Ezek a mai fiatalok!


Fülöp Éva  2005.9.22. 20:07

Az alábbi írásban fiatal kolléganőnk még fiatalabb korosztállyal való találkozásának tapasztalatait jegyezte le.

Az első iskolai napon felfigyeltem arra, hogy rengeteg fiatal maradt a városban délutánra is. Elgondolkodtatott az, amit láttam. Volt néhány csoport, akik nem messze egymástól, de azért tisztes távolságban telepedtek le a város központjában.

A szemközti padra négy fiú ült le, láthatóan unatkozva. Menő, divatos ruha volt rajtuk, a hajuk bezselézve, arany lánc lógott a nyakukban. Unatkoztak, alig szóltak egymáshoz, néha köptek maguk elé, gondolom ez ilyen mácsós dolog lehet -- elég undorító egyébként.

Amikor beszéltek, azt kívántam, inkább maradtak volna csendben. Nem messze tőlük egy háromfős lánycsapat vert tanyát a padon. Divatos ruhában, hasuk és derekuk fedetlenül, látványos ékszerekkel díszítve, hajuk gondosan igazítva a utolsó divat szerint. Láthatóan a másik padon ülő fiúk miatt voltak itt és ők is látványosan unatkoztak, bár több beszélgetést hallottam arról az oldalról. Ekkor kezdtem kétségbeesni, hogy hát ezek lennének a mai fiatalok, ilyen életet fog élni az én lányom is, itt ül majd kicicomázva, és üres beszélgetéseket fog folytatni?

Jaj, csak azt ne, gyorsan körülnéztem, kerestem a többi fiatalt és találtam is még egy csoportot. Ők biciklin érkeztek, a fűre ültek egy körbe, láttam egy-két gitárt és néha egy lelkes amatőrt, aki megpengette a húrokat. Ezek a srácok, vegyesen lányok és fiúk, farmerban és általában valamelyik rockegyüttest ábrázoló pólóban voltak. A hajuk is csak az aktuális lázadó trend szerint volt igazítva. Nagy megkönnyebbülés volt ez a számomra. Mivel a pici lányomat is érdekelte a gitár meg a sok srác, aki a fűben ül, közelebb kerülve hozzájuk hallottam, hogy zenéről beszélgetnek.

Annak idején, mikor középiskolás voltam, én is hasonló elveket vallottam: rockot hallgattam, Kerouac-ot olvastam, verseket írtam és fittyet hánytam a divatra. Örülök, hogy még ma is vannak gyerekek, akiket nem csak a külsőségek érdeklik, hanem próbálják megtalálni saját lelkükhöz a kulcsot.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Valakik és tényezők

Póda Erzsébet

Ma mindenki valaki akar lenni. Valaki, aki megmondja másoknak, hogy azok mit csináljanak, és azt hogyan tegyék.

2024.4.18.   


Szavak

Póda Erzsébet

A naponta átlagosan legtöbbször elhangzott szó egy ideje egész biztosan az elfogadás, a másság, a megértés és a tolerancia.

2024.3.9.   


Előjogok

Nagy Csivre Katalin

Tudom, lejárt lemez, de feltette már valaki azt a kérdést, hogy a kovidinvázió alatt a teszt vagy az oltás mellé miért kapott egy darab papírt? A teszteléshez járó papírdarab határidős volt, és úgy szolgált, mint előjog, belépőjegy a társadalomba.

2023.10.11.   


Gondolatok a szabadságról

Nagy Csivre Katalin

A szabadság szó inflálódott el leginkább, és itt érhető tetten a legnagyobb csúsztatás, mert a szabadság színes zászlaja alatt a végső és totális diktatúrába menetel a világ...

2023.9.13.   


Nyári románc

Póda Erzsébet

Avagy az életben semmire sincs garancia.

2023.7.25.    14


Jótékonyság

Póda Erzsébet

Az élet tele van szárnyalásokkal és zuhanásokkal. Kellemes meglepetésekkel és csalódásokkal.

2023.5.30.   


Halló, van ott valaki?

Póda Erzsébet

Megszámlálhatatlan kommunikációs csatornánk van, de vajon megtaláljuk egymást?

2023.5.16.   


Előregyártott jövő

Nagy Csivre Katalin

1950-es évek: a kezdetekben a faluban csak két ház volt „tele vízióval”. Oda gyűltek a szomszédok a rövid műsoridőben…

2023.5.15.   


Egy szakítás után

Poór Marianna

Egy szakítás után soha meg nem válaszolt kérdések sorozata tart éberen éjszakánként.

2023.4.28.    16


Hazudni szabad?

Nagy Csivre Katalin

Manapság nem szokás mélyebbre ásni, megszoktuk a felszínes életet. S ha valaki olykor elgondolkodásra buzdít, azonnal megbélyegzik: konteós. Vajon miért?

2023.4.9.   


Sokasodó furcsaságok

Nagy Csivre Katalin

Csengetnek. Ajtót nyitok. A szélesre tárt ajtóban Mari néni vacog. Mondom lépjen beljebb...

2023.3.7.   


Szivárványos világbéke

Póda Erzsébet

A fogyasztói társadalom kényelmébe süppedve talán nem is vesszük észre, micsoda propaganda vesz bennünket körül.

2023.1.23.