A NŐ


Oriskó Norbert  2018.2.19. 4:43

Az "Egy vadász naplója" sorozatunk befejező része.

Amikor Diana megtért az angyalokhoz, Brúnó szembesült azzal a helyzettel, hogy vannak dolgok, amelyeket nem lehet visszahozni, ezért jobb, ha semmit nem halogatunk. Diana hosszú éveken át a jóság és önzetlenség megtestesülését jelentette a számára. Most már a fohászaiban is tovább él, nap mint nap, ha éppen valamiért köszönetet mond az égieknek, vagy valamit kér tőlük.


Már nem keresett új utat, csak visszatekintett. A múltban volt valaki, akivel útjaik korábban már összefutottak, ám Brúnó akkor nem élt a lehetőséggel. Most érezte, hogy ő lehetett az a NŐ – így, csupa nagybetűvel ,– akire életében vágyott, tele értelemmel, bájjal, rejtéllyel, borzongással.

Brúnó még csak nem is próbálkozott azzal, hogy az évtizedek alatt tapasztalt tanulságokra hagyatkozzon. Megkereste, és a legegyszerűbb módon elmondta neki, amit a szíve mélyén gondolt:
– Boldog lennék, ha a feleségem lennél. Mindörökre – hangzottak el a szavak.

Álombeli időszak következett. Brúnó számára a NŐ a maga tökélyével, a földi teljességet, a csodát varázsolta elő. Évekig úgy érezte, a NŐ egy személyben jelenti számára azt, aki volt Adynak Léda és Petőfinek Júlia. Mindent. A világon senkivel sem cserélt volna.

A jegygyűrű is hamarosan az ujjukra került. Oltár elé azonban már nem jutottak el. A sors olykor elképesztő forgatókönyvíró.
– Nocsak, hogy mik vannak?! – a NŐ véletlenül rábukkant Brúnó vadásznaplójára. „Lám, az öreg vadászt lelövik!” – gondolta Brúnó.

Nem lett rögtön vége, ám az elkövetkező hónapok sorra mutatták, hogy a törés megtörtént. Elszakadt egy húr, és kiderült, egy nagyon fontos húr. Brúnó hasztalanul próbálta magyarázni, hogy a naplóba vetett dolgok a múltéi, és a NŐ pedig az új élet. Az előbukkanó akadályok leküzdésére, a múlt legyőzésére Brúnó ereje kevésnek bizonyult.

Nem lett új társa, de amikor a gyermekei életében látja felbukkanni a szerelmet, a NŐ által megismert csodálatos érzésre gondol. És hálás, hogy megismerhette. „Kívánhat-e ennél többet magának az ember? Aligha. Köszönöm Istenem, köszönöm Diana. És legyen szép a NŐ további útja, ez jár neki” – szólal meg benne a hang.

Brúnó beleborzong, ha hallja a Babits-sorokat: „Mindenik embernek a lelkében dal van, / és a saját lelkét hallja minden dalban. / És akinek szép a lelkében az ének, / az hallja a mások énekét is szépnek.”

A NŐ volt az, aki ezt neki egykor szavalta. És ugyanakkor megosztotta vele a boldogság titkát is, mely Brúnót máig vezérli. A NŐ által megfogalmazott útmutatás egyben a napló utolsó tanulsága is.

12. tanulság: "Minden nap szükségünk van valamilyen apró csodára, amiért érdemes élni."



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

A vadászat vége

Oriskó Norbert

Avagy a Vörös Tigris barlangjában...

2010.11.23.    1


Mi történt volna, ha...?

Oriskó Norbert

„Mi történt volna akkor, ha...?” Az élet szinte minden területén megfogalmazódik ez a kérdés.

2008.6.25.   


Szeretet és bosszú

Oriskó Norbert

Júlia és Brúnó munkahelyi párkapcsolata zavartalan volt, annak ellenére, hogy volt egy „dupla szépséghibája”.

2008.4.10.   


Beszéd vagy hallgatás

Oriskó Norbert

Gimnazista korában Brúnó irigykedett azon társaira, akik oly könnyedén az ujjuk köré csavarták a lányokat.

2008.2.4.   


Dupla vagy semmi?!

Oriskó Norbert

„Én nem szeretem a felmelegített levest. Ami egyszer jó volt, ugyanaz megismételhetetlen”…

2007.12.12.   


Szerelmi sokszög

Oriskó Norbert

Bár Brúnó biztos volt abban, hogy az Angelikával való kapcsolata örökre élete legszebb szerelmi emléke marad, a szakítás mégsem volt gyötrelmes.

2007.5.30.  2   

A rovat további cikkei

Póda Erzsébet

A kislány az ablakban könyökölt. Vastag pokrócba bugyolálva, egy széken térdelve nézte a sötét éjszakát.

2021.12.28.  2    10


Kempelen, a magyar Da Vinci

Reczai Lilla

Mesekötet a zseniális Kempelen Farkasról.

2021.11.29.   


Hallgass a szívére!

Marie Fredriksson - Helena von Zweigbergk: :Listen To My Heart - Hallgass a szívemre! című könyvét ajánljuk mindenkinek!

2020.12.9.   


Macskakő

Póda Erzsébet

Amikor nagyanyámat, akit különleges képességei miatt boszorkánynak tartottak a faluban, eltemették a temető sarkában, arccal lefelé, egy három méterre leásott gödörbe, úgy zokogtam, mint egy kisgyerek.

2019.3.19.    11


Karácsonyi díszek

Wolner Annamária

Egész éjszaka hatalmas pelyhekben hullott a hó, és reggelre mindent beborított.

2017.12.22.    6


Barna Berni:The One

Wolner Annamária

Ez a könyv nem akarja megmondani a tutit. Finoman, de határozottan ültet le, és elgondolkodtat.

2017.2.14.    26