3.19.    11


A NŐ

Oriskó Norbert

Az "Egy vadász naplója" sorozatunk befejező része.

2018.2.19.    4


Karácsonyi díszek

Wolner Annamária

Egész éjszaka hatalmas pelyhekben hullott a hó, és reggelre mindent beborított.

2017.12.22.    6


Barna Berni:The One

Wolner Annamária

Ez a könyv nem akarja megmondani a tutit. Finoman, de határozottan ültet le, és elgondolkodtat.

2017.2.14.    26


Sorstanulság

Póda Erzsébet

Akkor, amikor találkoztunk, s beszélgetni kezdtünk, férfias volt, pont, mint ahogy azt megálmodtam.

2016.8.25.    9


A pipacsok hallgatnak

Póda Csanád

Mikor elindult, már hallani vélte a távolban a rendőrautók szirénázását. Persze lehet, hogy csak a füle csengett, bár izgulni nem izgult.

2016.3.30.    3


Végső diagnózis

Mester Györgyi

Fáradékony? Hát, tudja, én se bírnék órákat ilyen magas sarkú cipőben járni.

2015.10.19.    17


Birkatársadalom

Danczi Mónika

A hatalmasok azon törték a fejüket, hogyan lehetne minél nyugalmasabb életet élni.

2015.9.30.    22


Egérút

Mester Györgyi

Ócska egy nap volt, ez a szerdai. Szinte minden balul ütött ki...

2015.6.24.    3