Fantasztikus kirándulás

Szabó Kata  2006.7.4. 20:03

A minap, mikor beborult az ég, eszembe jutott 2003 nyara. Mint mindig, azon a nyáron is előre megterveztem a kirándulásunkat.

Egy észak-olaszországi, közkedvelt helyet szemeltem ki magunknak. Kata lányom 6, Miki fiam 7 éves volt. Gondoltam nagyon jól fogják érezni magukat a homokos tengerparton, amíg én bronzbarnára süttetem anyányi testemet.

Mint ilyenkor mindig, természetesen pár hónappal előbb szereztem egy Tanuljunk olaszul! könyvet, négy kazettával, hogy némi betekintést nyerjek az ő temperamentumos, színes világukba.

Előre megterveztem a látnivalókat is -- mivel rajongok Olaszországért. Viszont pici gyerekeimmel olyan igen nagy sétákat nem nagyon szándékoztam tenni, gondoltam Velencét mégiscsak látniuk kell.

Már egy héttel előtte pakoltam. Imádom a saját utazás előtti hangulatomat! Végre eljött a várva-várt júliusi szombat, az indulás napja. A mi kisvárosunkból startoltunk -- a sofőrök aranyosak, kedvesek, az idő gyönyörű, mondhatnám ideális volt egy jó kiránduláshoz.

Mikor megérkeztünk, gyorsan fürdőruciba bújtunk, rohanás a tengerpartra, estig fürdés, zuhi, kiváló vacsi. Mint kiderült, a tulaj édesanyja a szakácsnő, igazi olaszos, nagyon finom ételeket főzött nekünk. Este holtfáradtan bújtunk az ágyba.

Zuhogó esőre ébredtünk. Szerencsére volt tévénk, kártyánk, a kicsikkel nem volt gond. Fél deci gyógypálinka után én is nyugodtabb lettem. Lesétáltunk a recepcióra, és megrendeltük a Murano-Burano-Velence kirándulást, ami csütörtökön volt esedékes. Délutánra kivigyorodott, fürödhettünk kicsit.

Másnap megint esett. Férjem is ivott velem egy deci gyógypálinkát. Szerencsére, délután megint alábbhagyott. Bizakodva nézegettem az oszladozó felhőket. Amint elállt az eső, versenyszerű rohanásban téptünk le a partra...

Kedden és szerdán esett. A gyógypálinka fogyóban volt, idegrendszerem pedig zilált állapotba került.

Szerencsére a férjemnek van egy nagyszerű tulajdonsága. Ha szabadságra megy, akkor pihenőprogramra kapcsolja magát. Nem idegeskedik fölöslegesen semmin, hanem pihen, és próbál engem is nyugtatni. Végül is mindennap sikerült legalább egyszer fürödni. Az meg, hogy nem kaptunk hőgutát, kimondottan előny.

NADE!!! Mikor csütörtökön, amikor ugye az előre befizetett kirándulásra indultunk, 40 Celsius fokot mutatott a hőmérő árnyékban, az már picit neki is sok volt. Megittuk a gyógypálinka utolsó cseppjeit, összepakoltunk, és indulás a hajóra.

A szigeteken sok látnivaló akadt. Megnéztük a muranói üvegfújást, a gyerekeknek is nagyon tetszett. Persze dél körül, amikorra Velencébe értünk, már eléggé ki voltak lőve (gondolom a szokatlan melegnek is köszönhetően).
Én persze hatalmas elánnal vetettem magamat a város forgatagába. Milliónyi ázsiai turista közt vágtunk utat magunkat, de azt mondtam magamban: nem csüggedek, ha törik, ha szakad, a Szent Márk tértől a Grand Canale-ig akkor is elhúzom kis családomat, mert azt LÁTNI KELL!

Számíthattam rá, hogy előbb-utóbb elkezdődnek az éhes vagyok, szomjas vagyok, pisilni kell című jelenetek. És mivel a Szent Márk téren a felszolgálói díj kétszer annyiba kerül, mint maga az ásványvíz, úgy döntöttünk, keresünk egy kis élelmiszerüzletet. Mint kiderült, nem csak mi döntöttünk így, és persze nem német turistákkal volt tömve a kisbolt…

Sorakoztunk. Legalább 120 ember állt előttünk. Nagyon, még annál is lassabban ment a sor. A gyerekek már nyafik voltak a melegtől, meg a fáradtságtól, de szilárdan elhatároztam, hogy ki fogom bírni, és akkor is megnézzük a Grand Canale-t, ha már idáig eljöttünk. És most jött az i betűre a pont.
Egy olasz asszonyság, mivel látta (és hallotta), hogy a tömeg nem az ő nemzetét képviseli, a maga gyönyörű, dallamos nyelvén elmagyarázta a pénztárosnak -- és persze kézzel-lábbal gesztikulált, mint minden olasz --, hogy nála csak egy üveg ásványvíz van (a többi 119 embernek sem volt más a kezében), engedje előre. HÁT NEM!!! Ezt nem hagyom annyiban!

Tudok én olaszul!

-- Prego signora! (Kérem, asszonyom!) -- itt rámutattam két szép, elcsigázott gyermekemre -- uno bambino (a lányom), duo bambino (a fiam). Valamint hátramutattam a többi emberre -- a sor vége meg ott van!!! Ez utóbbi megjegyzést már magyarul mondtam (na jó, elég hangosan), mert az olasz tudásom még nincs olyan szinten, hogy pazarul tudjam kifejezni magamat. De, láss csodát, mindenki megértette! Még az asszonyság is, aki a visszajárót hátrahagyva szinte kimenekült az üzletből.

Na, mindezek után már negyedannyi lelkesedéssel vonszoltuk magunkat és csemetéinket a kanálishoz, meg persze vissza, hogy a hajónkat elérjük. Otthon (a hotelban) lepakoltuk a vásároltakat, relaxációként kimentünk úszni. Végre forró volt a homok!

Pénteken szakadó esőre ébredtünk. Férjem nem szólt. Lement, vett egy üveg olasz gyógypálinkát, mert a hazai már elfogyott. Öntött egy-egy stampedliba. Már örültem, hogy nem két hétre fizettünk be, hiszen ilyen tempóval alkoholelvonó kúrára kerültem volna a kirándulás végére.

Elérkezett a szombat, a búcsú napja! Az ég kék kéken tündökölt, egy leheletnyi felhőfoszlányt sem láttunk. Még búcsúzóul jól leégettük magunkat a napon, hadd lássák az otthoniak, hogy a tengertől jövünk...

Olaszországot továbbra is változatlanul szeretem...
Bár a férjem azóta Esőkirálynőnek becézget, én nem adom fel!
Jövőre is megyünk. Szicíliára. Ott gyakorta van szárazság.

Arrivederci!!!

Hozzászólások

@

Küldés